
A debreceni Szent József Gimnázium és Kollégium a 2009-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságával karöltve az Európai Szociális Alap és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásában középiskolák számára kiírt pályázaton „Historia est magistra vitae” című projektjével 10 000 000 Ft támogatást nyert. A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes megnyitóra április 26-án hétfőn délelőtt 11 órakor került sor a Szent József Gimnáziumban. A projektet Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök nyitotta meg.
Pogány Béláné, az intézmény igazgatója köszöntő gondolataiban elmondta, a projekt során a diákok kutatómunkát végeznek majd a XX. század történelmét vizsgálva. A legmodernebb technikai eszközök segítségével, interjúk, riportok készítésével teszik elérhetővé az érdeklődők számára a század megélt történelmét, olyan eseményeket, amelyek a történelemkönyvek lapjain nem vagy csak ritkán találhatók meg.
Az igazgatónő köszöntötte a gimnázium jogelődje, a nagy múltú debreceni Piarista Gimnázium öregdiákjait is, akik az 1948-as államosítást átélve számot adhatnak majd a kor igazságtalanságairól a riportok során.
Az igazság megismerése kötelez a továbbadásra
Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök gondolataiban két egyházi ünnepet emelt ki: egyrészt a húsvétot, Jézus halálának és feltámadásának ünnepét, amely valójában az igazság kiderülésének, nyilvánvalóvá válásának ünnepe, hiszen a feltámadással vált nyilvánvalóvá mindaz, amit Jézus cselekedett, mondott. Másrészt a pünkösdöt, a Szentlélek kiáradásának ünnepét, amikor a tanítványok a feltámadás fényében továbbadták, megosztották az emberekkel mindazt, amit Jézusról tudtak, hallottak. A főpásztor felhívta a jelenlévő diákok figyelmét arra, hogy a történelmi eseményekben a dolgok mélyebben valósulnak meg, mint ahogyan az látszik, és ezt a mélységet az elszenvedők élményei, emlékei adják. Az igazság megismerése kötelez bennünket arra, hogy azt továbbadjuk.
A megélt történelemért
Bódis Zoltán igazgató helyettes, a projekt vezetője tájékoztatott, hogy kialakítottak egy kiemelkedő színvonalú technikai berendezésekkel ellátott mini filmstúdiót, ahol lehetőség nyílik jó minőségű kép- és hangfelvételek készítésére, filmek, hanganyagok vágására, szerkesztésére. Az elméleti felkészülés után a projektet megvalósító csapat ötven riportfilm elkészítését vállalta. Ezután egy 20-30 perces, az előírt kritériumoknak megfelelő riport anyagot állítanak össze. Ezt egy központi adatbázisban helyezik el, amely minden középiskola számára letölthetővé válik.
Az igazgatóhelyettes elmondta: mintegy húsz diák és hét tanár vesz részt projektben, a pedagógusok a felkészülési időben a Terror Háza múzeum által szervezett továbbképzésen tökéletesítik ismereteiket. A diákokra kettős feladat vár: a filmkészítés ismeretének elsajátítása, valamint a személyes kontaktus megteremtése a riportalanyokkal.
Medve József történelem szakos tanár, aki szintén részt vesz a munkában, hozzátette: a történelemoktatásban forrásalapú képzés valósul meg, amelynek során egy-egy témakört, iratok, könyvek, újságcikkek, beszédek alapján kell megértetni a diákokkal. Véleménye szerint a XX. század magyar történelme nincs kellően átgondolva, átbeszélve, és talán ezek a találkozások, beszélgetések valamit megnyithatnak ebből a történelmi időszakból.
Kovács Ágnes/Magyar Kurír