A szeretet története

„Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat! Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, és én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.”

Ki mondhatja azt bárkinek is, hogy „tartsd meg parancsaimat”, vagyis tedd azt, amit mondok neked?  Tedd azt, és élni fogsz. 

Parancsok, törvények. Korunk emberének nehéz hallania ezt. Mindent eláraszt a rosszul értelmezett szabadság: tedd, amit akarsz, ami jólesik, nem pedig azt, amit mások parancsolnak. Parancs és szeretet: hogyan függ össze a kettő? 

Ha szeretsz, tartsd meg parancsaimat.  És aki megtartja parancsaimat, az szeret engem. Ki az, aki Jézust szeretni tudja, vagy legalábbis törekedni képes a szeretetére? Az, aki találkozott vele. A szeretetnek története van. Ha szeretek valakit, érzelemmel, odaadással, elkötelezettséggel, az valahogyan, valamikor elkezdődött. Volt egy megérintődés, majd ismerkedés, és lassan alakuló kölcsönös megismerés. Egy folyamat. Ha valaki szeret engem, és én is őt, akkor megszületik a kötődés, ami alapja lesz a másik iránti elköteleződésnek. Megismerjük, megszeretjük egymást, megmutatjuk magunkat egymásnak.

Ha szeretek, meg akarom mutatni magam, és kíváncsi vagyok a másikra, várom, hogy ő is mutassa meg magát. 

Búcsúbeszédében Jézus a tanítványokhoz szól, nekik mondja, hogy tartsák meg parancsait. Nekik, akikkel éveket töltött együtt, akikkel megismerték egymást, akiket a barátainak hív. Az ő szeretetüknek is van egy története. Megérintődés, lelkesedés, szeretet, elköteleződés. Mindez meg nem értéssel és csalódásokkal is kísérve. „A te szavadra, Uram, kivetem a hálót.” Ha te kéred, megteszem. „Tudod, hogy szeretlek.” A jelenlét és a személyes hatás minden szeretetnek alkotóeleme. Jézus szereti övéit, jelen van számukra, és aki szereti őt, annak megmutatja magát, megismerteti magát vele: „és én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat”.

Ebből a megismerésből származhat a válasz.

A tanítványok megismerték őt, mi is megismertük, illetve a megismerés útján járunk. Jézus kérheti tőlünk, hogy tartsuk meg a parancsait, mi pedig tudjuk, hogy ezek az élet útját jelentik számunkra.

Olyan életét, amelyben a szeretet és a törvény „együtt igaz”, a kettő nem szétválasztható. Előfordul, hogy a törvényre, rendre, hagyományra hivatkozunk, és közben szeretetlenné válunk. Vagy „nagyon szeretünk”, de épp a szeretet parancsát nem halljuk meg, azt, amit az adott helyzet kívánna tőlünk, amit adnunk kellene a másiknak, aki bajban van, rászoruló. „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat. Ha megtartjátok parancsaimat, akkor szerettek engem.” Jézusnál az összes parancs foglalata a szeretet: Isten és a felebarát szeretete. „Ezen a két parancson alapszik a törvény és a próféták” (Mt 22,40).

Miért kérhet Isten „parancsteljesítést”? Mert ő előbb szeretett minket Fiában. Ha úgy tetszik, ő Jézus keresztáldozatában már teljesítette a szeretet törvényét. Ezért Jézus utolsó szava ez: „beteljesedett”. Hatalmas örömmel és szabadsággal tölthet el bennünket ez a túláradó, megelőző szeretet. Erre tudunk válaszolni, teljesítve a szeretet parancsát.

Jézus az utolsó vacsorán már csak egyetlen parancsról beszél: az az én parancsom, hogy szeressétek egymást. Istent szeretni a másik emberben... 

Végül megértjük ezt az elsőre talán mellbevágó kijelentést, amely szintén János evangélistától származik: „Isten parancsai nem nehezek” (1Jn 5,3). Igen, a kegyelem által, vagyis a tőle kapott szeretet gyümölcseként, képesek leszünk rá.

Szerző: Seidel Klára CB

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír