A rendezvény elején Szabó Ferenc szentmisét celebrált az Orczy téri Katakomba-kápolnában.
A két könyvet – a Hitünk szent titka című tanulmánykötetet és a Tenger és a Tűz (Verses emlékezés) című verseskötetet – Róna Judit irodalomtörténész ismertette. Elmondta: a könyvbemutatón a hálaadásról, „hitünk szent titká”-ról, az Eucharisztiáról beszélünk; Szabó Ferenc jezsuita atya könyve hozzájárulás a 2020-ban Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus előkészületeihez. A rendhagyó kötet két műfajjal ünnepli az Oltáriszentséget: az egyik a teológiai megközelítésé, a másik pedig a filozófusnő és lelki író Dienes Valéria (1879–1978) megrendítően szép tanúságtétele, eszmélődése az Eucharisztiáról.
Szabó Ferenc atya elmondta, hogy Dienes Valéria válogatott naplójegyzeteinek, eucharisztikus eszmélődéseinek közzétételével szeretne hozzájárulni „hitünk szent titka” elmélyítéséhez. Krisztus 20. századi tanúja annak a Henri Bergsonnak a tanítványa volt, akinek spirituális filozófiája Dienes Valéria lelkiatyjának, Prohászka Ottokár püspöknek és a jezsuita tudósnak, Teilhard de Chardinnak a misztikáját is befolyásolta, sőt, ő maga teremtette meg e rokon gondolkodók között azt az eszmecserét, amelyből eucharisztikus misztikája kibontakozott. A könyvben Szabó Ferenc Dienes Valéria gazdag, jórészt még feldolgozatlan szellemi kincstárából merít: az Eucharisztia megítéléséből született eszmélődéseket kellő bevezetésekkel és kommentárokkal teszi közzé. Róna Judit emlékeztetett rá: a naplójegyzeteket Dienes Valéria hagyatékában az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi. Ebből első ízben teszi közzé Szabó Ferenc atya az 1957 májusától októberig született, ihletett naplójegyzetek egységes sorozatát.
Az irodalomtörténész részleteket olvasott fel a naplóból: „… az emberlélek nehezen mélyed a saját szelleméig. Fogvatartják érzékei és arra van berendezve, hogy ezek szerint igazodjon. Ezek pedig gondosan sürögnek körülte, hogy eltöltsék, hogy »életképessé« tegyék, hogy eligazítsák »az egyetlen fontosban«, egyszerűen a lét fennmaradásában. De a szellem tudja, hogy ezt a fennmaradást őrizni a léleknek csak másodrendű feladata. Nem az a lényeges, hogy ez az élet önmagáért megmarad-e. Mert célja nem önmaga, hasztalan énekli ezt bele minden érzékszerve, minden életműködése. Mert vannak ennél magasabb érdekek is, és a szellem tudja ezt. Tudja, hogy ezt a fennmaradást néha oda kell áldozni valamiért, ami »nem innen való«, mint az az Ország, amelyről egyszer mondotta Valaki, hogy »nem innét való«. Ezt kell megérteni az oltár előtt. Azt az egyszerű igazságot, hogy van valami bennünk, ami »nem innét való«, nehogy elmerüljünk abban, ami »innét való«. És ezt a máshol valót az Oltárháznak puszta léte már magyarázza. De csak akkor magyarázza, ha (hittel) hallgatunk arra, ami bennünk szellem… Most térdelj le és nézz rá arra az aranyba foglalt Hostiára. Akármit is mondanak érzékeid, hallgattasd el őket. És mihelyt elhallgatnak, azonnal megszólal a szellem. Mert most ő van erőben, most valaki felvonta húrjait, most neki kell szóhoz jutnia, és bele kell dolgoznia létét egészébe abba a test-lélek párosulásba, mely most odatérdelt az Oltáriszentség elé. Ennek olyannak kell lennie, mint egy teljes átkapcsolásnak valami új áramkörbe. A lélek még lehet földies, a szellem már nem. A szellemiesnek külön méltósága van, és ezt az Oltárház előtt lehet megismerni. Kiemelkedés ez az evilági viszonylatokból, és teljes lélekátadás a szellemoldal felé. Ezért nem szükséges ott beszélni. Azért kell nemcsak a szemet lehunyni, hanem el is kell hallgatni. Ez a hallgatás az a közeg [erőtér], melyen át a lélek megérinti a szellemet. Megérzi annak fölséges egyszerűségét. Megérzi igazságainak parancsoló voltát. Megérzi az örökkévalóságon való őrködését és átéli azt a mérhetetlen mélységű egybefonódást, teljes összeforrást a szellemvilággal. Megtudja, hogy az a világ az igazi otthon, annak légköre a hazai levegő. Mert ott belekerül egy csodálatos erőtérbe, melynek minden pontja Isten átérzésétől reszket. Körülveszi, átöleli, átjárja valami soha nem sejtett életigenlés, melynek az a tartalma, hogy már nincsen semmi kívánnivaló, most beteljesült már minden, és úgy van minden, amint annak lennie kell. Ilyen az a térdelés Hostia előtt. – Amen.”
A bemutatón Szabó Ferenc felolvasta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra írt himnuszát is:
Hálát adunk Néked és imádunk Téged
Jézus Istenember és szerető testvér
Ki test és vér vagy kenyér s bor színében
Igazság és élet Egyházad szívében.
Tőrrel átszúrt Szíved életforrásunk lett
pünkösdi Tüzednek tárd ki szíveinket
adj örömet békét vándorló népednek
Feltámadt Krisztusunk Ura Mindeneknek
Földön zarándokló bűntől terhes néped
könyörögve kéri áldó segítséged
Velünk lakó Isten Atya Egyszülöttje
halálunk óráján az égbe vezess be.
A Tenger és a Tűz című kötettel kapcsolatban Róna Judit elmondta, hogy a verses emlékezés első darabja a Genezis (1990) című vallomássorozat, amelyet kiegészít a Verses napló (2014–2019) tucatnyi eddig kiadatlan verse. A kötet második része Szabó Ferenc 1990 után született verseinek olasz, francia és angol nyelvű fordítása (bilingvis kiadása), a következő évtizedek élményanyagába is betekintést enged. A kérdésre, hogy miért épp ez a kötet címe, Szabó Ferenc válaszul elszavalta a verset:
Feljött már izzón süt a Nap
lángolnak a sárga sugarak.
Évmilliók ringatták zsongó
hullámait – öröklét képe –
Életbölcső vagy te Tenger!
De Tűz volt a Kezdet
Tűz lesz majd a Vég
tűztől szellem a léted
tűztől meleg a véred
a Tűz tiszta s örök
Teremtő-életadó Lélek
örök dicsőség Néked!
A könyvbemutató művészvendége Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész volt.
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria