Afrikai püspökök üzenete Európának

Kitekintő – 2013. október 28., hétfő | 17:28

Afrika és Madagaszkár Püspöki Konferenciáinak Tanácsa (SECAM) püspökei október 24-i üzenetükben úgy vélekednek, hogy „az európai államoknak a legális bebocsátás érdekében meg kell nyitniuk kapuikat a menekültek előtt." A ghánai Gabriel J. Y. Anokye érsek, a szervezet alelnöke által jegyzett írás az emigrációs törvények újragondolását és részvéttel teli bánásmódot sürget, adja hírül a SIR olasz hírügynökség.

Európa mintha az afrikai egyház kérésére válaszolna az október 3-i lampedusi tragédiát követő lépéseivel. A hajótörés, amelyben körülbelül négyszáz menekült halt meg, ráébresztette az európai felelős vezetőket a kérdés fontosságára: az esetre az  EU parlamentjében sokan fordulópontként tekintenek. Az Európai Tanács Brüsszelben arról határozott, hogy a vezetőknek a „megelőzés, a védelem és szolidaritás” hármas elve szerint kell osztozniuk a felelősségben. A strasbourgi közgyűlés csütörtökön jóváhagyta azt a harminc ajánlást tartalmazó határozatot, amely a tagállamoknak azt javasolja, hogy „módosítsák vagy vizsgálják felül jelenlegi törvényi szabályozásukat, amelyek szankcióval sújtják azokat, akik segítséget nyújtanak a veszélyben levő tengeri menekülteknek” – ez a Bossi-Fini törvényre való világos utalás.

Az európai jelzéseket bizonyára örömmel fogadják az afrikai püspökök, akik éppen csütörtök este tettek közzé egy, a lampedusai hajótöréssel kapcsolatos véleményüket tartalmazó üzenetet. Eközben a szigeten újból kritikus a helyzet, hiszen Imbriacola negyed központjában – amely háromszáz fő befogadására alkalmas – hétszáz menekült tartózkodik, valamint nyolcszáz, a Szíciliai-szorosból kimentett menekült vár műtétre.

„Az európai államoknak meg kell nyitniuk kapuikat a menekültek előtt, hogy legálisan léphessenek be oda” – javasolják a SECAM püspökei A lampedusai válság vészcsengő Afrikának címet viselő üzenetben, amelyet ghánai Gabriel J. Y. Anokye érsek, a Secam alelnöke és a Jog, Béke és Fejlődés Bizottság felelőse jegyez. „Sokkolt és elszomorított minket az október 3-i hajótörés Lampedusa partjainál, körülbelül négyszáz halottal” – írják az afrikai püspökök, – „közöttük várandós anyákkal és gyermekekkel, akik Eritreából és Szomáliából jöttek, Líbián átkelve.” Megdöbbentő – folytatják –, hogy annak ellenére, hogy a hajótörések áldozatainak száma egyre nő, sok nyugat-afrikai menekült továbbra is megkockáztatja a veszélyes utat Európába a szabadságot keresve, szülőföldjük szegényes politikai és gazdasági lehetőségei miatt. A püspökök Szomália esetét hozzák fel példának az al-Shabab hadsereggel, akik 1994 óta terrorizálják a népet, valamint Eritreáét, ahonnan sokan kényszerülnek kivándorlásra, mivel hiányzik a vallás-, a sajtó- és a gyülekezési szabadság.

Az afrikai püspökök utalnak egy közelmúltbeli pásztorlevelükre, amely az afrikai kormányzásról, közjóról és demokratikus változásról szól. Ebben kijelentették, hogy a „demokratikus terek hiánya és az emberi jogok tiszteletben nem tartása termékeny talajt jelent a tiltakozások és a politikai válságok, köztük a migráció számára.” Ezért – húzzák alá – „az Egyház, a civil társadalom és a kormányok Afrikában nem maradhatnak közönyösek és nem szigetelődhetnek el az aktuális társadalmi-politikai és gazdasági kihívásoktól, különösen a menekülőket tekintve, akik a tengeren veszítik életüket.” Egyre több fiatal kockáztatja életét, hogy elhagyja Afrikát, ez pedig arra utal, állapítják meg, hogy mélységesen rossz olyan kontinensen élni, amely még mindig nem találta meg, miként garantálja a munka, az oktatás és az egészség lehetőségét. „Több mint ötven év függetlenség után az afrikai kontinenst még mindig a vég nélküli erőszak jellemzi” – fűzik hozzá. „ Folyamatosan illegális fegyveres csoportok fenyegetik az emberek és javaik biztonságát, amely elkerülhetetlenül elköltözéshez vezet, ahogyan a lampedusai hajótörés esetében is”.

A SECAM azzal zárja üzenetét, hogy a regionális fejlődésért felelős kormányközi hatóságot arra kéri: megbízatását felhasználva az elvándorlás terén javítsa az együttműködést a származási, a tranzit- és a célországok között, különösen Eritrea és Szomália esetében. Az Afrikai Uniót arra kérik, hogy a demokráciáért és a jó kormányzásért dolgozzanak, főként lakosaik életének és érdekeinek védelme érdekében.

Magyar Kurír
(asz)