Bibliai rögtönzések, avagy a Biblia szubjektív szemmel

Kultúra – 2010. január 27., szerda | 12:53

Február 18-án, csütörtökön 18.30-kor a Meglepetés színház interaktív előadást tart Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában.

A társulat bibliai személyek találkozását játssza el a testbeszéd nyelvén, kevés szóval. Az érdeklődők maguk választják ki a bibliai szereplőket, és megfigyelhetik azok karakterét, érzéseit egy-egy élő szoborban, megnézhetik a kért történetek megelevenedését a színpadon. A közönség, felelevenítve egyes ó- és újszövetségi történetet, elmondhatja azzal kapcsolatos kérdéseit.

*

A Meglepetés Színház interaktív, rögtönző, amatőr színház; 2002-ben alakult. A társulat jelenleg 23 főből áll. Az előadásokon 8-10 résztvevő lép színpadra. A próbákon playback- és színpadtechnikát, mozgást és hangképzést tanulnak. Tanulmányozzák a Bibliát és a történetek hátterét is. Megalakulásuk óta többször szerepeltek különböző rendezvényeken az egész országban (Pszichodráma Kongresszus, Művészetterápiás Kongresszus, Nemzetközi Bibliadráma Találkozó, Művészetek Völgye, Városmisszió) és a határon túl.

A társulat vezetője, játékmester és rögtönző: Potzner Irén
Vezetőtársak, játékmesterek: Molnár Ildikó, Nyáry Péter

Magyar Kurír