Annuario Pontificio – a katolikus egyház nemcsak számokban

Minden évben a tél végén mutatják be a Szentatyának a pápai évkönyvet, az Annuario Pontificiót. Ezt követően szétküldik a tiszteletpéldányokat, a maradékot pedig az egyházi könyvesboltokban ezekben a hetekben kezdik árusítani. Ebből az alkalomból múlt vasárnap az Osservatore Romano beszélgetést közölt a kötet szerkesztőjével, Mons. Vittorio Formentivel, az Egyházi Központi Statisztikai Hivatal vezetőjével.

A maradék példányok megvásárolhatók a könyvesboltokban, elsősorban a Vatikán környékén, de azért külföldre is visznek belőle, mint például az Apostoli Szentszék magyarországi könyvkiadójához. A legtöbbet a püspökök mellett – Mons. Formenti nagy meglepetésére – a katonaság vásárolja. Bizonyára azért, mert az ő szakmájukban hatalmas kincs egy ekkora kiterjedésű és részletességű, az egész világot lefedő nyílt információs adathalmaz. Így hát a hatvanhét eurós áron kínált, vörös vászonborítású könyv példányai gyorsan elfogynak.

A papság létszáma 1998 óta növekszik, s legutóbb már 700 fővel többen voltak, mint egy évvel korábban, ami a pápának különösen is nagy örömére szolgált. A kereszténység, s vele a papság főleg Ázsiában növekszik: a Fülöp-szigeteken, Koreában, Japánban, Vietnámban és Indiában (pedig itt helyenként üldözik is őket…). Afrika továbbra is az egyház nagy erőforrása, míg Latin-Amerikában néhol jobb, másutt problémásabb a helyzet. A legtöbb új papi hivatást a mexikói Guadalajara egyházmegyéje mutatta fel 2006-ban (a mostani adatok erre az évre vonatkoznak), míg az utolsó helyeken a francia, belga és holland egyházmegyék állnak. Világszerte általában a világi, tehát egyházmegyés papság növekszik, míg a szerzetespapság csökken.

Az Osservatore interjújában Mons. Formenti arról nyilatkozik, hogy az egyház sokkal több ezeknél a száraz adatoknál, számoknál: ha megtanuljuk azokat „olvasni és értelmezni, összeáll belőlük az egyház igazi képe, amit egy szüntelen és rendkívüli dinamizmus éltet”. Hozzá is teszi: „szilárd meggyőződésem, hogy ebben senki nem előz le bennünket. Egymilliárd-százharmincmillió katolikussal számolva, akik világszerte összegyűlnek az egyházban, érthető, mennyi mondanivalónk van, amit meg kell ismertetnünk másokkal.”

A számokból kiderül, hogy míg az 1970–1990 közötti években „nagy, igen nagy hivatásbeli válságot élt meg az egyház”, éppen azokban az években szilárdult meg az állandó diakonátus intézménye, ami ezt részben enyhítette.

Az is kiviláglik, hogy miközben egyes szerzetesi kongregációk hanyatlanak, nyomukban újabbak születnek, más és más karizmákkal: „az egyház újra és újra megválaszolja az útközben jelentkező kihívásokat, és mindig képes új irgalmas szamaritánusokat felkínálni, akik vállukra veszik a világ újabb bajait”.

De mit is tartalmaz az Annuario? Megtalálható benne a pápák történelmileg leghitelesebbnek tartható kronológiája, a bíborosok elérhetősége és rövid életrajza. Felsorolja a világ összes egyházmegyéjének és szerzetesrendjének adatait is, latinokét és keleti rítusúakét, valamint a címzetesekét egyaránt. Nagy fejezetet alkotnak benne a Római Kúria hivatalai és különböző intézményei (nevekkel, rangokkal, elérhetőségekkel), a pápai külképviseletek, illetve a Szentszéknél akkreditált nagykövetségek. Mindezt kiegészíti egy tömör, de részletes történeti összefoglaló minden intézménnyel kapcsolatban. Az egészet pedig komoly hely- és névmutató zárja. Nyelve az olasz, ám az intézménynevek latinul is megtalálhatók benne. Az egyházi nevek, helyek, beosztások, rangok és címek tekintetében az Annuario Pontificióban foglaltak számítanak hivatalosnak.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír