
A rendezvényre nemcsak Kolozsvárról, hanem a Székelyföld különböző tájairól is érkeztek érdeklődők. A biblianap témája ez volt: Hogyan maradjak hűséges Isten meghívásához?

Csont Ede, a Katolikus Magyar Bibliatársulat elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A nap első mozzanata a Biblia ünnepélyes trónra emelésének szertartása volt. Zsoltárt énekelve körmenetben ünnepélyesen bevonultak a Szentírással, mely elfoglalta az őt megillető helyet.

Zamfir Korinna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának tanára Jeremiás meghívása, válsága és hűsége címmel tartott előadást. Összefoglalta annak az időszaknak a sajátosságait, történelmi viszonyait és társadalmi miliőjét, melyben a próféta élt és tevékenykedett. Júda összeomlása, a babiloni fogság, a többszörös deportálás (Kr. e. 597, 586, 582), majd Kr. e. 586-ban a kultuszhely, a jeruzsálemi templom elpusztulása mind nagy hatással voltak Jeremiás sorsának alakulására. Jeremiás meghívásának ismert története azt mutatja, hogy a próféta élete első pillanatától Istené, s hiába hozza fel mentségül (mint számos más meghívástörténet esetében) alkalmatlanságát, meg kell tapasztania, hogy szavai Istentől erednek, s bármennyire is ellenállást fog tapasztalni, Isten mellette áll. Jeremiás panaszai, vallomásai azt mutatják, hogy az embernek szabad Istent megkérdeznie, mi miért történik vele.
Ezt követően Nyírő Levente tett tanúságot arról, miként fedezte fel a Szentírást, vált életté mindennapjaiban, s mit jelent számára Isten Igéjével találkozni.

Csont Ede előadásában a magvető példabeszédéről beszélt. Isten meghívásához való hűségünket számtalanszor elrontja a szétszórtság, a felületesség és az állhatatlanság. Az ezek ellen való küzdelem, a szép, a jó szív és a kitartás segíthet hűségesnek maradni.
Kovács Sándor főesperes-plébános, a főegyházmegyei biblianap védnöke és házigazdája is köszöntötte a jelenlevőket. Beszédében felidézte a magyar és a világirodalom keresztény alkotásait, melyek a Könyvek Könyvéről szólnak.

Délután a jelenlevők rövid séta során ismerkedhettek Kolozsvár főterével, nevezetességeivel, majd kiscsoportokban beszélgettek a nap témájáról. A két előadást követően az előadók segítő kérdéseket tettek fel, így mélyülhettek el a résztvevők a nap szentírási szakaszaiban.

Végül Kovács Sándor főesperes-plébános a Szent Mihály-templomban szentmisét mutatott be. Pantea Tibor ferences szerzetes szentbeszédében olyan apró emberi mozzanatokra mutatott rá, melyekben felismerhetjük, hányszor, mikor tettünk, teszünk tanúságot Isten és az ő Igéje mellett.
A Katolikus Magyar Bibliatársulat következő rendezvényét Székelyudvarhelyen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban tartják november 6–8. között; a biblianap témája a prófétaság lesz.
Forrás és fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






