Elhunyt André Louf

Kitekintő – 2010. július 15., csütörtök | 8:30

Július 12-én a franciaországi Mont-des-Cats-i apátságban 81 éves korában elhunyt André Louf.

1929-ben született a belgiumi Louvainben, 18 évesen lépett be az észak-franciaországi Mont-des-Cats trappista apátságba. Biblikus tanulmányokat folytatott a római Pápai Gergely Egyetemen, 1955-ben szentelték pappá. 1963-ban közössége megválasztotta apátjának, és 34 éven át gyakorolta apáti szolgálatát. 1997-ben visszavonult, azóta Dél-Franciaországban a bencés nővérek Simiane-Collongue monostora mellett élt. Néhány héttel halála előtt tért vissza Mont-des-Cats-ba, ahol július 12-én elhunyt.

André Louf a nyugati monasztikus lelkiség egyik leghitelesebb képviselője volt. Művei a szerzetesi tapasztalatot hozzák közel a mai olvasó számára. 2004-ben II. János Pál kérésére ő írta az elmélkedéseket a Colosseumnál tartott nagypénteki keresztúthoz. A szerzetes többször is megfordult Magyarországon, sok szállal kötődött a pannonhalmi bencés közösséghez.

Magyarul olvasható művei:
Bennünk a Lélek imádkozik, Bencés Kiadó, 1993
Alázat és engedelmesség, Bencés Kiadó, 1995
Gyengeség és kegyelem, Bencés Kiadó, 2004
Keresztút a Kolosszeumban, Szent Mauríciusz Monostor – L’Harmattan, 2006
A többi kegyelem. A spirituális kísérés, Bencés Kiadó, 2006
Uram, taníts meg minket imádkozni, Bencés Kiadó, 2008

Magyar Kurír