Fordulatok az űrben – „Az utolsó jedik” című filmről

Éppen ezért várták sokan a Csillagok háborúja VIII: Az utolsó jedik című filmtől, hogy a forráspontig hevíti majd a sötétség és a fény közötti küzdelmet. Mindezt természetesen úgy, hogy felhasználja mindazokat az elemeket, amelyeket az előző részekben megismertünk és megszerettünk. A végeredmény azonban igencsak megosztotta a tisztelt publikumot. Míg a kritikusoknak nagyon tetszett a film, a rajongók egy része petíciót indított, hogy Az utolsó Jediket emeljék ki a „hivatalos” Star Wars-kánonból.

Az Ellenállás, élén Leia hercegnővel (Carrie Fisher), kutyaszorítóba került, miután az Első Rend Hux tábornok (Domhnall Gleeson) által vezetett flottája rájuk talált. Leia megsebesül, helyettese, Amilyn Holdo (Laura Dern) pedig harc helyett a menekülést választja. Ez egyáltalán nem tetszik Poe Dameron parancsnoknak (Oscar Isaac), ezért elküldi Finnt (John Boyega) és Rose-t, a szerelőt (Kelly Marie Tran), hogy szerezzék meg azt az eszközt, amelynek segítségével kiszabadulhatnak az Első Rend markából.

Mindeközben Rey (Daisy Ridley) felkeresi az öregedő Luke Skywalkert (Mark Hamill), aki a jedik egykori tanodájában éli mindennapjait. A szigeten rajta kívül nincs senki, hacsak nem említjük a porgokat, vagyis a repkedő pockokat és a libateheneket. Rey rá akarja venni Luke-ot, hogy csatlakozzon az ellenállókhoz. Miközben egyre több minden derül ki a múltról, Rey telepatikus kapcsolatba kerül Han Solo és Leia fiával, Kylo Rennel (Adam Driver), aki – mily sajnálatos – a sötét oldalt választotta. Rey és Kylo magánjátszmába kezd azért, hogy átállítsák a másikat a saját oldalukra.

Ahogyan azt a film címe is jelzi, a nyolcadik részre a jedik száma igencsak megfogyatkozott. Ráadásul Luke keserűségének Kylo Ren balul sikerült jedikiképzése az oka. S bár a jedi mivoltról most sem tudunk meg sokkal többet, talán soha ezelőtt nem mutatott ilyen mértékű hasonlóságot a vallással. Luke egy alkalommal szó szerint vallásként beszél róla, de erre utal a jedi templom, a szent fa és a titkos nyelven írt könyvek említése is.

Mint azt már megszokhattuk, a történet jó része most is kidolgozatlan. Ez persze soha nem jelentett problémát, hiszen ez adott lehetőséget arra, hogy a rajongók maguk egészítsék ki a cselekmény hiányos láncolatát. Ez az epizód is – csakúgy, mint az elődei – megannyi Star Wars-abszurdot vonultat fel. Az űrben úgy robban szét minden, mintha a Földön lennénk. Miközben az űrhajók távolról lövöldöznek a lézerágyúkkal, a csillagrombolók fölé kisméretű bombázók ereszkednek azért, hogy terhüket elég közelről szórhassák le. A legendás lépegetők is feltűnnek, melyekről most sem derül ki, hogy tulajdonképpen mire is jók egyáltalán.

Rian Johnson író-rendező alkotása azonban nem a fentiek miatt korbácsolta fel az kedélyeket. Sokan ama tény előtt állnak értetlenül, hogy miért szakított az előző részek szemléletmódjával. Elsőként arról érdemes szót ejteni, hogy Az utolsó jedik a legkevésbé sem kiszámítható film. Olyannyira nem, hogy a cselekmény legalább öt esetben teljesen váratlan irányba fordul. Valljuk meg, a Star Wars-filmek azért is lehettek népszerűek, mert leegyszerűsítették a konfliktusokat, ezáltal pedig előre sejthettük, mi fog következni.

Az igazán meglepő mégis az, hogy a figurák banálissá váltak, az egykori nagy formátumú hősök és antihősök helyére – mint amilyen Obi-Wan Kenobi, Qui-Gon és Windu mester; a másik oldalon pedig Darth Sidious, Darth Vader vagy Dooku gróf volt – bizonytalankodó, kisstílű szereplők kerültek. A hetedik részben Kylo Ren elindult azon az úton, amelynek végén egy Darth Vaderhez hasonló kaliberű és súlyú parancsnokká válhat. Kívülről úgy is néz ki, mint nagy hírű elődje, ám egyszer csak Snoke legfőbb vezér (Andy Serkis) rászól: „Vedd már le azt a nevetséges álarcot!” Az önironikus jelenetek is elősegítik azt a hatást, hogy az „erő” patetikus, már-már transzcendens oldala e világivá váljon, ezzel ellentétben azok, akik a birtokában vannak, egyre különösebb dolgokat képesek művelni vele. Míg Az ébredő erőben Snoke félelmetes, gigászi hologramként jelent meg, ezúttal látható alakot ölt. Ezzel azonban el is veszíti titokzatosságát. Ugyanakkor érdekes, hogy a rossz megtestesül, de a jó nem.

A filmben minden közelebb került a valóságoshoz – ha egyáltalán van értelme egy ilyen kijelentésnek egy űrmese esetében –, amit csak erősít DJ (Benicio Del Toro) alakja. Finn és Rose azt remélik, hogy az ő segítségével tudják majd kiiktatni az Első Rend hajóinak nyomkövetőjét. DJ-vel kapcsolatban válik nyilvánvalóvá, hogy a fény és a sötétség közötti küzdelem pusztulást hozó kavalkádjában egyedül a fegyvergyártók járnak jól.

Az utolsó jedik leszálltak közénk a mitikus ködből.

Fotó: Imdb.com

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. január 14-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.