Flüei Szent Miklós

Miklós a Sachseln melletti Flüe faluban született 1417-ben, egy tehetős parasztcsalád első gyermekeként. Már gyermekkorában szerette a magányos imádságot és a böjtöt. Tizenhat éves korában egy látomás vágyat ébresztett benne a remeteélet iránt, de az országban katonákat soroztak éppen, és Klaus bevonult a hadseregbe. Részt vett a Zürich elleni háborúkban (1440–1444), majd a thurgaui hadjáratban (1460) is. Egy barátja megjegyezte róla: „Az ellenségben kevés kárt tett, inkább mindig félrevonult és imádkozott, s az ellenséget, amennyire csak tudta, kímélte.” A thurgaui hadjárat idején megakadályozta a Diessenhofen közelében lévő St. Katharinental domonkos apácakolostorának elpusztítását.

Valószínűleg a zürichi háború után kötött házasságot az Oberwilenből való, nála tizenhárom-tizenöt évvel fiatalabb Wyss Dorottyával. A remeteélet vágya azonban tovább élt Miklósban, belső konfliktushoz vezetett, és húsz évvel később felszínre került. Miklós és Dorottya bizonyára boldog házasságából tíz gyermek született. Saját vallomása szerint Miklósnak nagy tekintélye volt a helyi közösségben mint bírónak és tanácsosnak, és sokat kellett foglalkoznia közügyekkel. Az ellen azonban mindnet megtett, hogy elkerülje, hogy főbíróvá válasszák.

1463 körül egyre erősödött a remeteélet utáni vágy Miklósban. Pap barátja és bizalmasa, Grundi Henrik tanácsára ekkor még átmeneti nyugalmat és megbékélést talált. Ideje jelentős részét arra szentelte, hogy elmélyedjen Krisztus szenvedésében. Újra és újra megzavarták azonban olyan események, amelyeken nem tudott segíteni, s ezek akadályt jelentettek lelki békéje számára, ezért teljesen visszavonult a közéleti tevékenységtől. A remeteélet utáni vágyat sem tudta tovább elhallgattatni. Beszélt róla feleségének is, aki először ellenállt. 1467 júniusában megszületett tizedik gyermekük, Miklós, akit papnak szántak. Ez év októberében Klaus felesége jóváhagyásával elhagyta otthonát.

Gyermekkori látomásában remetesége helyeként az otthonához közeli Ranft jelent meg, mivel azonban félt szomszédai ellenkezésétől, elhatározta, hogy vándor zarándok lesz, és hátat fordított szülőföldjének. Alig jutott túl a svájci határon, egy természetfölötti sugallat arra késztette, hogy térjen vissza. A Melch-völgybe ment, ahol azonban már egy hét múlva felfedezték, és csakhamar jöttek a kíváncsi szomszédok is, hogy megbámulják. Klaus végül mégis legyőzte önmagát. Szinte mindent feláldozott már, amikor otthonát, szeretett feleségét, gyermekeit és családi vagyonát elhagyta. Most elérkezett az ideje, hogy teljessé tegye ezt az áldozatot: önmagát kell feláldoznia, és nem szabad tovább zavartatnia magát amiatt, hogy mások mit gondolnak róla. Isten meghallgatta imádságát: „Uram és Istenem, végy el engem magamtól, és add, hogy a Tied lehessek!” Semmi sem állt most már útjában annak, hogy véglegesen Ranftba vonuljon.

Eddig négy napon böjtölt hetente, Ranftban, ahol élete hátralévő majd’ húsz évét töltötte, teljesen tartózkodott mindenféle tápláléktól. Az egyedüli, amit magához vett, az Eucharisztia volt. Először gyanakvás vette körül és szóbeszéd járta a böjtjéről: a szomszédságból való emberek egy egész hónapon át figyelték; végül azonban meggyőződtek igaz voltáról, s remetelakot és kápolnát építettek számára. Ezt a meggyőződést osztotta Thomas Weldner konstanzi segédpüspök is, aki 1469 áprilisában Klaust és életét alaposan megvizsgálva felszentelte a kápolnát.

Imádságos és vezeklő életmódja – talán az engelbergi kolostor misztikus körének befolyása alatt állt, s így az utolsó késő középkori misztikusok egyikét kell benne látnunk – egyáltalán nem tette Klaus testvért megközelíthetetlenné. Minden rendű és rangú férfiak és nők mentek hozzá problémáikkal és kérdéseikkel; a szükséget szenvedőkkel barátságos és együttérző volt, de gőgös és fennhéjázó látogatóival szemben elutasító tudott lenni. Felesége időről időre meglátogatta és támogatta őt.

Külön meg kell említeni Klaus testvér befolyását a politikai események menetére, mely Svájc történetének egy kritikus pillanatában rendkívüli jelentőségűvé vált. 1481-ben a kantonok elkeseredett ellenségeskedésbe keveredtek egymással, és úgy tűnt, hogy elkerülhetetlen a polgárháború. Klaus testvér fáradozásai révén az év decemberében tartományi gyűlésre került sor Stansban. Amikor a gyűlés résztvevői nem tudtak egyezségre jutni és vitájukat fegyverekkel akarták megoldani, Klaus testvér tanácsa, amelyet Grundi Henrik által terjesztett a küldöttek elé, helyreállította a békét. Mivel teljesen önzetlen és teljesen Isten embere volt, megérezte mindenki, hogy a nehéz és bonyolult politikai kérdésekben tökéletesen megbízhat benne; a Habsburgok és Milánó hercege éppúgy, mint a svájciak.

Flüei Miklós 1487. március 21-én halt meg. Ma is szívesen nevezik őt „Bruder Klaus”-nak, ahogy életében emlegették. Ma is világító példa a meghasonlott és megtépázott világ számára. Tiszteletét 1649-ben hagyták jóvá, de csak 1947. május 15-én avatták szentté. Svájc egyik patrónusa.

Liturgikus emléknapja a világegyházban égi születése napja, március 21., Svájcban szeptember 25.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír
(bh)