Ferenc pápa: Hálásan köszönöm, hogy segítitek a válságban lévő házaspárokat!

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!

Köszönöm Dal Cin érsek úrnak és a házaspároknak a köszöntő és bevezető szavakat. Örülök, hogy az Amoris laetitia családév során erre a találkozóra is sor kerül, melyet olyan házastársaknak szerveztek, akik válságot, súlyos válságot élnek meg kapcsolatukban. Ez nagyon fontos: nem szabad megijednünk a válságtól.

A válság segít növekednünk, de vigyáznunk kell arra, hogy ne alakuljon ki konfliktus közöttünk, mert a konfliktusban bezárjuk a szívünket, és a konfliktusra nincs, vagy nehezen található megoldás.

Ezzel szemben a válság egy kicsit megingat. Néha rossz dolgokat éreztet velünk, mégis a válságból ki lehet lábalni, feltéve, hogy jobbként jövünk ki belőle. Nem jöhetünk ki belőle ugyanúgy: vagy jobbak, vagy rosszabbak leszünk. Ez fontos. És a válságból aligha lehet egyedül kievickélni, mindig valamennyiünknek kell kilábalnunk a válságból. Ez tetszik nekem. Ne féljetek a válságtól, a konfliktustól féljetek!

Az első szó tehát, amelyet szeretnék megosztani veletek, a válság. A mostani világjárvány idején sokszor szántunk időt arra, hogy elgondolkodjunk ezen a szón (vö. Beszéd a Kúriához, 2020. december 21.). Most pedig a ti tapasztalatotokkal találkozhatom, ami arra hív, hogy a válságot kedvező lehetőségnek tekintsük. Igaz, fájdalmas lehetőség, de lehetőség. Ebben az esetben kedvező lehetőség arra, hogy minőségi ugrást hajtsunk végre kapcsolatunkban. Az Amoris laetitia buzdításban van egy rész, amely a családi válságokról szól (vö. 232–238). És itt rögtön szeretnék egy újabb szót hozzátenni: sebek. Mert az emberi válságok sebeket ejtenek, sérüléseket hagynak szívünkön, testünkön. A sebek kulcsszó számotokra, része a Retrouvaille mindennapi szókincsének. Része történelmeteknek:

ti ugyanis sebzett párok vagytok, akik válságon mentetek keresztül, de megtaláltátok a kiutat; és épp emiatt vagytok képesek segíteni más sérült párokat.

Nem léptetek ki a kapcsolatból, nem távolodtatok el egymástól a válságban – „Nem működik… visszamegyek anyához” –, hanem kézbe vettétek a válságot, és kerestétek a megoldást.

Ez a ti ajándékotok, az a tapasztalat, amelyet megéltetek, és mások szolgálatába állítottatok. Hálásan köszönöm ezt nektek! Ez mind személyes, mind egyházi szempontból értékes ajándék. Ma nagy szükség van olyan emberekre, házaspárokra, akik tanúságot tudnak tenni arról, hogy a válság nem egy csapás, hanem az út része, egy kedvező lehetőség. Nekünk, papoknak és püspököknek is ezen az úton kell járnunk: meg kell mutatnunk, hogy a válság egy kedvező lehetőség. Máskülönben bezárkózott papok és püspökök lennénk, valódi párbeszéd nélkül a többi emberrel.

Mindig jelen van a válság a valódi párbeszédben. De ahhoz, hogy hitelesek legyenünk, meg kell tapasztalnunk azt.

Nem tarthatunk elméleti okfejtést, „jámbor buzdítást”; nem lenne hiteles. Ezzel szemben ti az életetekről tesztek tanúságot. Válságban voltatok, megsérültetek, de Isten kegyelmével és testvéreitek segítségével talpraálltatok, és úgy döntöttetek, hogy megosztjátok, mások szolgálatába állítjátok tapasztalatotokat. Köszönöm nektek, mert ez olyan gesztus, amely segít fejlődni, éretté válni más pároknak.

Szíven ütött – a ti tapasztalati „csomagotokban” – a két bibliai szöveg egymás mellé helyezése: az irgalmas szamaritánusé és a feltámadt Jézusé, aki megmutatja sebeit a tanítványoknak (Lk 10,25–37; Jn 20,19–29). Köszönöm nektek, mert ez segített, hogy jobban lássam a kapcsolatot az irgalmas szamaritánus és a feltámadt Krisztus között, és észrevegyem, hogy ez a kapcsolat a sebeken, a sérüléseken keresztül jön létre. Az irgalmas szamaritánus alakjában mindig, az egyházatyák írásaitól kezdve felismerték Jézust. Tapasztalatotok segít meglátnunk, hogy ez a szamaritánus a feltámadt Krisztus, aki dicsőséges testén is őrzi sebeit, és éppen ezért – ahogy a Zsidóknak írt levél mondja: (vö. Zsid 5,2) együttérez az út mentén hagyott sérült emberrel, mindannyiunk sebeivel.

A válság–sebek szópár után egy újabb szót szeretnék megemlíteni, ami kulcsszó a családpasztorációs munkában: kísérés. Ez volt az egyik legfontosabb szava a családról szóló 2014–2015-ös szinódusi folyamatnak, amelyből az Amoris laetitia buzdítás született (vö. 217; 223; 232–246). Kísérés. Ez a lelkipásztorokat természetesen  érinti, ez szolgálatuk része; de első személyben a házastársakat is bevonja mint egy kísérő közösség főszereplőit. A ti tapasztalatotok sajátos bizonyítéka ennek. Ez a tapasztalat alulról született, ahogyan az gyakran megtörténik, amikor a Szentlélek olyan új valóságokat támaszt az Egyházban, amelyek új szükségletekre válaszolnak. Ez volt a helyzet a Retrouvaille esetében. A sok nehéz helyzetben lévő, vagy már különvált házaspár valóságával szembesülve a válasz mindenekelőtt a kísérés.

És itt egy másik bibliai kép segít: a feltámadt Jézus az emmauszi tanítványokkal. Jézus nem fentről, az égből jelenik meg, hogy mennydörgő hangon azt mondja: „Hé, ti ketten, hová mentek? Térjetek vissza!” Nem. Melléjük szegődik az úton, anélkül, hogy felismernék. Meghallgatja válságukat. Arra biztatja őket, hogy meséljenek, mondják ki magukból, amit szívükben hordoznak. Aztán felrázza őket korlátoltságukból, meglepi őket azzal, hogy egy másik perspektívát tár eléjük, ami igazából már ott volt, már meg volt írva, de ők nem értették: nem értették meg, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és meg kellett halnia a kereszten, hogy a válság része az üdvösség történetének… Ez fontos.

A válság része az üdvösség történetének! Az emberi élet nem egy laboratóriumi vagy egy aszeptikus élet…

Mintha alkoholba meríthetnénk, hogy ne következzenek be furcsa dolgok. Az emberi élet egy válságban lévő élet, mindenféle, nap mint nap adódó problémával átszőtt élet. És akkor az a férfi, Jézus, az a vándor, megáll velük enni, és velük marad: vesztegeti velük az idejét. Kísérni annyit tesz, mint vesztegetni az időt, és nem nézni az óránkat. A kísérés azonban azt jelenti, hogy „vesztegetjük az időt” arra, hogy közel legyünk a válsághelyzetben lévőkhöz. És gyakran sok időre van szükség, türelemre, tiszteletre, rendelkezésre állásra van szükség… Mindez hozzátartozik a kíséréshez. Ezt ti jól tudjátok.

Kedves barátaim, köszönöm elkötelezettségeteket, és arra bátorítlak benneteket, hogy folytassátok munkátokat! Szűz Mária és Szent József oltalmára bízom munkátokat. Áldásomat adom rátok és családjaitokra, s imádkozom az általatok kísért házaspárokért. Kérlek, ti se feledkezzetek el imádkozni értem! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír