Conrad Breston: Az Első Kard

Kultúra – 2021. május 15., szombat | 14:01

Conrad Breston kisregénye egy meg nem nevezett birodalomban játszódik, és ugyanígy az idő sincs megnevezve. Játszódhatna bármelyik korban és bárhol. Főhőse, Ilian, nagyúr, a király első testőre, a Birodalom összetörhetetlennek hitt Első Kardjának birtokosa, amely után a rangját is elnevezték.

A könyv egy sok bűnt elkövetett és emiatt állandóan gyötrődő lélek története. Az ifjú Iliannak feszült a viszonya az apjával. Ennek oka, hogy nem jeleskedik a matematikában, de egyéb tudományok sem érdeklik, ezért az apja hangoztatja: fia semmire sem viszi az életben. Ilian nem törődik Istennel, kizárólag a földi dicsőségek érdeklik. Elszökik otthonról, meglopva apját. Vándorútra indul. Sokféle viszontagság után a Birodalom központjába kerül, a király udvarába. Vitézségével hamar kitűnik. Becsvágya mértéktelen, erkölcsi gátjai nincsenek. Mivel hosszú haját varkocsban hordja, egészen a derekáig ér, sokan úgy vélik, hogy ereje a hajában van – akárcsak Sámsonnak –, ez a magyarázata, hogy több mint két évtizeden keresztül birtokolja az első kardot, nem lehet legyőzni őt.

Ilian élete diadalmenet, de igaz rá a jézusi mondás: mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt szenved? Az emlékek, melyeket elkövetett, halálos bűnökhöz, mulasztásokhoz kötődnek, nem hagyják nyugton. Ilian mindig csak a Birodalommal egy idős első kardot használja, de soha a Kegyelem kardját, amit egykori mesterétől kapott, aki a kardforgatásra tanította. A Kegyelem kardját nem lehet kiérdemelni, ezt megkapni ajándék.

A kisregényben összemosódik az álom a valósággal. Ilian előtt egy hosszú látomásban pereg le mindaz, ami történt vele életében. Apját soha nem szerette, kisfia miatta fulladt a vízbe, mert nem figyelt rá. Ilian gyakran hallja a gyermek segélykiáltását: „Segíts, segíts, apa! Apa! Apaaaa!” Ahhoz, hogy elnyerje, illetve végleg megőrizze Averion Első Kardját, Ilian megöli a kard korábbi birtokosát, Abádot, majd a potenciális vetélytársát, Beliánt, aki ráadásul barátként s mesterként tekint rá.

Az egész életében az erő és az egyéni dicsvágy bűvöletében élő Ilianra áll a mondás: Amikor legmélyebben vagyunk, akkor érkezik a kegyelem. Megjelenik előtte az idegen, szamáron ülve – könnyű ráismernünk a Megváltó Jézus Krisztusra –, és az Ő eszközével: egy öregemberrel, aki a határtalan irgalom megtestesítője. A Birodalom hírhedt rablói, a könyörületet nem ismerő Feketekezűek embereket gyilkolnak le, köztük az idős ember egyetlen, gyönyörű lánygyermekét. A gyilkosok egyike, Darell vérző sebektől szenvedve életben marad, de az apa nem áll bosszút rajta: irgalmas szamaritánusként a kunyhójába fogadja, ápolja, gyógyítja. Amikor a gyilkos tudomást szerez arról, hogy kicsoda az öregember, nem érti, miért irgalmas vele.

Kétféle világ ütközik itt össze: az egyik a könyörületet nem ismerő erőszak, a másik pedig az irgalmon alapuló. Mit jelent a kegyelem, és mit az igazság? A lányát elvesztő öregember abból a világból jött, amelyben a bosszú és a megtorlás a törvény. „Magam is vettem részt vérbosszúban…” Ám ma már Istenhez imádkozik, és vallja: a hívő ember élete abból áll, hogy „az Atya Krisztusra tekintett, és megkegyelmezett az embernek, mert Ő az ember helyett szenvedte el az igazságot. Ha pedig Krisztusnak jutott az igazság, és ezért a vesztőhelyre kellett mennie: mi marad nekünk? A kegyelem.”

Ilian súlyos, halálos bűnökkel terhelt életútja igazolja a Példabeszédek könyvében olvasottak igazságát: „Nincs sikere annak, aki titkolja bűnét, de irgalomra lel, aki bevallja, s kerüli” (Péld 28,13). Ehhez az szükséges, hogy Ilian meglássa az idegen – vagyis Jézus Krisztus – tekintetében a mindenséget: „… a hegyet, amely a síkság fölé magasodik, és csúcsa a felhők közé vész; meglátta a világot beborító ősóceánt, amely magába gyűjti az esők cseppjeit; meglátta a fényességet, amely mellett a legfényesebben tűző nap is csak pislákoló gyufaszál.” És ettől felidéződnek Ilianban a régi események, a jók, de a szörnyű emlékek is: „Az apjától elszenvedett megaláztatása és otthonról való megszökése, Abád megölése, a fia elvesztése, Belián meggyilkolása.” Az évtizedekig legyőzhetetlen, a kizárólag az erő mindenhatóságában hívő fő testőr meglátja ekkor az igazságot, feltárul előtte, hogy milyen is ő valójában, lepillant lelke legmélyére, és szembenézve bűneivel, kéri és elnyeri Krisztus bocsánatát: „Eddig halott voltál. Most élsz. Ne félj, csak higgy!”

Iliant betölti a szeretet-Isten fényessége, élete gyökeresen megváltozik, új alapokra helyeződik, s immár elmondhatja: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 1,2–20).

Conrad Breston kisregényének üzenete, hogy az isteni kegyelem mindenkire kiterjed, soha nem tudhatjuk, hogy mikor ér el bennünket. Ez a kegyelem ajándék, de nyitott szívvel sokat tehetünk azért, hogy felismerjük életünkben ezt az egész személyiségünket érdemben átformáló, végtelen kegyelmet.

Conrad Breston: Az Első Kard
Szent Gellért Kiadó, 2021

Fordította: Bogácsi Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria