Ferenc pápa katekézise: Ne legyünk fösvények, életünk végén mindent hátra kell hagynunk!

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk katekéziseinket a főbűnökről és az erényekről. Ma a fösvénységről beszélünk, vagyis a pénzhez való ragaszkodásról, mely megakadályozza az embert a nagylelkűségben.

Ez nem olyan bűn, amely csak azokat érinti, akiknek nagy vagyona van, hanem egy mindenkit érintő bűnös készség, melynek gyakran semmi köze bankszámlánk egyenlegéhez. A szív betegsége, nem a pénztárcáé.

A sivatagi atyák vizsgálódásai erről a jellemhibáról rávilágítottak arra, hogy a fösvénység olyan szerzeteseket is hatalmába keríthetett, akik bár hatalmas örökségről mondtak le, cellájuk magányában mégis ragaszkodtak kis értékű tárgyaikhoz: nem adták kölcsön, nem adtak belőle, még kevésbé voltak hajlandók elajándékozni.

A kis dolgokhoz való ragaszkodás, mely elveszi az ember szabadságát!

Ezek a tárgyak mintegy fétissé váltak számukra, melytől lehetetlen volt elszakadni. Egyfajta visszaesés ez a játékát szorongató kisgyermek állapotába, aki azt ismételgeti: „Enyém! Enyém!” Ebben a magunknak követelésben a valósághoz való beteges viszony rejlik, mely kényszeres gyűjtögetéshez vagy kóros felhalmozáshoz vezethet.

A kigyógyulásra ebből a betegségből a szerzetesek egy drasztikus, de rendkívül hatékony módszert javasoltak: elmélkedést a halálról. Bármekkora vagyont halmoz is fel valaki ezen a világon, egy dologban teljesen biztosak lehetünk: az a vagyon nem fog beférni a koporsóba. A vagyont nem vihetjük magunkkal! Itt mutatkozik meg e jellemhiba értelmetlensége. A birtoklási viszony, melyet kialakítunk a dolgokkal, csak látszólagos, mert nem mi vagyunk a világ birtokosai: ez a föld, melyet szeretünk, valójában nem a miénk, mi csak jövevényként és zarándokokként élünk rajta (vö. Lev 25,23).

Ezek az egyszerű megfontolások felismertetik velünk a fösvénység esztelenségét, de legmélyebb okát is. A fösvénység a halálfélelem elűzésére tett kísérlet: olyan biztosítékokat keres, amelyek valójában szétmállanak abban a pillanatban, amint megragadjuk őket. Emlékezzünk a balga emberről szóló példabeszédre, akinek a földje bőséges termést hozott, s ezért azon töprengett, hogyan bővítse raktárait, hogy az egész termést eltehesse. Mindent összeszámolt, mindent megtervezett a jövőre. Nem számolt azonban az élet legbiztosabb változójával: a halállal. „Esztelen – mondja az evangélium –, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?” (Lk 12,20).

Más esetekben a tolvajok végzik el ezt a szolgálatot. Az evangéliumokban is szép számmal megjelennek, és bár tetteik elítélendőek, mégis üdvös figyelmeztetéssé válhatnak. Így prédikál Jézus a hegyi beszédben: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!” (Mt 6,19–20). A sivatagi atyákról szóló egyik elbeszélésben olvashatunk egy tolvajról, aki álmában meglepi a szerzetest, és ellopja a cellában őrzött kevés vagyonát. Amikor az felébred, egyáltalán nem zavartatja magát a történtektől, hanem a tolvaj nyomába ered, és amint utoléri, ahelyett, hogy visszakövetelné az ellopott holmikat, átadja neki az otthonában maradt dolgokat is, és azt mondja: „Ezeket elfelejtetted elvinni!”

Testvéreim, mi lehetünk birtokosai a nálunk lévő javaknak, de gyakran épp az ellenkezője történik: végül a javak birtokolnak bennünket. Vannak olyan gazdagok, akik már nem szabadok, már pihenni sincs idejük, óvintézkedéseket kell hozniuk, mert a vagyon felhalmozása az őrzését is megköveteli. Ezek a gazdagok állandóan szoronganak, mert nagy vagyonra sok verejtékkel lehet szert tenni, de azt egy pillanat alatt el lehet veszíteni. Elfelejtik az evangéliumban elhangzó figyelmeztetést, mely azt nem állítja, hogy a gazdagság önmagában bűn, de azt igen, hogy felelősséggel jár. Isten nem szegény: ő mindennek az Ura, de – írja Szent Pál – „bár gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).

Ez az, amit a fösvény nem ért meg. A vagyon sokak számára áldás forrása lehetett volna, ehelyett a boldogtalanság zsákutcájába vitte őket. Csúnya a fösvény ember élete. Emlékszem egy férfi esetére, akit a másik egyházmegyében ismertem meg. Nagyon gazdag házasember volt. Édesanyja fekvőbeteg volt. A férfi a testvéreivel felváltva vigyázott édesanyjára, aki reggelente joghurtot evett. Ez a férfi reggel csak féldoboz joghurtot adott neki, hogy a másik felét délután adja oda, s így spóroljon féldoboz joghurtot. Ilyen a fösvénység, ilyen a javakhoz való ragaszkodás. Aztán meghalt ez a férfi, a virrasztásra menő emberek pedig megjegyezték: „Na, látjátok, nincs semmi ennél az embernél, mindent hátrahagyott.” És kicsit gúnyolódva hozzátették: „Alig tudtuk lezárni a koporsót, mert mindent magával akart vinni.” A fösvénység nevetségessé tesz bennünket:

életünk végén oda kell adnunk a testünket és a lelkünket az Úrnak, és mindent hátra kell hagynunk.

Vigyázzunk! Legyünk nagylelkűek! Mindenkivel legyünk nagylelkűek, de különösen azokkal, akiknek legnagyobb szükségük van ránk! Köszönöm.

A Szentatya felhívásai az általános kihallgatás végén:

Szombaton, január 27-én lesz a holokauszt nemzetközi emléknapja. A zsidó és más vallású emberek millióinak a múlt század első felében történt szörnyű kiirtására való emlékezés és annak elítélése segítsen mindannyiunkat abban, hogy ne felejtsük el: a gyűlölet és az erőszak logikája sosem igazolható, mert tagadja emberségünket.

* * *

Maga a háború is az emberség tagadása. Fáradhatatlanul imádkozzunk a békéért, hogy a konfliktusok befejeződjenek, a fegyvereket letegyék, a sokat szenvedett lakosság pedig segítséget kapjon. A Közel-Keletre, Palesztinára, Izraelre gondolok, aztán a meggyötört Ukrajnából érkező nyugtalanító hírekre, különösen a civilek lakta helyeket érintő bombázásokra gondolok, melyek nyomában halál, pusztulás és szenvedés jár. Imádkozom az áldozatokért és szeretteikért. Kérve kérek mindenkit, különösen a politikai felelősöket, hogy vessenek véget a háborúknak s így védjék meg az emberi életet. Ne felejtsük: a háború mindig vereség, mindig! Csak a fegyvergyártók „győznek”, idézőjelben.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír