Helyek szelleme – Komlótól Esztergomig

„Mekkora évszak jön, milyen erő.
Tarts ki addig, a nap izzást ont, csillanó földeket.
Utat, elénk.”
(Bánfai Zsolt: Horizont)

Lélek nő bennünk mindig, amikor lelkesedünk valamiért. S erre igen gyakran egy-egy hely szelleme késztet elháríthatatlanul. Nem haszontalan tehát számot vetnie kinek-kinek azzal, a téridő miféle zugaitól kapott otthont, távlatot, ihletet. A szellemföldrajzi vizsgálódásoknak kiterjedt hagyományuk van; a kultúrtörténészi érzékenység gyakran tapogatja ki az idő áramában a szigetes megállapodásokat, a letelepült inspiráció személyes viszonylatait. Berzsenyi Niklája, Márai Kassája, Bertók László Pécse vagy Iancu Laura Magyarfaluja nemcsak térképi elemek, de közös emlékezetünk széptanában is érdemi viszonyítási pontok.

Magam Pécs-Somogyban lakom, Pécs-Vasason tanítok: e két szomszédos (és már rég egybenőtt) falu bizonyára megérdemelne avatott bemutatást; most inkább a már leülepedett élményeket fogom röviden vallatóra, két kedves városomat idézve meg.

Komlóra dolgozni jártam (2001–2007 között a Nagy László Gimnáziumban voltam magyartanár), Esztergomban az elmúlt esztendőkben alkotóheteket töltöttem (hol a Balassa Bálint Múzeum, hol a Kaleidoszkóp Ház vendégszeretetét élvezve); de mindkét városhoz fűztek érzelmi-magánéleti szálak is. Élményeimet, emlékeimet írások is megörökítették: Város drágakőfalakból (A másik Komló) – Babits városa (Esztergomi napló). (Az előbbi az Isteni fény, emberi lény, az utóbbi Az egyetemes Babits című könyvemben olvasható.)

Ha visszatekintek, egymást kiegészítő teljességekre vetül pillantásom.

Esztergom Balassi, Babits, Csoóri (és Szent Adalbert) városa. Komló az elárvult csilléké és a fáradhatatlan madaraké. Az előbbi máig szentségi központ, az utóbbi valamikor bányásztelepülés volt. Itt a bazilika tekintete követi a Dunakanyar úszó panorámáját, ott a Mecsek völgyes nyugalma készít otthont a vándor szívnek. Ezen a vidéken Marcus Aurelius táborozott, azon a fertályon mediterrán angyalok lakoznak. Emitt észak holdja alatt zajlik a teremtés, amott déli erdők hallgatják világgá a fényt. Az egyik Budapest, a másik Pécs vonzáskörzetében őrzi nyilvános titkait. Ezt olyan ténykedések fémjelzik, mint – csak példaképpen – G. Tóth Franciska vagy Gép Kati kultúraszervező, közösségépítő fáradozásai; azt olyan ambíciók frissítik új életre, mint – csak egyet kiemelve – a KASZT (Komlói Amatőr Színházi Találkozó). Ebből történelmi levegő szivárog a környező települések felé, abból a városrészek mesebeli elnevezése (Kökönyös, Körtvélyes, Szilvás…) világlik égig. De kisvárosi békesség és marasztaló léptékek itt is, ott is; mert a helynek nemcsak szelleme, hanem lelke is van.

Lehetünk nagyravágyóbbak is: a helynek azért van szelleme, hogy az embernek sorsa lehessen.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. május 19-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.