Az önmagunkkal való kapcsolatról a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón – VIDEÓVAL

Külhoni – 2014. augusztus 15., péntek | 14:57

„Kapcsolatom önmagammal” – az önismeret volt a fő témája a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó harmadik, augusztus 14-ei napjának. A találkozó médiacsapatának beszámolóját közöljük.

A CSIT Band ébresztőjét a reggeli torna, majd a reggeli „lelki torna” követte. Ez utóbbit Száva Péter és brassói barátai vezették.

Délelőtti előadásában Steve Thomashefski édesapaként megélt élményeiből kiemelt példákkal tette szemléletesebbé a családok önismeretben betöltött szerepét. Szénégető István atya a foglalkozás és a hivatás lényegét hasonlította össze: míg a foglalkozás a megélhetést segíti, addig a hivatás értelmet ad az életnek. Azt is hangsúlyozta: Isten a törvényekkel nem tiltani, annál inkább óvni akar. György Tibor atya előadásában arról beszélt a fiataloknak, hogy, miért fontos az önismeret. Meg kell ismerni a lelket ahhoz, hogy szépen tudjanak szeretni.

Az előadásokat ezúttal is kiscsoportos beszélgetések követték. A délutáni „imaiskolában” többek között a szemlélődő, a dicsőítő és a közbenjáró imákról is sok mindent tanulhattak a résztvevők. A csoportokat szerzetesek és felkért előadók vezették, közöttük Eperjes Károly is. A Kossuth-díjas színművész az esti program vendége is volt. Tanúságtételét önvallomással indította: szenvedélybetegségből való gyógyulását mások imái eredményének tulajdonította. Azt mondta: fontos magunkért vezekelni, másokért engesztelni, és arra biztatta a fiatalokat, hogy mondjanak igent a kegyelemre és nemet a kísértésre, csendes helytállásukkal legyenek tanúságtevők a nagyobb közösség számára is. Újjászületni az Eucharisztiában lehet, a személyiség célja a megszentülés, keresni kell az igazságot és a jót, a szép pedig az igazság és jóság harmóniája, hangsúlyozta tanúságtételében a színművész.

A CSIT harmadik napjának ünnepi szentmiséjét Hölgyes Pál zágoni plébános mutatta be, a zenei szolgálatról a hargitafürdői ifjúsági csoport gondoskodott. A homíliában pedig Fülöp László gelencei segédlelkész foglalta össze gondolatait a találkozó több mint hétszáz résztvevője számára. A jól sikerült napot a csíksomlyói kegytemplomban meghitt szentségimádás zárta.

A rendezvényről részletes információk, illetve fényképek a www.csitinfo.ro oldalon és a CSIT Facebook-oldalán találhatók.

Videó: Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ifjúsági Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria