Ferenc pápa katekézise: Ha tiltakozni lenne kedved, akkor tiltakozz, Isten ellen is!

Ferenc pápa – 2022. május 18., szerda | 18:09

A Szentatya tizedik alkalommal tartotta katekézisét az öregkorról május 18-án délelőtt. Jób alakját állította a hívők szeme elé, aki kemény megpróbáltatást szenvedett, a fájdalmából fakadó őszinte lázadó imájára, kitartó várakozására azonban Isten válaszolt, és igazságot szolgáltatott neki.

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A hallott bibliai szakasszal [Jób 42,1–6.12.16] zárul Jób könyve, az egyetemes irodalom egyik gyöngyszeme. Az öregkorról szóló katekéziseink során találkozunk Jóbbal: a hit tanújaként találkozunk vele, aki nem fogad el „karikatúrát” Istenről, hanem kiáltva tiltakozik a rosszal szemben, míg Isten nem válaszol és nem fedi fel arcát. Isten végül, mint mindig, meglepő módon válaszol: megmutatja Jóbnak dicsőségét, anélkül azonban, hogy összezúzná őt, ellenkezőleg, a legnagyobb gyengédséggel, ahogy Isten mindig teszi: gyengéden! Jól kell olvasnunk e könyv lapjait, előítéletek és közhelyek nélkül, hogy megérthessük Jób kiáltásának erejét. Jót tesz nekünk, ha beiratkozunk az ő iskolájába, hogy legyőzzük a moralizmus kísértését, amikor a mindent elvesztő ember fájdalmából fakadó elkeseredéssel és csüggedéssel találkozunk.

A könyv befejező részében – emlékszünk a történetre, Jób, aki mindent elveszít, amije volt az életben, elveszíti vagyonát, elveszíti családját, elveszíti a fiát, elveszíti az egészségét is, és magába roskadva beszélget három barátjával, majd egy negyedikkel, akik meglátogatják: ez a történet – és ebben a ma hallott szakaszban, a könyv befejező részében, amikor Isten végre megszólal (Jóbnak ez a párbeszéde a barátaival olyan, mint út ahhoz a pillanathoz, hogy Isten megszólaljon), Jób dicséretéről van szó, mert megértette Isten gyengédségének titkát, mely hallgatása mögött rejtőzött.

Isten megdorgálja Jób barátait, akik azt képzelték, hogy mindent tudnak, hogy ismerik Istent és a fájdalmat, és eljöttek, hogy megvigasztalják Jóbot, végül pedig előzetes sémáikkal ítélkeztek felette. Isten óvjon bennünket ettől a képmutató és elbizakodott pietizmustól!

Isten őrizzen attól a moralizáló, az előírásokon lovagló vallásosságától, amely elbizakodottságot szül, farizeizmushoz és képmutatáshoz vezet!

Az Úr így fejezi ki magát velük kapcsolatban. Így szól az Úr [egyikükhöz]: „Fölgerjedt haragom ellened és két barátod ellen, mert nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám.” Ezt mondja az Úr Jób barátainak. „Jób, az én szolgám imádkozzék értetek! Mert tekintettel akarok rá lenni, s nem akarlak benneteket megszégyeníteni, amiért nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám” (Jób 42,7–8). Isten kijelentése meglep bennünket, hiszen olvastuk Jób heves tiltakozásának lapjait, melyek megijesztettek bennünket. Mégis – mondja az Úr –

Jób jól beszélt, akkor is, amikor dühös volt, sőt haragudott Istenre, de jól beszélt, mert nem volt hajlandó elfogadni, hogy Isten „üldöző ellenség”.

Isten valami más. Isten kétszer annyit ad vissza jutalmul Jóbnak minden vagyonából, miután megkérte, hogy imádkozzon rossz barátaiért.

A hitbeli megtérés fordulópontja Jób kirohanásának csúcspontján következik be, amikor így szól: „Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön. Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen” (Jób 19,25–27). Gyönyörű ez a szöveg! Händel zseniális oratóriumának, a Messiásnak a vége jut eszembe, amikor az ünnepélyesen felhangzó alleluja után a szoprán szólam lassan ezt a részt énekli: „Tudom, hogy Megváltóm él”, békésen, nyugodtan éneklik. És így, Jób fájdalma és öröme után az Úr hangja valami más. „Tudom, hogy Megváltóm él”: ez gyönyörű! Így is értelmezhetjük: „Istenem, tudom, hogy te nem az üldözőm vagy. Az én Istenem eljön és igazságot szolgáltat nekem.” Ez az egyszerű hit Isten feltámasztásában, az egyszerű hit Jézus Krisztusban, az egyszerű hit abban, hogy az Úr mindig vár ránk és el fog jönni.

Jób könyvének példázata drámaian és példásan mutatja be, ami az életben ténylegesen megtörténik. Vagyis hogy egy személyt, egy családot vagy egy népet túl nehéz megpróbáltatások érnek, az emberi kicsinységhez és törékenységhez képest aránytalan megpróbáltatások. Az életben ez gyakran előfordul. Ahogy mondani szokás: „Szegény embert még az ág is húzza.” Vannak emberek, akiket annyi, de annyi baj ér, hogy az tényleg túlzottnak és igazságtalannak tűnik. Sok ilyen ember van!

Mindannyian ismerünk ilyen embereket. Megdöbbentett minket a kiáltásuk, de az is gyakran megesett, hogy csodálattal néztük csöndes hitük és szeretetük állhatatosságát. Gondolok itt súlyosan fogyatékos gyermekek szüleire, vagy tartós betegségben szenvedőkre és mellettük lévő családtagjaikra… A helyzetet nemegyszer súlyosbítja az anyagiak szűkössége.

Úgy tűnik, a történelem bizonyos pontjain ezek a terhek egymásra halmozódnak. Ez történt az elmúlt években a koronavírus-világjárvánnyal, és ez történik most az ukrajnai háborúval.

Megokolhatjuk-e ezeket a „túlzásokat”, mint a természet és a történelem felsőbbrendű racionalitását? Megáldhatjuk-e őket vallásilag, mint jogos választ az áldozatok bűneire, akik megérdemelték azokat? Nem, nem tehetjük! Az áldozatnak van egyfajta joga arra, hogy tiltakozzon a rossz misztériuma ellen, és ezt a jogot Isten mindenkinek megadja, sőt végeredményben ő maga az, aki ösztönöz rá. Vannak emberek, akik odajönnek hozzám, és azt mondják: „De atyám, én tiltakoztam Isten ellen, mert van ez a problémám…” Tudnod kell, kedvesem, a tiltakozás az ima egyik módja! Amikor ezt teszed… Amikor a gyerekek, a fiatalok tiltakoznak szüleik ellen, akkor ezzel a figyelmüket akarják magukra vonni, és azt kérik, hogy törődjenek velük. Ha bánt valami, ha fájdalom van a szívedben, és tiltakozni lenne kedved, akkor tiltakozz, Isten ellen is! Isten meghallgat téged, Isten Atya, Isten nem ijed meg tiltakozó imánktól, nem! Isten megérti.

Légy szabad, légy szabad az imádságban, ne zárd imádat előre tervezett sémákba!

Az imádságnak ilyennek kell lennie, spontánnak, ahogy a gyermek beszél az apjával: a gyermek mindent elmond neki, amit szeretne, mert tudja, hogy az apja megérti őt. Isten „csendje” a dráma első pillanatában ezt jelenti. Isten nem bújik el a szembenézés elől, de kezdetben engedi, hogy Jób szabad folyást engedjen tiltakozásának. Isten meghallgatja. Talán néha el kellene tanulnunk Istentől ezt a tiszteletet és gyengédséget. És Istennek nem tetszik az az enciklopédia – nevezzük így –, mely Jób barátainak a magyarázatait, elgondolásait tartalmazza. Az meddő szószaporítás, mely nem helyes: az a vallásosság, amely mindent megmagyaráz, de a szív hideg marad. Istennek ez nem tetszik. Jób tiltakozása, Jób hallgatása jobban tetszik neki.

Jób hitvallása – mely éppen az ő Istenhez, egy felsőbb igazságszolgáltatáshoz való szüntelen fellebezéséből fakad – a végén egy mondhatni misztikus tapasztalattal egészül ki, amely azt mondatja vele: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak” (Jób 42,5).

Hány ember van, hányan vannak közülünk, akik egy-egy rossz élmény, sötét tapasztalat után előrelépnek, és jobban ismerik Istent, mint korábban!

És mi is elmondhatjuk, mint Jób: „Csak hallomásból ismertelek, de most már láttalak, mert találkoztam veled.” Ez a tanúságtétel különösen hiteles, ha az idős ember a maga fokozatos törékenységében és veszteségében felvállalja. Az öregek sok mindent láttak már az életben! Látták az emberek ígéreteinek ingatagságát is. A törvény emberei, a tudomány emberei, sőt a vallás emberei is, akik összekeverik az üldözőt az áldozattal, és ez utóbbira hárítják a teljes felelősséget saját fájdalmáért. Tévednek!

Azok az öregek, akik megtalálják e tanúságtétel útját – mely a veszteség miatti neheztelést Isten ígéretének állhatatos várásává változtatja –, ezek az öregek pótolhatatlan helyőrséget jelentenek a közösség számára a rossz túlzott megjelentésével való szembenézésben. A Megfeszített felé forduló hívők tekintete pontosan ezt tanulja meg. Tanuljuk meg mi is megannyi nagyapától és nagymamától, megannyi idős embertől, akik Máriához hasonlóan egyesítik – olykor szívszorító – imájukat Isten Fiának imájával, aki a kereszten az Atyára bízza magát.

Nézzünk az idősekre, nézzünk az öregekre, a kis öregasszonyokra; nézzünk rájuk szeretettel, nézzünk az ő személyes tapasztalataikra!

Sokat szenvedtek életükben, sokat tanultak az életben, sok mindenen mentek keresztül, de végül béke van a szívükben, egy mondhatni misztikus béke, az Istennel való találkozás békéje, mellyel elmondhatják: „Csak hallomásból ismertelek, de most már láttak téged szemeim.” Ezek az öregek Isten kereszten függő Fiának békességére hasonlítanak, aki az Atyára bízza magát.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria