Eugenio Zolli XII. Piusról

Vatikán: Amint arról már beszámoltunk, a közelmúltban jelent meg a római könyvesboltokban Eugenio Zolli „Hajnal előtt” című önéletrajzi könyve. A szerző az olasz főváros főrabbija volt 1939-től 1945. februárjáig, amikor áttért a katolikus hitre. XII. Pius szolgáltatta ki számára a keresztség szentségét és az egykori főrabbi, Isarel Zolli, ekkor a pápa iránti tiszteletből az Eugenio nevet vette fel. Önéletrajzi kötete egyik fejezetének címe: „Krisztus szeretete XII. Pius pápa szívében.” Ennek rövidítette változatát közöljük az alábbiakban:
Krisztus helytartója, XII. Pius pápa kiváló és nagy lélek. Az egyházfő szeretetébe foglalja az egész emberiséget. Mint Jézus szívéből és keresztjéből, ugyanúgy Szent Péter trónjából is ragyogó fénysugarak indulnak ki XII. Pius lelki uralkodásának hajnalától fogva, amelyek világosságot, jót és gyógyulást kívánnak elvinni mindenki számára. XII. Pius nagylelkű szívéből olyan fény árad, amely mindenkit, közelit, távolit, és legtávolabbit, egyaránt meg kíván világítani.
A katolikus egyház szeret mindenkit, mindenkiért és mindenkivel szenved, szeretetteljesen várja Péter szent küszöbén gyermekeit, és gyermekei az egész emberiséget magukba foglalják. A Példabeszédek könyvében Salamon mondásainak bölcsessége mindenkit meghív asztalához. Az egyház, látható fején keresztül, mindenki számára felkínálja szeretetét, igazságát és velük együtt a szabadságot is. Jézus Krisztus önmagát kapunak nevezi, a Jelenések könyvében pedig így szól: „Nézd, az ajtóban állok és zörgetek.” Krisztus helytartója mindenkit belefoglal az emberi és isteni szeretet szférájába. Azt tanítja, hogy csak a szeretet teszi szabaddá az embereket. Éppen abban az órában, amelyben megkezdődött a vér, a pusztítás, a tömeggyilkosság rettenetes rítusának ünneplése, a faj, a nemzet, az állam nevében, mindhármat a vér tényezőjébe összesítve, a nagy, kiegyensúlyozott és bölcs pápa, egyedülálló bátorsággal annyi dühöngő közepette így kiáltott: „A törvényes és igazságos hazaszeretet nem vezethet arra, hogy szemet hunyjunk a keresztény szeretet egyetemessége előtt, amely a nem keresztényekre is irányul és kívánja jólétüket a szeretet békítő világosságában.”
XII. Pius, miközben megmutatja az utat, amely Krisztus békéjéhez vezet, nem szalaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy a küzdőtérre lépjen, a harcoló felek közé. Tiszteletteljesen meghallgatják, de nem követik szavait. Eközben a világ vörös színt ölt, és a fájdalom kiáltásai mindenhonnan egyre aggasztóbban emelkednek az ég felé. Elszabadult az emberi vadállat. A pusztítás egyik fegyvere sem tűnik eléggé kifinomultnak, egyre tovább keresik a halál új eszközeit és a haldoklók vészkiáltásai eljutnak Isten trónjához, a hegyekből és völgyekből, a városokból és az erdőkből. Emberek halnak meg a romok alatt, a lángok között, az erre a célra épített gázkamrákban, a tengerek mélyén. Szedi áldozatait az éhség, a szomjúság és a szíveket tépő fájdalom. A vérrel és sebbel áztatott XII. Pius fehér ruhája is. A fájdalomnak immár nincs olyan helye, amelyet ne járna át XII. Pius szeretetének lelke. Egész köteteket írhatnak majd XII. Pius segítségnyújtásának számos formájáról. Az egész világ katolikus papsága, világi és szerzetespapok, férfiak és nők a világi katolikus hívők, mind sorba állnak XII. Pius egyetlen intésére. És ki tudja majd valaha is elmondani, hogy mi mindent tettek. A legszigorúbb klauzúrás rend szabályait is semmibe veszik, minden és mindenki a szeretet szolgálatába áll. Minél inkább növekszik a szenvedés, annál több fénysugár indul el Jézus Krisztus szívéből és annál inkább lángra lobban a pápa szíve, egyre éberebbek és egyre inkább készen állnak az áldozatra és a vértanúságra fiai és leányai Krisztusban. Fiatal és ősz hajú papok, a föld összes szerzetesrendjének tagjai, tiszta és szent szerzetesnők, mind keresik az alkalmat, hogy jótetteket hajtsanak végre, hogy áldozatot hozzanak. Nincsenek korlátok, nincsenek megkülönböztetések. A történelemnek egyetlen hőse soha nem irányított olyan sereget, amely jobban küzdött volna, amely ellen nagyobb mértékben küzdöttek volna, és amely hősiesebb lett volna, mint az, amelyet a harcban XII. Pius vezetett a keresztény szeretet nevében.
Itt van az idős pap példája, aki, miután már nem tehet semmi mást, összegyűjti maga köré a falu asszonyait és gyermekeit – a férfiakat már lemészárolták a falun kívül –, hogy velük együtt haljon meg a keresztek előtt. Holttestét az oltárra vetik. Ott, ahol a mise szent áldozatát ünnepelte, most saját teste nyugszik áldozatként. Papok serege dolgozik a városokban és távoli kis falvakban, hogy az üldözötteknek kenyeret és menlevelet szerezzen. A szerzetesnők kinyitják a kolostorok pincéit, hogy elrejtsék a menekülteket. Összegyűjtik és gondozzák az árvákat nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül. Nem félnek semmilyen anyagi áldozattól, hogy külföldre menekítsenek olyan sok ártatlant, akiknek mások az életére törnek. Egy szerzetes, rendkívül művelt szentíráskutató, fáradhatatlanul munkálkodik a zsidók megmentésén, vértanúként hal meg. Vannak olyan rendi elöljárónők, akik nyugodtan és szemrebbenés nélkül állítják az éjszaka közepén rájuk törő idegen katonai őrjáratnak, hogy nem rejtegetnek menekülteket, holott 68-at fogadtak be házukba és válaszuk az életükbe kerülhetne. Róma szívében egy nagy és művészi kincsekben gazdag templom padlása szektorokra van osztva, amelyeket az alatta lévő oltár szentjéről neveztek el, hogy a menekülteknek a szentek neve szerint oszthassák ki az élelmiszert. Oktatási intézmények, közigazgatási hivatalok, templomok, kolostorok, mind, mind vendégül látják az üldözötteket.
XII. Piust mindenki követi és mindenki engedelmeskedik neki a szeretet olyan lendületével, amely nem fél a haláltól. Senki nem kér mást, mint azt, hogy kövessék Jézus Krisztus példáját, XII. Pius példája nyomán. Mindenki közel érzi magát Krisztushoz… Éber őrszemként az emberi szenvedés legszentebb öröksége mellett magasan kiemelkedik XII. Pius, az angyali főpásztor alakja. Õ volt az, aki látta a balszerencse mély szakadékát, amely felé az emberiség rohant. Õ mérette meg és leplezte le a tragédiát a maga egész nagyságában. Õ vált a kiegyensúlyozott igazságosság hangjának hírnökévé és az igazi béke védelmezőjévé. Õ fogadta be atyai szívébe minden szenvedő fájdalmát. Õ hajolt le mindenki szenvedésére és ma az egész világ előtt kiállva ezt mondja: nem volt helyes út, amit választottatok. Az igazi út az, amely Jézus Evangéliumához vezet. A helyes utat egy egyszerű és világos szó jelöli: Evangélium, Krisztussal Isten országa felé. VR/MK