Fazekas Ferenc a Szabadkai Egyházmegye új püspöke

Külhoni – 2023. október 7., szombat | 12:30

Ferenc pápa Fazekas Ferencet, a Szabadkai Egyházmegye kormányzóját püspökké nevezte ki – közölte a Szentszéki Sajtóközpont október 7-én délben. Fazekas Ferenc püspök az elhunyt Večerin Slavko püspököt követi a Szabadkai Egyházmegye élén.

Fazekas Ferenc 1958. szeptember 9-én született a vajdasági Óbecsén. Gimnáziumi tanulmányait a Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnáziumban és Kisszemináriumban végezte, majd a Szabadkai Egyházmegye növendékeként belépett a Zágrábi Érseki Szemináriumba, ahol 1977 és 1984 között a katolikus teológiai fakultáson végezte filozófiai és teológiai tanulmányait.

1984. június 29-én szentelték a Szabadkai Egyházmegye papjává az Avilai Szent Teréz-székesegyházban, Szabadkán. Az első két szolgálati évét a zombori Szentháromság Plébánián töltötte káplánként, majd 1986-ban a topolyai Sarlós Boldogasszony Plébánia káplánja lett. Ezzel egyidőben Bajsán is plébániai kormányzói feladatokat látott el, illetve 1988-ban Gomboson is. 1993-tól a Bajsai Nagyboldogasszony Plébánia, 1994-től pedig a zentai Szent Ferenc Plébánia plébánosa. 1998-ban a topolyai Sarlós Boldogasszony Plébánia, 2021-től pedig a szabadkai Szent György Plébánia plébánosa.

2005 és 2012 között a Topolyai Esperesi Kerület esperese, 2012 és 2020 között pedig a Tiszamenti Főesperesi Kerület főesperese. 2020-tól a Szabadkai Egyházmegye általános helynöke. E szolgálatot Fazekas Ferenc Slavko Večerin püspök haláláig végezte. 2022. augusztus 29-től a Szabadkai Egyházmegye egyházmegyei kormányzója volt.

*

Az ünnepélyes sajtótájékoztató Úrangyala imádsággal kezdődött déli 12 órakor, majd Gangemi nuncius szólt az egybegyűltekhez. Emlékeztette a jelenlévőket arról, hogy Slavko Večerin püspök halálával 2022. augusztus 26-án megüresedett a püspöki szék, így az egyházmegyei Tanácsosok Testülete, az eddigi általános helynököt, Fazekas Ferenc atyát választotta meg egyházmegyei kormányzónak, aki ezt a szolgálatot mindmáig ellátta. Tekintettel arra, hogy a Szabadkai Egyházmegyének szüksége volt új főpásztorra, Őszentsége Ferenc pápa Fazekas Ferencet szabadkai megyéspüspökké nevezte ki. Gangemi nuncius arra szólította fel az egyházmegye papjait és híveit, fogadják szeretettel új főpásztorukat, majd kiemelte: „Veled vagyok és az egész helyi egyházzal. Mindannyian az Örök Pásztor felé zarándokolunk, aki folyamatosan gondoskodik nyájáról és odafigyel gyermekei szükségleteire. A Szűzanya oltalmába bízom szolgálatodat, anyai pártfogása kísérje minden lépésedet.”

Ezt követően Fazekas Ferenc, a Szabadkai Egyházmegye kinevezett püspöke arra kérte a belgrádi nunciust, hogy adja át Ferenc pápának személyes üdvözletét és kifejezte háláját iránta az egész Szabadkai Egyházmegye nevében. Biztosította Péter apostol utódát gyermeki engedelmességéről és hozzáfűzte: „Ezért kérlek benneteket, hogy imádkozzatok érettem és egyházmegyénkért, hogy keresztény hitünknek és annak az örömhírnek valóban igazi tanúi legyünk, melyet Jézus Krisztus, a világ egyetlen Megváltója hozottt el nekünk.”

Forrás: Szabadkai Egyházmegye

Fotó: Attila Kovács; Szabadkai Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria