A Váci Egyházmegye közleménye

Hazai – 2025. április 28., hétfő | 9:45

Az alábbiakban a Váci Egyházmegye április 27-én kiadott közleményét adjuk közre.

A Váci Egyházmegye Püspöki Hivatalához szexuális visszaélés gyanújáról bejelentés érkezett az egyházmegye egyik papjával kapcsolatban.

A hatályos egyházjogi törvényeket követve Marton Zsolt váci megyéspüspök azonnal előzetes vizsgálatot rendelt el az eset pontos és alapos feltárása céljából. A vizsgálat biztosítása érdekében az érintett lelkipásztort átmeneti óvintézkedésként azonnali hatállyal eltiltotta minden nyilvános papi tevékenységtől.

A vizsgálattal párhuzamosan az érintettek számára lelki és pszichológiai támogatást kínáltunk fel, és minden lehetséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy minden ilyen eset megelőzhető legyen a későbbiekben. A Váci Egyházmegyében 2019 óta működik a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálat, amelyhez most először érkezett panasz.

A püspöki hivatal az eset kapcsán együttműködik az illetékes állami szervekkel.

Marton Zsolt püspök maga és az egyházmegye papsága nevében szeretné kifejezni fájdalmát az esemény miatt, valamint biztosítja együttérzéséről az érintetteket.

A teljes feltárás érdekében az előzetes vizsgálat ideje alatt nem áll módunkban egyéb tájékoztatást adni. Annak eredményeiről a vizsgálat lezárulta után tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria