„A pápa bátorítani akar bennünket” – Böcskei László nagyváradi püspök körlevele a pápalátogatásról

2019. február 14., csütörtök | 16:16

A közeledő erdélyi, csíksomlyói pápalátogatással kapcsolatban adott ki körlevelet február 13-án Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke. Az alábbiakban közzétesszük a dokumentumot.

Kedves Paptestvéreim! Kedves Híveim!

Az Istentől ajándékba kapott időt mindannyian próbáljuk tartalommal, értelmes dolgokkal, mélységgel megtölteni. Vannak szürke, hétköznapi események, történések, amelyek nem hagynak nyomot az életünkben, hamar elfelejtjük őket. De vannak rendkívüli pillanatok, életre szóló élmények, amelyek felráznak a hétköznapok szürke pállottságából.

A romániai katolikus egyház és benne az erdélyi, partiumi és bánáti történelmi egyházmegyék olyan esemény előtt állnak, amelyet nem csak rendkívülinek, de jogosan nevezhetünk történelmi eseménynek is. Ferenc pápa 2019. május 31. és június 2. között tervezett látogatása egy olyan esemény, amely hatással van nemcsak az itt élő katolikusok, hanem egész társadalmunk életére, és közösségeink fejlődését, összekovácsolódását szolgálhatja.

A Szentatya látogatása, ahogyan arra már az elmúlt évi ad limina látogatás alkalmával is utalt, lelkipásztori jellegénél fogva ölelés akar lenni mindazon katolikus közösségek felé, melyek a nehéz időkben is hűségesen kitartottak és megőrizték hitüket, Róma és Péter utódja iránti hűségüket. Ezzel is magyarázható az, hogy Ferenc pápa nemcsak Bukarestbe látogat, hanem több, híveink vallásosságához szorosan kötődő helyszínt is fölkeres, közöttük híres zarándokhelyünket, Csíksomlyót is.

Látogatása kapcsán észre kell vennünk, hogy a pápa bátorítani akar bennünket. Ahogyan azt legutóbbi apostoli útjain is követhettük, olyan üzenettel keresi fel a különböző országokat és népeket, amely által a jelen világ kihívásaival szemben, a sokszor tapasztalt céltalansággal szemben bátor és hiteles magatartásra szólít fel és hív meg bennünket, keresztényeket, hogy ahol élünk, világító jelek legyünk a megbékélés, az igazságosság és a szeretet útján. A Szentatya egy új civilizáció építésére szólít fel bennünket, amelyben mindenkire szükség van, idősekre és fiatalokra, erősekre és gyengékre, katolikusokra és nem katolikusokra egyaránt, egy olyan testvéri összefogásban, amely képes új alapokra építeni sok sebből vérző világunkat, környezetünket.

A fentiek értelmében én is arra biztatok mindenkit, paptestvéreket, szerzeteseket és szerzetesnőket, azokat, akik közel érzik magukat egyházunkhoz, és hisznek a közelgő pápalátogatás rendkívüliségében, egyházmegyénk minden hívét, hogy tekintsük és érezzük Isten nagy ajándékának a közelgő látogatást. Vannak olyanok, akik a diplomácia nagy eredményének tartják ezt a közelgő eseményt. Én azt hiszem, hogy Ferenc pápa látogatása, az atyai ölelés, amit majd magával hoz, és a tanítás, amivel Isten igéjét közvetíti számunkra, kitartó és őszinte imádságunk eredménye, mert nem hiába kérjük: „Tartsd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!” Én azt hiszem, hogy jelenlegi helyzetünkben, amikor a körülöttünk tapasztalt átalakulások egészen közelről és sokszor súlyosan érintenek bennünket, amikor komoly kihívást jelent számunkra a szülőföldön való és a jövőbe mutató megmaradás, a Szentatya látogatása megerősít majd bennünket abban, hogy helyes alapokra támaszkodva tovább tudjuk építeni azt az örökséget, amelyet elődeink bíztak reánk, és amely minket is kötelez a továbbadásra és a folytonos gyarapításra. A helyes alap pedig, amelyre Szentatyánk nagyon sokszor figyelmeztet, az Istenre és az Ő akaratára való figyelés, az összefogás és a bátor tanúságtétel a mindennapi élet változatos színterén.

Különleges kegyelmi időnek mondhatjuk a közelgő pápalátogatást, amelyre illő megfelelően felkészülni. Erre is szeretném buzdítani valamennyiüket: köteleződjünk el abban, hogy személyes imáinkban kérjük Isten áldását a pápalátogatásra, különösképpen Ferenc pápára, egyházunkra, de országunk vezetőire is, hogy ez a történelmi esemény a megerősödés és a megújulás gyümölcseit hozza mindenki számára. Lelkipásztori törekvései mellett a pápának a civil társadalom iránt is vannak kötelezettségei. Imádkoznunk kell azért is, hogy a világi elöljárókkal való találkozás ihlesse meg a világi vezetőket az igazságosság és a béke szolgálatára. Imáinkban kérjük, hogy a Szentlélek irányítsa Szentatyánk gondolatait, szavait, hogy a testvériség jegyében tudja képviselni Isten üzenetét a más keresztény felekezetű és vallású hívek felé is. Én hiszem, hogy Ferenc pápa jelenléte és példája új lendületet ad az egység útján kifejtett törekvéseinknek is.

A pápalátogatás előkészítésében az illetékes szervező bizottságra komoly munka vár. Értük is imádkozva, helyi szinten a következőket szeretném valamennyiük figyelmébe ajánlani:

– A szervezők próbálják felmérni, hogy a csíksomlyói pápai szentmisén hány hívő szeretne majd részt venni. Nagyon fontos volna részünkről is egy hozzávetőleges számot megállapítani a további szervezés, a zarándokok számára kialakított szektorok stb. előkészítése és biztosítása érdekében.

– Tudomásom van arról, hogy egyházmegyénk több plébániája már lefoglalta a szállítást biztosító buszt Csíksomlyóra. Anélkül, hogy az eddigi terveket áthúzzuk, továbbra is hangsúlyozom, hogy különvonat indítását kérelmeztem az illetékes szervektől a Nagyvárad–Élesd–Csíkszereda útvonalon. Az ezzel kapcsolatos részletekkel idejében jelentkezünk, és biztatjuk híveinket, válasszák ezt az utazási módot, mert ezzel is könnyíthetünk a szervezők munkáján a parkolás, bejutás stb. szempontjából.

– A pápalátogatás előkészítéseként imakártyákat nyomtatunk és juttatunk el híveinkhez. Az imát minden szentmise után közösen elmondjuk, Isten áldását kérve a pápalátogatásra. Az imakártya mellett plakát is készül, amelyet kérek minden templom bejáratánál jól látható helyre kifüggeszteni.

– A pápalátogatásig ajánlom azt is, hogy teremtsünk olyan lehetőségeket, amikor többet beszélhetünk Szentatyánk életéről, munkálkodásáról, tanításáról, üzeneteiről. Kimeríthetetlen forrásokat találunk ilyen téren, ezért fontos lenne megosztani egymással a gondolatokat, hogy minél többet megtudjunk a „régen várt vendégről”. Jó alkalmak erre a különféle egyházi társulatok találkozói, az egyháztanácsok rendszeres összejövetelei, a bibliaórák, az ifjúsági foglalkozások, a hittanórák, amikor közösen hangolódhatunk a közelgő eseményre.

Hivatalunk kapcsolatban áll a pápalátogatást előkészítő bizottsággal. Minden információt, ami hasznos a zarándoklat megszervezéséhez, beleértve a regisztrációval kapcsolatos tudnivalókat, idejében fogunk közölni a plébániai hivatalokkal. Kérem minden paptestvéremet, helyi szinten vállalják a zarándokok részvételével kapcsolatos teendőket.

Előre is köszönöm valamennyiük hozzáállását. Isten áldása tegye gyümölcsözővé készülődésünket!

Nagyvárad, 2019. február 9-én

†Böcskei László
megyéspüspök s. k.

Forrás és fotó: Nagyváradi Egyházmegye/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink – olvasta már?
hittel-multbol-jovobe-mindszenty-szobrot-avattak-petofiszallason
Hittel a múltból, a jövőbe – Mindszenty-szobrot avattak Petőfiszálláson

A Mindszenty Társaság és a Magyar Pálos Rend meghívására gyűltek össze a hercegprímás szobrának avatására, valamint a társaság alapította Mindszenty-emlékérem átadására az ünneplők Petőfiszállás-Pálosszentkúton március 23-án. Az ünnepen Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be szentmisét.

2019. március 23., szombat
a-biblia-uzenete-napunk-gyumolcset-hozza-meg
Napunk gyümölcsét hozza meg

Nagyböjt 3. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 13,1–9)

2019. március 23., szombat