Aki inkább meghal, de a Guadalupei Szűz képét nem adja

Kitekintő – 2018. december 12., szerda | 17:43

A 85 éves Millie Francis egy a Guadalupei Szűz számtalan tisztelője közül. Egy floridai lakókocsiparkban él sok más nyugdíjassal együtt, és otthonát Lupita képével díszítette.

Az idős asszonynak a közelmúltban meggyűlt a baja a telep vezetőségével: azt követelik tőle, hogy távolítsa el a „Lupitát” ábrázoló képet lakókocsija oldaláról.

A képet azonban nemcsak hogy maga a néni festette, de az életénél is jobban ragaszkodik hozzá. Egyszer már majdnem meghalt: 16 évvel ezelőtt a klinikai halál állapotából tért vissza – de ha kell, most életét adja a Guadalupei Szűzért.

A mélyen hívő katolikus asszony odaadó tisztelője a Guadalupei Szűznek, Amerika védőszentjének; ha kell, a bíróság elé áll, de nem hajlandó leszedni a képet. A festménye alapjául szolgáló furnért a lakókocsi egyik ablaka helyére illesztette be, mert bántották a szemét éjszaka a kinti fények. Egy szentmise közben azért imádkozott, mihez is kezdjen a rétegelt lemezzel, ekkor kapta az inspirációt – szerinte magától a Guadalupei Miasszonyunktól –, hogy az ő képét fesse rá.

Az ingatlankezelő cégnek elsősorban az jelent problémát, hogy Millie Francis nem fejezte be határidőre az ablak eltávolítását, bár azt is nehezményezték az újságíróknak, hogy a néni nem kért engedélyt a lakókocsipark építészeti bizottságától ahhoz, hogy odafesthesse a Szűzanyát. Mivel a szomszédai változatos módokon díszítették saját mobil otthonaikat, a hite elleni támadásként éli meg a Lupita elleni hadjáratot, és azt gondolja, az illetékesek „fontosabb dolgokkal is törődhetnének”.

November 9-én az ingatlanos cég ügyvédei 30 napot adtak neki a kép eltávolítására – a határidő a Guadalupei Szűz ünnepe előtt három nappal járt le. Millie Francis nem távolította el a képet, és noha megviseli az ügy, azt tervezi, karácsonyra szépen feldíszíti otthonát, és a kép külön ünnepi megvilágítást kap.

Mivel értetlenül áll a jogi útvesztőben, a Kolumbusz Lovagokhoz fordult a plébániáján keresztül. „Azt mondják, ha ők nyernek, nekem kell kifizetnem az ügyvédeiket… Nem tudom, mi lesz velem, de abban biztos vagyok, hogy a képet nem veszem le.”

Forrás és fotó: Catholic News Agency

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria