Adventi kalendárium – 2018. december 8.

„Uram, te láttad; ne maradj csendben, Uram, ne távozzál tőlem!” (Zsolt 35,22)

Az imádság kétirányú folyamat: beszéd és hallgatás. Ha Isten szól hozzánk, mi hallgatjuk őt; ha mi beszélünk Istenhez, ő hallgat minket. Isten szívünk csendjében szól hozzánk, és mi hallgatunk rá. Azután teljes szívünkből szólunk Istenhez, és Isten hallgat minket. Szavainknak csak akkor van foganatja, ha szívünk mélyéből fakadnak. 

Ha igazán akarunk imádkozni, először hallgatni kell megtanulnunk, mert a szív csendjében szólal meg az Isten. Nem csak a szánk némasága, hanem a szívünk csöndje is szükséges. Az imádságunk látja kárát, ha szívünkben nem uralkodik csönd. Minden kor és minden vallás elmélkedése és aszkézise a puszta, az erdő, a hegy csendjében és magányában keresi Istent. Időnként mindnyájunknak – közösségként is és egyénenként is – el kell merülnünk a csöndben és egyedül kell lennünk Istennel.

Egyedül lenni Istennel, nem könyvekben, gondolatokban, emlékeinkben, hanem megszabadulva mindentől Isten szerető közelségébe kerülni – csöndben, kiüresedésben, várakozóan, nyugalomban. Hallgatni csöndben, mert ha szíved teli van mindenféle zajjal, nem fogod meghallani Isten szavát. De ha szíved csöndjében meghallod az Istent, mindenhol hallani fogod őt.

(Teréz anya)

Istenünk, te azért küldted egyszülött Fiadat a világba, hogy a bűn átkától szabadulást adj az embernek. Áraszd reánk a mennyből jóságosan áldásodat, amelyre áhítatos lélekkel várunk, hogy elnyerjük az igazi lelki szabadságot. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír