Az USA és Kanada püspökei május elsején Szűz Mária oltalmába ajánlják országaikat

Kitekintő – 2020. április 25., szombat | 18:10

Az Egyesült Államok és Kanada együtt újítják meg népeik felajánlását a Boldogságos Szűznek, a Mária-hónap kezdetén oltalmába ajánlják országaikat. A hírt közös közleményben jelentette be a két püspöki konferencia a honlapján.

„Egy nemzet felajánlása Szűz Máriának és az ország Mária oltalmába helyezése emlékeztetni kívánja a híveket a Szűzanya evangéliumi tanúságtételére. Ezáltal egyben közbenjárását is kérjük Fiánál a rászorulókért” – nyilatkozta José Gomez Los Angeles-i érsek, az USA püspöki konferenciájának elnöke.

A kezdeményezés azt követően született, hogy a Latin-Amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák Tanácsa (CELAM) április 12-én, húsvétvasárnap felajánlotta a tagországokat a Guadalupei Szűzanyának. „Ez az esemény alkalom az Egyház számára, hogy imádkozzon Szűz Mária oltalmáért a legsérülékenyebbek, a betegek gyógyulása érdekében és azok bölcsességéért, akik e szörnyű vírustól szenvedők gyógyítását végzik” – hangsúlyozta Gomez érsek. A főpásztor május elsején helyi idő szerint délután 3 órakor igeliturgiát vezet. Arra hívta püspöktársait, hogy egyházmegyéjükben ők is tartsanak hasonló szertartást, amelybe bevonják híveiket is.

„Május első napja különleges jelentéssel bír, mert annak a hónapnak a kezdetét jelzi, amelyben lerójuk tiszteletünket a Boldogságos Szűz Mária előtt. Ő lelki és valós értelemben is az édesanyánk – fogalmazott Richard Gagnon winnipegi érsek, a kanadai püspöki konferencia elnöke. – Hozzá fordulunk és kérjük, hogy erős és anyai imáival segítsen bennünket. Máriának felajánlani magunkat annyit jelent, hogy egységben vagyunk Vele, teljesen Istenre bízva életünket.”

*

1792-ben John Carroll baltimore-i püspöke ajánlotta fel először az Egyesült Államokat Szűz Mária oltalmába egy pásztorlevelében, amelyben a Mária-tiszteletre buzdított. 1846-ban a baltimore-i tartományi tanács huszonegy püspöke úgy határozott, hogy a Szeplőtelen Fogantatás Szűzanyját az Egyesült Államok védőszentjévé teszik. Döntésüket egy évvel később IX. Piusz pápa jóváhagyta. A washingtoni Szeplőtelen Fogantatás nemzeti kegyhely felszentelésekor, 1959-ben a püspökök ismét felajánlották az USA-t Szűz Máriának.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria