Ébredj, Szeged! – Beszélgetés és készület az eucharisztikus kongresszusra

Hazai – 2021. június 17., csütörtök | 21:20

Ébresztő, Szeged! volt a címe annak a rendezvénynek, amit a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezett az őszi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve a Szegedi Dóm Látogatóközpontban június 16-án. Az eseményt Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási püspöki helynöke, a Szent Gellért Szeminárium prefektusa hívta életre.

A budapesti világesemény népszerűsítésébe a tizenkét apostol mintájára tizenkét hírnök is bekapcsolódott. Közülük hárman vettek részt a szegedi esten: Csókay András idegsebész, Dolhai Attila musical-színész és Szikora Róbert zenész beszélgettek hitről és a saját istenélményeikről. A moderátor Zsuffa Tünde író, a NEK sajtófőnöke volt.

Dolhai Attila, aki néhány héttel ezelőtt esett át egy hangszálműtéten, arról beszélt, bár a színpadi munkája, legfőbb tálentuma került veszélybe, mégsem félt, érezte, hogy a Jóisten vigyáz rá. A műtét utáni csend pedig kimondottan jót tett a lelkének, a kényszer hallgatás során másképpen kezdte szemlélni a környezetét, jobban észrevette a hétköznap csodáit. Dolhai megjegyezte, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a NEK egyik hírnöke lehet, és szerényen hozzátette, eleinte nem is értette, miért esett rá is a választás. Ígéretet tett, hogy méltó lesz szerepéhez és buzdítani fogja a híveket, vegyenek részt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

Csókay András a szenvedés teremtő energiájáról beszélt a megjelenteknek. Elmondta, hogy tízéves kisfia elvesztésekor hallotta a sátán kacaját, ám kitartott Istenbe vetett bizalmában, melynek következtében megkapta azokat a megerősítéseket, melyek a tragédiát drámává szelídítették, mely rendszerint katarzist tartogat. Lelki felemelkedése akkor teljesedhetett be, mikor belátta, hogy Isten bármely embernél jobban tud szeretni, és kisfia már e szeretetben él Jézus mellett. A bangladesi sziámi ikrek szétválasztásánál is az ima ereje volt a legfontosabb a tudás és a kemény munka mellett. Csókay kiemelte, hogy neki is az ima által lettek olyan mély istentapasztalatai, melyek továbbröpítették az életét.

Szikora Róbert elmesélte, mikor felkérték a NEK hírnökének, éppen születésnapját ünnepelte. Egyetlen kívánsága volt aznap, mégpedig, hogy a Szent Erzsébetről írt és meg nem jelent dalai valódi történetté állhassanak össze. Ekkor találkozott Zsuffa Tündével, aki felkérte aznap hírnöknek. Miután felismerte, hogy Zsuffa személyében küldött Isten neki egy írót, megszületett a regény is. Szikora megosztotta a közönséggel, hogy életében csupán öt napot töltött Jézus nélkül, ameddig meg nem keresztelték. Mindennap szentmisére jár és a koncertek után is hálát ad az Úrnak.

Forrás: Délmagyar.hu

Fotó: Ambrus Marcsi

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria