Az Eucharisztia ünneplése 137.

Amint szólott atyáinkhoz, Ábrahámhoz, és az ő ivadékaihoz örökké. – Mária hálaadó himnuszának záróverse valójában gondolati egységet alkot az ezt megelőző szakasszal (vö. Lk 1,54–55). Kétségtelen az utalás Mikeás próféta szavaira: „Hűséget tanúsítasz majd Jákob iránt, irgalmasságot Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak a hajdankor napjaiban.” (Mik 7,20; vö. 2Sám 22,1; Zsolt 105,8–11) Viszont a próféta maga is az Ábrahámnak adott ígéretre alapozza szózatát: „Íme, itt vagyok! Ez az én veled kötött szövetségem: sok nemzet atyja leszel. Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek! Nagyon megsokasítalak, és számos nemzetté teszlek; királyok származnak majd tőled. És azt a szövetséget kötöm meg közöttem és közötted és utódaid között, nemzedékről nemzedékre örök szövetségül, hogy Istened leszek neked, és utánad a te utódodnak. Neked és utódodnak adom majd ezt a földet, ahol most idegenként tartózkodsz, Kánaánnak egész földjét örökös birtokul, és Istenük leszek.” (Ter 17,4–8; vö. Ter 12,3.7; 13,15; 28,13) Ilyen értelemben Isten szólása valójában az Ábrahámmal kötött szövetségtől kezdődően nyomon követhető elköteleződés, amelynek csúcspontja a Mária méhében lévő Gyermek végérvényesen eltörölhetetlen üdvtörténeti műve.

Lukács számára fontos az Ábrahám-motívum, de éppen annak benső tartalma miatt: hogyan viszonyult a pátriárka a hozzá szövetségben elköteleződő Istenhez (vö. Ter 12,3; Lk 1,72–73; 3, 7–11.34; 13,16.28-29; 19,9; 20,37). Ábrahám válasza a barátság volt, hiszen Isten benne barátjául fogadott minden benne bízót: „Felkarolta, barátságába fogadta és bevezette az atyáknak megígért örökségbe.” (Bruno Astensis, Sarlós Boldogasszonyra, in KR 15, 223. o.)

Bizonyos szempontból Mária is bejárta Ábrahám hitének útját, amikor elindult Názáretből Erzsébethez. A neki adott ígéret (vö. Lk 1,30–33.35–37) párhuzamba állítható az Ábrámnak adott ígérettel: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (Ter 12,1–3; vö. Lk 1,55)

Az eis tó aióna kifejezést (jelentése: örökké) Aquinói Szent Tamás magyarázza meg számunkra: „Ez az ígért örökség vég nélküli. A világ végéig mindenkor lesznek hívő lelkek, akiknek boldog dicsősége örökké tart.” (Thomæ Aquinatis, Catena in Lucam, cap. I., lectio 22.)

Kép: Fra Angelico: Mária és Erzsébet találkozása (1433–34)

Magyar Kurír