A tihanyi bencés apátság, igent mondva az önkormányzat felvetésére, átvenné a helyi általános iskola működtetését - tájékoztatta Tihany polgármestere hétfőn az MTI-t. A Magyar Kurír már február 24-én megírta, hogy az apátság a következő tanévtől átveszi az iskola fenntartását.
Tósoki Imre (Fidesz-KDNP)az MTI-nek elmondta: a képviselő-testület előtt tavaly, az új közoktatási törvény tervezetének olvasásakor vált világossá, hogy a tihanyi iskola hosszú távon nehéz helyzetbe juthat, ha állami fenntartásba kerül. Az épületben ugyanis nemcsak az iskola működik, hanem vannak ott önkormányzati bérlakások, az önkormányzat működtetésében lévő panzió, valamint a falugondnokság konyhája is, a telekkönyvben pedig nincsenek szétválasztva a helyrajzi számok és a közművek - ismertette a polgármester.
Hozzátette: ez megnehezítené az önkormányzatnak az iskola visszabérlését, ha az állami tulajdonba kerülne. Ekkor vetődött fel, hogy adják át az iskola üzemeltetését az egyháznak; ebben az esetben az ingatlan az önkormányzat tulajdonában maradna - magyarázta Tósoki Imre.
Ötletükkel megkeresték az érintett pedagógusokat, a mostani és a leendő diákok szüleit, és, mint mondta, meglepetésre a vártnál jóval többen támogatták, hogy a bencés apátság vegye át az általános iskola működtetését; a pedagógusok 98, a szülők 99 százaléka támogatta a javaslatot.
A polgármester közlése szerint a bencés apátság vezetői kezdetben elzárkóztak az ötlettől, de amikor tudomásukra jutott, mekkora a bizalom a leendő egyházi fenntartású intézmény iránt, igent mondtak az önkormányzat felkérésére.
Az önkormányzatnál most azokat a dokumentumokat készítik elő, amelyek birtokában az Oktatási Hivatal szakértője megvizsgálja a körülményeket, van-e lehetőség az egyházi kezelésbe adásra, majd a megyei kormányhivatal teszi meg ugyanezt, és dönt arról, javasolja-e az iskola fenntartócseréjét. Tósoki Imre számításai szerint mindez két hónapon belül lezajlik, és ezt a határidőt tartani is kell, mivel áprilisban kezdődnek a beíratások.
A polgármester elmondta: ha a bencések működtetik is Tihany egyetlen általános iskoláját, nem jelenti azt, hogy aki nem vallásos, nem járhat oda. Hozzátette, az apátság hozzáállása az: az iskola nem hitbuzgalmi intézmény; a templomba járást a nem egyházi iskolába beiratkozottaktól nem követelik meg, de akik már az egyházi iskolába nyertek felvételt, azoknak kötelező lesz a hitoktatás, és a más felekezetűek hitoktatását is megoldják.
Tósoki Imre bízik abban, hogy a bencés szellemiségnek köszönhetően emelkedik az általános iskola ázsiója, és egyre több család választja a Balaton-felvidékről az intézményt, ami biztosítja a hosszú távú fenntarthatóságot.
Korzenszky Richárd tihanyi perjelt a Magyar Kurír nem tudta elérni, mivel külföldön tartózkodik, ám titkára, Csizmadia Bulcsú elmondta: a szerződés még nincs aláírva, de már eldöntött tény, hogy az apátság veszi át az iskola fenntartását. Kérdésünkre, hogy nem tartanak-e attól, hogy az iskolák egyházi kézbe kerülése miatt aggódó hangok kritizálni fogják a lépést, rámutatott: az apátság eredetileg kijelentette, hogy nem kívánja átvenni az intézményt. Azután döntöttek mégis így, hogy, mint a polgármester is említette, titkos szavazáson a pedagógusok 98, a szülők 99 százaléka támogatta az ötletet. Akinek ezután nem tetszik a fenntartóváltás, az kérdezze meg a tihanyiakat, miért döntöttek így – jegyezte meg Csizmadia Bulcsú.
A perjeli titkár hozzátette: Korzenszky Richárd valóban úgy szokott fogalmazni, hogy az iskola nem hitbuzgalmi intézmény, a tanároknak pedig elsősorban jó embereknek és jó szakembereknek kell lenniük. A perjelt ugyanis igencsak zavarta, amikor „egy másik rendszerben” ideológiailag kötelező irányultság alapján kellett tanítani. Így aztán jobbnak tartja, ha a tanárok meggyőződésük szerint tanítanak, semmint csak azért, mert egyházi fenntartású lett az iskola, Dícsértessékkel kezdenek el köszönni. Ráadásul, tette hozzá a titkár, a gyerekek azonnal észreveszik az ilyen őszintétlenséget.
A tihanyi Illyés Gyula Általános és Zeneiskola harminc évvel ezelőtt körzeti iskolaként jött létre – írja az MTI –, akkor 300 diákot fogadott helyből és a környező településekről; ma 140 diák jár oda. A legközelebbi általános iskola Balatonfüreden van.
Magyar Kurír
(szg)