
Szolzsenyicin számára Lenin és főképpen Sztálin a „legfőbb rossz” szinonimái voltak. Korai történelmi tapasztalatai miatt választotta az író a „hazugság nélküli élet” útját. A szovjet birodalom ugyanis szerinte a hazugságra épült, s létét a megnyert második világháború, melyet a „Nagy Honvédő Háború” jelzővel illettek, csak meghosszabbította még ötven évvel, fenntartani nem sikerült. Szolzsenyicin maga is részt vett a háborúban, amelynek végén egy elfogott magánlevele nyomán letartóztatták, és megjárta a szovjet haláltáborokat is. A lágerekben szerzett élményeiből írta meg az Ivan Gyenyiszovics egy napja és A Gulag szigetcsoport című könyveit, melyek 1973-ban a szovjethatalom ellenségének tartott szerző Szovjetunióból történő kiutasításához, és állampolgárságának elvételéhez vezettek.
Az AsiaNews szerint ő képviselte az emigráns ellenzékiek közül a misztikus vonulatot. Húsz évnyi száműzetése után visszatérve hazájába, már egy megváltozott Oroszországot talált. A kommunizmus bukása után az emberek már egyre kevésbé voltak az ideológia foglyai, ugyanakkor a reménytelenség éreztette hatását az országban.
Szolzsenyicin a XIX. század orosz regényírói és gondolkodói hagyományt folytatta a XX. században, de előre is tekintett a harmadik évezredbe. Pánszlávista elvekből kiindulva vallotta, hogy Oroszország lehet Kelet és Nyugat egységesítője, a két pólus problémáinak megoldója. Dosztojevszkij nyomán vallotta, hogy az egyén nyomorúságából, akár a lágerben is lehetséges a kereszténységhez való eljutás, Isten arcának felismerése. A Nobel-díjas regényíró, akárcsak Tolsztoj, az egyházi külsőségek helyett a nép egyszerű vallásos hitét állította középpontba, mely szigorú erkölcsiséget jelenít meg. Számára az egyénnek a keresztény igazságok felfedezéséig vezető útja volt különösen fontos, s mindezt a nagy XIX. századi szlavofilek hagyományait követve nemzeti ortodox vallású gondolkodóként értelmezte, akitől távol állt az ökumenikus retorika éppúgy, mint a kereszténység nyugati típusú szemlélete.
Egyfajta kényelmetlen prófétaként, magányosan és élesen bírálta mind a nyugati, mind a keleti világ modern visszásságait. Régi orosz teológusok nyomán vázolta fel az új Oroszország vízióját, melyben egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni az egyén küldetését, mely szoros kapcsolatban van a földdel, a családdal, a kultúrával, melyeket az egykori KGB-sekből lett mai orosz oligarchák fenyegetnek. Emigrációban töltött életében Szolzsenyicinnek példaképe volt Keresztelő Szent János alakja, aki önkéntes száműzetésében prédikált a népnek.