B. S. Aldrich: És lámpást adott kezembe az Úr

A regény a 19. század második és a 20. század első harmadában játszódik Amerika nyugati felében, a Nebraska állambeli Certadownban. Telepesek vándorolnak ide, abban bízva, hogy a földművelésből meggazdagodnak. Közéjük tartozik Will Deal és felesége, a regény főhőse, Abbie, aki elszegényedett skót arisztokrata és szépséges ír parasztlány gyermeke. Művészi álmokat dédelget, gyönyörű hangja van, és a festészethez is van érzéke. Két ifjú is verseng a szerelméért, egy sikeres orvos fia, Ed Matthew és a gazdálkodó Will, akihez kislánykorától kezdve mély lelkikapcsolat fűzi. Ha Edet választaná, megnyílna előtte a művészi pálya, az álmok városába, New Yorkba költözve jómódban élhetne, ünnepelt énekesnő válhatna belőle. Abbie azonban a szerelmet választja, Willhez megy feleségül, s követi őt Certadownba, ahol a termőföld gazdag, de a természeti elemek minden évben tönkreteszik a termést. Életük folyamatos küzdelem a fennmaradásért, a megélhetésért. Abbie öt gyermeket szül Willnek.

Abbie egész életében háttérbe szorítja egyéni érdekeit, teljes mértékben aláveti magát családanyai kötelezettségeinek. Lemond művészi álmairól, de nem érzi ezt áldozatnak. Feleségként és anyaként teljesedik ki. Tisztában van az ember korlátaival. A legnehezebb, legkilátástalanabb időszakokban így imádkozik: „Istenem, Istenem, hát Neked is segítened kell! Mi magunk nem bírjuk!” Tudja: „Sok hit és bátorság és szeretet és imádság és munka meg dal kell hozzá, hogy ne csüggedjen el az ember.”

A regény egyik legszebb fejezete, amikor egy különlegesen válságos időszakban, karácsony közeledtével Abbie azt mondja barátnőjének, Sarah-nak: „Tudod, Sarah, azt hiszem, minden anya tartozik azzal a gyermekeinek, hogy boldog karácsonyt teremtsen nekik. A gyermekkori karácsonyok emléke egész életükre megmarad. Én azt hiszem, azokból a gyermekekből, akiknek sok boldog karácsonyuk volt: jó emberek válnak.” Anyagilag a Deal család mélyponton van ezen a karácsonyon, mégis, ekkor már megszületett három gyermeküknek „a legnagyobb boldogság korszaka volt ez a tél. A kamra nem sok ennivalót rejtegetett. Apa lapos tárcájában alig-alig akadt pénz. A karácsonyi ajándékok siralmasan szegényesek, silányak voltak. És mégis, a durva kis kalyiba lakói a vad, kietlen préri közepén mennyei boldogságban úsztak!... Talán a Napkeleti Csillag szállott le a házra…”

Abbie egész élete lemondás és másokért való áldozat. A maga egyéni érdekeit mindig háttérbe szorítja, de nem szenved emiatt. Szenvedélyes, még a síron túl is élő szerelem fűzi őt férjéhez, Willhez és gondoskodó szeretet gyermekeihez. Vallja: „A szerelem végigkísér minket az egész életen. Olyan, mint egy lámpás, amelyet a kezünkben viszünk. Egy lámpás, amelyet kezünkbe adott az Úr. Először a gyermekes boldogság gyújtja meg, azután a romantika, azután az anyaság, azután talán a kötelesség… Igen, én azt hiszem, hogy a szeretet és a szerelem lámpás az asszony kezében.”

Abbie Deal nem elégszik meg gyermekei testi táplálásával, a nyomorúságos körülmények ellenére is minden tőle telhetőt megtesz, hogy lelki és szellemi nevelésben is részesítse őket. Mind az öt gyermeket taníttatja, lesznek közülük, akik megvalósítják az ő ifjúkori álmait. Szeretetteljes, de nem konfliktusmentes kapcsolat fűzi őt gyermekeihez. Egyikük, a világot járt egyetemi tanárnő, Grace a szemére veti, hogy kicsinyes és szűk látókörű, de ő így válaszol: „Lehet kicsinyes egy asszony élete, aki férjhez ment és gyermekeket hozott a világra és szembenézett a világgal? Mire mindezt átéli az ember, Grace, a lélek nagy utat tesz meg akkor is, ha a test egy helyben marad… nem mindenki szűk látókörű, aki otthon ül, és nem mindenki széles látókörű, aki utazik… Azt hiszem, aki megérti az embereket, aki szereti embertársait, aki mindenkinek a helyzetébe bele tudja élni magát, az nem szűk látókörű.”

A nyolcvan évet megért, öt gyermeket szülő és fölnevelő Abbie Deal teljes életet élt, mert maximálisan teljesítette Istentől rámért küldetését. Nem süppedt bele az anyagi nyomorúságba, erős hittel felülemelkedett azon. Nem azt az életet élte, amit eredetileg szeretett volna, hanem ami adatott neki. De azt teljességben, hittel, szerelemmel és szeretettel, egyéni vágyait mindig alárendelve másokért.

B. S. Aldrich: És lámpást adott kezembe az Úr
Szent István Társulat, 2017
Fordította: Ruzitska Mária

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír