KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
A harangszentelő szentmise prédikációjában Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott püspöke elmondta, a harang hívogat, igazságot hirdet: Krisztusét, az evangéliumét, az örömhírét. „Hívogat a harang, gyere! Jézus azt mondja, jöjjetek hozzám mindnyájan, fáradtak és terhelve vagytok, és én felüdítelek titeket” – fogalmazott. A harangnak van egy másik szava is: »Jöjjetek ide a templomba, mert halottunk van, egy közületek.« Ezeken felül minden veszélyben szól nekünk a harang, félreverték például tűzesetkor, így figyelmeztetve, hogy segítsünk másoknak. A harang hangja segítségül van abban is, hogy felmelegedjünk Krisztusnál, és az igazság tényét megkapjuk tőle. „Krisztusnak ezt a fényét és melegét kellene elvinni, és a harang szava figyelmeztessen erre bennünket, mert csak akkor lesz igazán egyenes utunk az Isten felé, teljes célba érkezésünk, ha Jézus példáját komolyan vesszük, amire a harang szava is figyelmeztet bennünket” – fogalmazott Gyulay Endre.
A tápéi új harangról szólva kiemelte, hogy a helybéliek áldozatából készült el. Megjegyezte, kár lenne, ha mindez csak egy jelkép lenne, amellyel megmutatják egyesek, hogy erre is van pénzük, inkább az lenne a szép a püspök szerint, ha ennek a harangnak a szavát meghallaná mindenki, hogy Istenhez emelje őket, és a templomba hívná az embereket. „Milyen más lenne, ha számonkérné a harangnak a szava, hogy »most is tudsz-e áldozatot hozni, nemcsak a harangért, hanem a szegény embertestvéredért«. Milyen jó lenne, ha rásegítene a keresztény életre ennek a harangnak a hangja, s mintegy így kamatozna a befektetett pénzünk, felkínált munkánk az örök élet javára is” – mondta Gyulay Endre. A püspök úgy értékelte, jó tudni, hogy a tápéi hívek kapaszkodnak Krisztusba, és az ő hangját szeretnék a harangon keresztül meghallani.
Köszönetet mondott az adakozóknak Szécsényi Ferencné önkormányzati képviselő is, aki úgy fogalmazott, hogy az új harangot a szeretet öntötte formába, és a jótékony emberek adományaiból készülhetett el. „Szeretet nélkül nincs harang, nincs közösség, és nincs élet. Meggyőződésem, hogy a szeretet ereje bennünk rejlik, és most engedtük meg, hogy megmutassa hatalmát ezen probléma felett is. Milyen szép, hogy Szabolcs atya hívó szavára a városrész apraja-nagyja megmozdult, és siker kísérte a kezdeményezést” – tette hozzá.
Tavaly karácsony előtt repedt meg a tápéi templom egyik harangja, ezt követően Száva Szabolcs atya adománygyűjtést hirdetett. „Összefogtak a jóakaratú emberek, gyerekek és idősek egyaránt hoztak adományokat, és nemcsak Tápéról, hanem Szeged minden részéből érkezett segítség, sőt még Kanadából is, éppen ezért a szeretet jelképe is az új harang” – fogalmazott a szeged-tápéi plébános.
„Isten dicsőségére szóljon, és békét hirdessen mindenütt a világban” – ez a mottója Gombos Miklós őrbottyáni harangöntő mesternek, aki családi hagyományt követve választotta ezt a szakmát, három testvére közül egyedüliként. A Szegedma.hu hírportálnak elmondta, ha egy harang megreped, bár esetenként lehet hegeszteni, de sosem lesz már szép hangja, ezért érdemes újat készíttetni, ami 4-5 hónapos munkafolyamat. Azt is megnézték, hogy milyen a hangja a többi harangnak, hogy az új illeszkedjen hozzájuk. A 325 kilogrammos bronzöntvény A hangon fog megszólalni majd a toronyban. A mesterember a munkafolyamatról elmondta, úgy kell elképzelni, mintha három matrjoska babát raknánk egymásra. A magharang adja a belsejét, majd következik egy álharang, amely a „hamis harangja” az eredetinek, és amelyre rákerülnek viaszból a díszek, majd a végén egy különleges eljárással visszafordítják negatívvá, az lesz a harmadik, a köpeny. Gombos Miklós megvizsgálta a templom tornyát is, és mint elmondta, megfelelő állapotban van, el fogja bírni az új harangot, amely reményei szerint 150-200 éven át szól majd Tápén.
A szentmisét követő harangszentelés három részből állt: az első könyörgés után szentelt vízzel hintette meg Gyulay Endre püspök, majd Istennek ajánlotta fel, harmadik alkalommal pedig krizmával kenték meg a harangot, így Istennek szentelve szólal majd meg, dicsőíti az Urat, és hívja az embereket.
Forrás: Szegedma.hu
Fotó: Gémes Sándor/Szegedma.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
















