Az ifjúságról szóló szinódusról beszélt a pápa a taizéi Alois testvérrel

2018. március 13. kedd 19:59

Minden évben márciusban – ezúttal 12-én – kerül sor a taizéi ökumenikus közösség perjele és a pápa hagyományos találkozójára. Ez alkalommal az októberi szinódus előkészítéséről, a fiatalok kíséréséről, az ökumenikus útról és a menekültek befogadásáról volt szó.

Alois testvér köszöntötte a Szentatyát megválasztásának ötödik évfordulója alkalmából, és megköszönte, hogy szolgálatát mély pasztorális jelleggel éli meg.

Az 1940-ben Roger Schutz testvér által alapított közösség jelenlegi perjele Alois Löser testvér: katolikus, Bajorországban született 1954-ben és 2005 óta áll a Taizéi Közösség élén. Roger testvér meggyilkolása után lett utóda.

A pápa átélt pasztorális szolgálata nagy ösztönzést jelent sokaknak a katolikus egyházon kívül is – hangsúlyozta a perjel. Alois testvér beszámolt a pápának kezdeményezéseikről, amelyeket az ökumenikus kutatás és a fiatalok befogadása terén indítottak. A pápa kiemelte a vendégszeretet fontosságát. Mivel Taizében is befogadtak néhány menekültet, szó esett a megbeszélésen az ő sorsukról is. Ez a téma nagy aggodalommal tölti el mind a pápát, mind Alois testvért. 

Érintették a fiatalokról szóló szinódust is, hiszen az ifjúság szolgálata a Taizéi Közösség karizmája is. A közösség  nyomon követi a szinódus útját, ezttámogatandó Baldisseri bíboros ellátogatott hozzájuk Franciaországba. Taizében sok fiatalt meghallgatnak: „hitelességre vágynak, amelyet fel kell fedezni, komolyan kell venni és el kell kísérni” – mondta Alois testvér.

Alois testvér 1974-ben lépett be a közösségbe, számos olyan taizéi dal szerzője, amelyet ma világszerte énekelnek. A perjel szólt Ferenc pápa megválasztásának évfordulójáról is a Vatikáni Rádiónak: „Nagy folytonosság és egyben nagy változás is ez a pápaság. Nagyon világosan folytonosságot ápol a II. Vatikáni Zsinattal egy olyan közegben, amely már megváltozott. Nagy nyitottság és szolgálatának lelkipásztori megélése jellemzi.” Ezzel sok fiatalhoz közel kerül, akik hallgatnak rá és megnyílnak az Evangélium hívására.

Alois testvér kiemelte, hogy Ferenc pápa számára az ökumené nem keresztények közötti ügy, hanem az Evangéliumhoz való hűség szükséglete, hogy a béke hordozói legyünk együttesen egy olyan világban, amelyben a megosztottság egyre nagyobb. Európában is újra kialakulóban vannak olyan megosztottságok, amelyekről már azt gondolták, hogy régen túl jutottak rajta. Az ökumené célja, hogy választ találjon korunk kérdéseire.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
engedjuk-e-hogy-vessen-csiszoljon-magahoz-hasonlova-formaljon-brenner-emleknap-szombathelyen
Engedjük-e, hogy Isten véssen, csiszoljon, formáljon? – Boldog Brenner János-emléknap Szombathelyen

Boldog Brenner János emléknapján, december 15-én megtelt ünneplőkkel a szombathelyi székesegyház. Először ünnepeljük a vértanú pap liturgikus emléknapját: szentmisével, emléktábla- és ligetmegáldással, a vértanúság útján tett zarándoklattal. A Szombathelyi Egyházmegye ünnepén jártunk.

2018. december 15. szombat
a-biblia-uzenete-uj-honfoglalas
Új honfoglalás

Advent 3. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 3,10–18)

2018. december 15. szombat