December 22. Advent 4. vasárnapja, „B”-év, December 25. karácsony, éjféli mise

December 22. Advent 4. vasárnapja, „B”-év
A Forum Romanumról való az a hatalmas márványoszlop, amelynek a tetején a Santa Maria Maggiore-bazilika előtt Szűz Mária bronzszobra látható. Az oszlopon ez a felirat olvasható: Büszke vagyok, hogy azt hordozom, aki a Megváltót hordozta!
1. Az angyali üdvözlet történetének most, karácsony közelében fontos mondanivalója van. Pár nap múlva felcsendül majd a Lukács evangélium szomorkás, keserű mondata: „nem volt hely számukra a szálláson” (2,7), ezért kellett Jézusnak egy istállóban megszületnie. Ám az egész kinyilatkoztatás erre készít fel: amíg Dávid király cédrus palotában lakik, addig az Úr ládája, a frigyszekrény sátorban. Nátán próféta válaszából kiderül: Isten nem is akarja, hogy Dávid kőből épült házat létesítsen számára, éppen ellenkezőleg, ő, az Isten épít majd neki örökké megmaradó királyi házat, amikor utódaiból támasztja a Megváltót. Az ország kettészakadása után sokakat izgató kérdés volt: hol van Isten lakóhelye, Júda fővárosában, Jeruzsálemben, vagy Izraelében, Szamáriában? Jézus válaszolja majd meg a szamáriai asszonyoknak: sem itt, sem ott, hanem „lélekben és igazságban imádják az Atyát” (Jn 4,23). Istennek inkább tetszik az emberi szívekben lakni, mint mozdulatlan kövekből épített templomokban (ez persze nem jelenti, hogy a történelem számtalan istenháza mind fölöslegesen épült volna, hiszen ezek nem kizárólagos lokalizációi a mindenható és mindenütt jelenlévő Istennek.) Isten vándorútra hívja Ábrahámot, sátoros életre Izsákot, Jákobot, Mózest, akikkel azonban megérezteti, hogy „velünk van”, biztonságban lehetnek, inkább, mintha sziklavárban laknának. Isten hús-vér emberekben vesz lakást magának. A Vörös-tenger közepén haladva is velük van, bennük él, ő a tető, a védelem a nyugalom népének.
2. Az üdvtörténelem legszebb háza (temploma) Mária. Az ő törékeny, jelentéktelen, figyelemre nem méltatott teste, élete, „igen”-je egyszerre magába foglalja Izrael egész várakozását, készületét, ugyanakkor személyes odaadását is, amely igazi sátra lesz a köztünk testet öltött Igének. Mária válasza a hitből élő, Istennek engedelmes ember örök és egyetlen válasza: Íme, az Úr eszköze vagyok, építsen belőlem otthont magának! Ezért történelemforgató ez az igen. Benne egyszerre van jelen Isten örök döntése, kiválasztása, kegyelme, ugyanakkor az emberi hozzájárulás, a „konszenzus”, az egyetértés: igen arra, amit Isten akar. A piciny názáreti ház, ahol minden bizonnyal Mária lakott, így lesz szimbolikusan az Egyház előképe, amelyben minden kétség, bizonytalanság ellenére olyan emberek laknak, akik hinni tudnak Istenüknek: „Boldog, aki hisz annak beteljesülésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45).
3. Advent 4. vasárnapjának kinyilatkoztatása szemünket, vágyainkat, érzelmeinket, többre törekvésünket igyekszik megtisztítani. Isten épít házat az embernek. Õ vezet közel ahhoz, aki életünk párja, ami a hivatásunk, munkánk, dolgunk ebben a világban. Minden igyekezetünk ellenére, illetve azt megkoronázva ő az, aki maradandóvá, sziklaszilárddá, épületté teszi otthonunkat, életünket, jövőnket. Különösképpen igaz ez a földi lét utáni örök sorsunkról: Isten maga készít örök lakást választottainak. – „Ha az úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak” – mondja a zsoltáros (127,1), ám, ha ő kezd építkezni, akkor mindannyiunk ereje megsokszorozódik.
Ha elkap a vágy, a láz, hogy önkibontakoztató, a hittől, a türelmes várakozástól, az engedelmességtől eltérő módon építkezzek, elég egy pillantást vetnem Mária házára, Mária szívére, az angyali üzenet elhangzott történetére. Vagy elég egy önmagába néző, csöndet és reflexiót jelentő karácsonyt ünnepelnem, máris újra büszke lehetek, hogy azt hordozhatom, aki engem hordoz, alkot, tökéletesít. Pákozdi István/MK

December 25. karácsony, éjféli mise

Szakonyi Károly „Szentséges éj” című karcolatában egy a Szent Családéhoz hasonló, korunkban játszódó történetet vet papírra. Autósztráda közelében, a település szélén lévő tanyasi házba kopogtat be egy, a tomboló viharban kint rekedt autós pár. A bizalmatlan házigazda durván elutasítja a jövevényeket, csupán az asszonyban ébred részvét, miután meglátja, hogy a menedéket kérők egyike állapotos nő. A rideg háziúr pénzt akar csinálni a kényszerű látogatásból, míg a felesége azért izgul, nehogy náluk szüljön az idegen. Egész éjszakájuk rettegésben telik, míg reggel – s ezzel ér véget a novella –, hűlt helyük a látogatóknak, az ágynemű érintetlen, ők pedig nincsenek. Az asszony megérti: Azok voltak a vendégeik, akik azt a Kisdedet hordozzák, akit mindenkinek be kell fogadnia.
1. Ez a befogadás az, ami talán sosem volt könnyű, de korunkban még nehezebb. Mert Mária és József bibliai alakban, korabeli zsidó öltözékben és nem népszámlálás miatt kopogtatnak. Názáret és Betlehem 100 km, de bárhonnan is érkezik valaki, rögtön kész a válaszunk: nincs hely, mi is szűken vagyunk, nem bírunk többet. Ezt mondják sajnos ma is annyi táján a világnak. De ez a képlet itt nálunk is sok munkahely személyzeti osztályán, vagy a kétgyermekes ifjú házaspárral szemben is, ha tőke, hitelképesség nélkül zörget minimális alapterületű lakásért. Õk azok, s mennyien vannak, akiknek nincs hely az emberek szállásán (vö. Lk 1,7). Egyre inkább nincs hely életünkben a váratlan eseményeknek, a meglepetéseknek, nincs hely az idősnek, a betegnek, a haldoklónak, a szülő asszonynak, a sok gyereknek, magának az Életnek. Mit jelent ez? Azt, hogy nincs hely életünkben annak az Istennek, aki konvencióink, megszokásaink határait átlépve igyekszik felénk. Persze ezt sokszor nem látványos brutalitással tesszük, hanem „szalonképesen”, az emberségesség látszatának megőrzésével, mint aki éppen azon munkálkodik, hogy angyalt formáljon magából, pedig Pascal szerint: aki angyalt akar formálni, könnyen vadállatot hoz létre.
2. Amikor a pápa másodszor járt hazánkban (1996), győri beszédében ezt hangsúlyozta: „Ne engedjétek, hogy kedveteket szegjék a gazdasági és társadalmi nehézségek, a munkanélküliség, sokak elszegényedése, a hit nélkül felnőtt nemzedék erkölcsi érzékének megfogyatkozása. Nagy a kísértés, hogy feladjátok a küzdelmet és beletörődjetek a fennálló helyzetbe. Szent Pál úgy mutatja be a pogányokat, mint ’akinek nincsen reményük” (vö. 1tesz 4,13). Mi keresztények azonban Krisztus jelenlétében élünk. Krisztus a mi reményünk! Nem vagyunk egyedül soha!” – Karácsony örök üzenete ez: légy nyitott, légy befogadó kész, ne félj a meglepetésektől, maradj fiatal, hagyj helyet Isten kisebb-nagyobb lépéseinek, amelyekről nem tájékoztat előre, amelyekről nem kéri ki a véleményedet! Nyíltszívű maradni, nem félni, csüggedni, panaszkodni. Ez a megváltott ember magasabbrendű hivatása. – Milyen megható annak a kisgyermeknek a karácsonyi levele, aki nem élettapasztalatból, hanem spontán intuícióból fogalmazta meg kérését egy hónappal karácsony előtt. Címzés: „Jézuskának, Mennyországba”. A szövege: „Ó, édes Jézusom! Az idén mit is kérjek tőled? Ruhám van, fűtött szobám, játékaim… Úgy érzem, szégyellek magamnak kérni valamit, mert mindenem megvan. Hadd kérjek azoknak a gyerekeknek, akik elűzve otthonukból, éhezve, fázva, sok helyen a fa kérgét rágva, szüleikhez simulva, de nem sokra számítva menekülnek a messzi afrikai, vagy indiai tájakon. Hadd kapjanak valahonnan egy macit, egy babát, egy meleg kalácsot, kakaót, egy fedelet a fejük fölé, hogy ne fázzanak, ne éhezzenek, ne féljenek azon a Szentestén, amikor te a világra jössz… Kérlek, küldd el angyalodat hozzájuk, s akkor az én szívembe is béke költözik.”
3. „A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát” – jövendöli Izajás. Nagyobbat és fényesebbet, mint gondolták. Az angyal érkeztére az Úr dicsősége ragyogta be a pásztorokat a betlehemi éjszakán. De nemcsak a Szentcsalád tartózkodási helye fölött virított egy ismeretlen nagy csillag, hanem Jézus nyilvános működése, beszédei, csodái tapasztalatában mindazok, akik elfogadták, többet kaptak, mint amit vártak. Zakeus csak látni szerette volna Jézust, azért mászott fára, Jézus viszont megpihent a házában; Márta és Mária csak hírül adták Jézusnak barátja, Lázár halálát, ő viszont feltámasztotta. Péter háromszor tagadta meg, s könnyei között csupán bocsánatra számított, Jézus azonban az Egyház sziklájává emelte. Isten sokszorosan többet ad a mi emberi várakozásunknál, ő nagylelkűségben felülmúlhatatlan és gazdagon ajándékozó.
Ma éjszaka, engedjük, hogy minden külső veszély, keserv, fájdalom ellenére hinni tudjunk: nem kormányok, nem pártok, nem emberek, hanem Isten tartja kezében a világot. Örökérvényű igazság az, amit Pilinszky János fogalmazott meg: egész létünk a szeretet isteni „túlkapásainak” drámája. – Bárcsak a karácsonyt szüntelenül ünneplő kereszténység újra meg tudná hódítani a közömbös, anyagi mámorban tébláboló világot: hitével, történelmével, értékeivel, kultúrájával, élete példájával! Ha „becsületesen, buzgón és szentül élünk ezen a világon” (szentlecke), akkor talán nemcsak mi fogadjuk be Krisztust, hanem a világ is egyre nyitottabbá válik számunkra. Pákozdi István/MK