Apokrif evangéliumok: erőforrások vagy veszélyforrások?

Ki találta ki a filmekben szereplő Mária Magdolna-alakot? Jézus feltámadása csak jelkép? Meddig kánon, honnan eretnekség? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a szerzők a választ. Céljuk az, hogy lelkipásztori segítséget nyújtsanak ezen a téren. Giacomo Perego, aki a római „Claretianum” Teológiai Intézetben tanít szentírástudományt, valamint a könyv kiadását gondozó Edizioni San Paolo kiadó Szentírással foglalkozó részlegének felelőse elmondta: az apokrif evangéliumok értelmezése nem egyetlen tézisen alapul, mert nagyon sok függ az adott apokrif mű hátterétől – olvasható a Zenit hírügynökség szerzőkkel készített beszélgetésében.

Ha például az apokrif szöveg mérsékelt irányzatú zsidó-keresztény környezetben születik, akkor általában a célja a törvény fontosságának kiemelése és egyes megkérdőjelezett igazságok védelme, akár túlzásokba is esve. Perego atya például hozza erre azt, ahogy Jakab Protoevangéliuma hangsúlyozza Mária szüzességét és kiemelt szerepét, miközben Szent Józsefet egyszerű gondozóként háttérbe szorítja.

A gnosztikus körökben létrehozott apokrif evangéliumok – mint Mária vagy Fülöp evangéliuma – anititézisekre, szembeállásokra épülnek: férfi-nő, karizma-intézmény, lélek-test. Kétségbe vonják a megtestesülés hitigazságát és Krisztus halálának és feltámadásának valóságát.

A zsidó világgal ellenkező környezetben létrejött apokrif evangéliumok pedig hatalmas hangsúlyt fektetnek Szent Pál alakjára és elutasítanak mindent, ami a zsidó törvénnyel vagy az Ószövetséggel kapcsolatos.

Giuseppe Mazza, a Pápai Gergely Egyetem fundamentális teológia professzora szerint egyrészt úgy látszik, hogy az apokrif iratok reneszánszukat élik, a könyvesboltokat, újságosbódékat és irodalmi szalonokat elárasztják az elfeledett nagyságokkal foglalkozó művek. Ugyanakkor a figyelmes szemlélő számára ez a tanulmányáradat egy egyelőre kialakulatlanul gomolygó kulturális ködfelhő sűrűsödését jelzi.

Kiemeli, hogy az apokrif evangéliumok – túl az események elbeszélésén – egy mélységes vágyról szólnak: arról, hogy elérhető közelségbe hozzák a párbeszédet Isten és ember között, melynek során az ember vágyaira válaszol egy közel levő, nem elvont, nem közönyös Isten. Ez az érhető emberi törekvés kihívást jelent a kereszténységnek: mutassa meg Isten személyes arcát, segítsen újra felfedezni a hitélet gyakorlatainak, elsősorban az imádságnak az értékét.

Magyar Kurír