A Tenger Csillaga járjon közben értünk

Kitekintő – 2023. július 9., vasárnap | 13:01

Az egyház 1975 óta minden évben július második vasárnapján emlékezik meg a tenger vasárnapjáról. Az idei világnapra – július 9. – Michael Czerny SJ bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa üzenettel fordult a tengeren dolgozókhoz, biztosítva őket az Egyház közelségéről.

Több mint egymillió ember a világ minden táján árukat szállító hajókon dolgozva tölti életét, szeretteitől távol.

Az evangélium az első órától kezdve a nagy hajók révén jutott el a világ minden részébe

– állapítja meg üzenetében Czerny bíboros, utalva az Apostolok Cselekedeteire és más újszövetségi írásokra. Ezek sokféleképpen számolnak be nekünk arról, hogy az evangélium hírnökei hogyan töltötték életüket a tenger munkásaival, néha hónapokon át, megosztva velük a mindennapi életet, közben megnyitva a hitre az elméket és a szíveket.

A tenger vasárnapja minden évben felkínálja a világ katolikus közösségei számára azt a lehetőséget, hogy ne feledkezzenek meg eredetükről, és imádkozzanak azokért, akik ma a világ minden táján árukat szállító hajókon dolgoznak. Több mint egymillió emberről van szó, akiknek köszönhetően lehetővé válik mindennapi életünk és a fenntartható gazdaság. Róluk, az ő hitükről, arról, hogy hogyan tudnak szeretni és remélni, szinte semmit sem tudunk – írja Czerny bíboros.

Az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa ezután arra mutat rá, hogy sokan vannak, akiknek nincs lehetőségük kapcsolódni a vasárnaphoz, ami az Eucharisztia napja, a „heti húsvét”, mert kénytelenek távol lenni szeretteiktől és közösségüktől. A feltámadt Krisztus ünneplése azonban az egész Egyház számára azt is jelenti, hogy senkiről sem feledkezik meg, s hogy mindenhová eljuttatja az üdvösséget; hogy felteszi a kérdést: akik távol vannak és láthatatlanok, azok hogyan érezhetik magukat üdvözültnek és értékesnek, egy olyan méltóság hordozóinak, amelyben Isten minden gyermeke részesül.

Az apostolok hajókon beszéltek Jézusról, minden kikötővárosban közösségeket gyűjtöttek egybe: jelen voltak tehát egy olyan világ számára, amelyet ma egyre kevesebben ismernek.

 

Társadalmaink összetett szerveződése, és egy bizonyos hajlam az egyenlőtlenségek elrejtésére gyakran a félhomályban hagyja az alázatos emberek lelki kincseit és anyagi szükségleteit.

A tenger vasárnapja nemcsak a szakmabeliek számára van fenntartva, hanem minden keresztény közösség figyelmét felhívja azokra, akiknek köszönhetjük, hogy a javak nagyrésze, amelyekkel táplálkozunk, vagy amelyeket nap mint nap használunk, eljut hozzánk.

Czerny bíboros ezért azt kívánja, hogy jusson el ez az egy hangon zengő üzenet mindazokhoz, akik ma a tengeren vannak: az Egyház közel van hozzátok. Közel áll szívünkhöz minden, ami örömmel tölt el, és minden, ami nyomaszt benneteket. Nemcsak adni akarunk valamit számotokra, hanem be kívánjuk fogadni történeteiteket, tanúságtételeiteket: a ti nézőpontotokat a munkáról, a gazdaságról, a különböző vallások és kultúrák közötti kapcsolatokról, a tengeri és szárazföldi viszonyokról, a hitről, ami csak a ti tapasztalataitok alapján juthat el az Egyház minden tagjához, és rajtuk keresztül társadalmainkhoz.

Czerny bíboros a tenger vasárnapjára írt üzenetében leszögezi: „Mi egy szinodális Egyház vagyunk, vagyis együtt járunk. Együtt kell haladnunk előre,

együtt kell hajóznunk, senkit sem hagyva magunk mögött, és egymást gazdagítva. Senki ne gondolja, hogy nincs mit felkínálnia.

Ha tehát van olyan törekvés, amelyet ebben az évben szeretnénk javasolni, az éppen az, hogy kikutassuk, hogyan juthatunk közelebb egymáshoz egy folyamatos kölcsönös cserében, amely kevésbé távolítja el a munkátokat mindannyiunk útjától és hitétől.”

Végül Michael Czerny jezsuita bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa a Szűzanyához fohászkodva zárja a tenger vasárnapjára írt üzenetét:

„Mária, Stella Maris, a Tenger Csillaga járjon közben értünk, és legyen a vigasztalás és a kitartás forrása!”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria