Élhetővé tett város és világ – közeledik Úrnapja

Úrnapja ünnepét a XIII. században rendelte el IV. Orbán pápa, a Szentháromság vasárnapja utáni első olyan ünnepet, amelyen nem üdvösségtörténeti eseményt jelenítünk meg, mint a húsvéti vagy karácsonyi ünnepkör jeles napjain, hanem egy eszmét, hittitkot ünneplünk. Az ünnepek dogmatikai tartalmát a zsolozsmában a himnuszok, a misében pedig a szekvencia mondja el, költői formában.

A XIII. század nagy teológusát, Aquinói Szent Tamást kérték fel ezek megírására, aki Úrnapjára olyan himnuszokat és szekvenciát szerzett, hogy azokat énekelve miközben tanulunk az Eucharisztiáról, irodalmi és szellemi gyönyörűségben is részünk lesz. A mise allelujájának meghosszabbításaként, annak utolsó hajlítására „ráültetett” szövegből kiderül, hogy az ünnep középpontjában a nagycsütörtök este adott kenyér és bor, Krisztus teste és vére áll. A szent színekről megtudjuk, hogy az új Pászka, az új manna ez, amelyben Jézus táplálékul adta magát mindenkinek, „vére ital, teste étel”, „kenyere lett vándoroknak, eledele jó fiaknak”.

Mindezek ismeretében megkérdezhetjük azonban, hogy akkor az ünnep miért nem egy ünnepélyes, két szín alatti áldozásban érkezik meg? Miért indul a templom falain túlra?

Templom, város és világ – lakható szent terek

A liturgiában az ég és a föld, Isten és ember találkozik. A templomban ennek nem csak az oltár a színhelye, hanem az egész épület ezt szolgálja. A kupola ősi szimbóluma az égnek, a mennyeinek, amely a négyszögletű templomfalakra borul. Kupola nélküli templomaink mennyezetére azért festettek kék eget csillagokkal, mert így az egyszerű deszka is az égre utalt. A négyszög alaprajz a világot jelenti, amely nemcsak szögletes, hanem kiterjedt is, a négy égtáj felé. A templom négy falán túl terül el a város, a négy égtáj mentén pedig az egész világ.

Fontos jelkép ez a természetben élő ember számára. A város, a település attól is lesz lakható, hogy benne áll a templom, ahol az ég és a föld találkozik. A templom a világ tengelyén is áll, falaival Északra és Délre, Keletre és Nyugatra „mutat”. Ezen erővonalak mentén válik a káosz kozmosszá, ahogyan a Paradicsomból fakadó négy folyótól vált a sivatag élőhellyé a teremtéskor. A város védelme szimbolikus értelemben elsősorban rituális védelem is, melynek célja, hogy a káoszt képviselő, vagyis a város lerombolását akaró ellenség, az ördögi tulajdonságokkal felruházott támadók ne tehessenek kárt a kozmoszban. Ez a védelem nem csak a pogány társadalmakban, hanem a kereszténységben is komoly szerepet kap. Innen közelíthetünk Úrnapja látványos ünnepléséhez, a templomból kilépő, a körmenetben hordozott Eucharisztiához.

Megszentelő jelenlét – körmenet a XV. századból

Úrnapja manapság az átlagember számára is a híres virágszőnyegekről, a falusi virágsátrakról, a körmenetről közismert. Processzióról azonban csak a XV. századtól tudunk, aminek lényegét nem a virágdíszítés szépsége adta meg. Nem is demonstráció volt ez, amely arra szolgált volna, hogy lássa mindenki, mennyien vagyunk és milyen fontos titkunk az Oltáriszentség. A körmenet a lakott területet járta végig, Jézus jelenlétét, oltalmát fizikailag is kiterjesztve az otthonokra, bevonva őket a szent térbe, a falu, város kozmoszába.

Magyarországon – a világegyháztól eltérő módon – a körmenetbe négy stáció ékelődik. Ezeken a stációkon evangéliumot olvasnak és a négy égtáj felé áldást ad a pap az Oltáriszentséggel. Nem csak szent pihenők ezek, hanem a templom négy falának a négy égtáj felé való kisugárzásának meghosszabbításai is. A város és a világ itt és így részesül Isten köztünk lakozásának titkában és erejében, itt válik kozmikus eseménnyé az Eucharisztia ünneplése.

Városmisszió?

Az úrnapi körmenet városmissziónak is nevezhető, de csak sajátos jellegének figyelembevételével. Misszió, ha tanúságtevőn, imádságosan veszünk részt rajta, ha imádkozunk a városért, lakóhelyünkért, amelyben élünk, ha imádkozunk azokért, akiket a négy égtáj felé adott áldás akaratlanul is elér, hogy befogadhassák az áldást, és ha imádkozunk azért, hogy megváltozzon a város. Imádkozunk nem csak a kívülről fenyegető ellenség támadása, hanem a belülről, lappangó módon már jelenlévő rossz erők győzelme ellen is, azért, hogy városunk a kozmosz része maradhasson, ne pedig a káosz felé haladjon. Az Eucharisztia jelenléte áldás; legyen a városban a mi jelenlétünk is áldás, hogy élhető legyen lakóhelyünk.

Füzes Ádám

(A cikk az Esztergom–Budapest c. újság 2. számában jelenik meg.)