Hitetlen Tamás – Az Etalon Film Kft. kiadványaiból

Õk elmondták neki: „Láttuk az Urat!” Tamás azonban azt válaszolta: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s ekkor Tamás is velük volt. „Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –, megállt középen, és így szólt: ’Békesség nektek!’ Azután azt mondta Tamásnak: ’Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: ’Én Uram és én Istenem!’ Jézus erre azt mondta neki: ’Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek’.”

Raffaele Mertes filmjében Tamás Jézus egyik leghűségesebb tanítványa volt, aki mindvégig hitt Mesterében. Jézus kereszthalálát követően Tamást gyötri a lelkiismeret, amiért nem tudták megmenteni Mesterüket, magára hagyták, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rájuk. „Jézus, mit tettek veled? Mit tettünk veled?” – reménytelen kétségbeesésében Tamás egyre csak ezt kérdezgeti. Elviselhetetlen számára a tudat, hogy Jézus idegen sírboltban – a titokban tanítvány arimateai József családi sírboltjában – fekszik, egy hideg kőtömbön, ezért elhatározza, hogy megszerzi Mesterük holttestét: ha már megmenteni nem tudták, legalább temessék el tisztességesen, otthonában, Galileában. Tamás nem törődik a veszélyekkel, kész a szabadságát, sőt az életét is kockára tenni, hogy tervét megvalósítsa. A többi tanítvány óvatosságra intő figyelmeztetését gyávaságnak tekinti, megrója őket, amiért ellentmondásosan viszonyulnak a tervéhez. Amikor Jézus holtteste eltűnik, Tamás arra keresi a választ, hogy ki lophatta el, kinek állhatott ez érdekében. Tamás nem hisz abban, hogy Jézus feltámadt, annak ellenére sem, hogy Õ ezt korábban háromszor is megjövendölte. Azt mondja arimateai Józsefnek: „Hiszem, hogy Jézus legyőzhette volna a világot, de nem hiszem, hogy legyőzte a halált.” Tamás nem hisz a csodákban, számára csak az a valóság, amit a kezével megérinthet, amit a szemével láthat. Ezért nem hiszi el sem Mária Magdolnának, sem a tanítványoknak, hogy Jézus megjelent előttük és beszélt hozzájuk. Meggyőződése, hogy Jézus és az ő küldetésük is a Mester halálával véget ért, s kételkedve fogadja arimateai József reménykeltő szavait is: „Higgy nekem, Tamás! Ennek nincs vége. Lesz még folytatás.”

A filmbeli Tamás lelki megtisztulására két személynek van különleges hatása. Az egyik Johanna, aki Lukács evangéliuma szerint Mária Magdolnával és Zsuzsannával együtt egyike volt azoknak az asszonyoknak, akik követték Jézust (8,2-3). Tamáshoz hasonlóan Johanna sincs jelen, amikor Jézus megjelenik a többi tanítvány előtt, de vele ellentétben mégis hisz nekik. „Olyasmit keresel, ami nem létezik. Miért nem látod be?” – kérdezi Tamástól, de ő nem tud erre válaszolni. Ugyanígy megválaszolatlan marad Szűz Mária kérdése: „Tamás, Tamás, miért keresed másutt, amit már megkaptál?”

A másik személy, aki döntő hatással van Tamásra, Longinus, aki a keresztény hagyomány szerint azonos azzal a keresztnél álló századossal, aki Márk evangéliumában (15,39) Jézus halálakor felkiáltott: „Ez az ember valóban Isten Fia volt.” János evangéliuma katonát említ, aki lándzsájával „megnyitotta” a halott Jézus oldalát, „amelyből azonnal vér és víz jött ki” (20,34).

A filmbeli Longinus vezeti Jézus temetési menetét. Bár igyekszik kemény római katonaként viselkedni, amikor meglátja, hogy a Krisztust és követőit szenvedélyesen gyűlölő Veturius közeledik, hogy szétverje a menetet, figyelmezteti Tamásékat a veszélyre. Később ő segít Tamásnak abban, hogy beszélhessen arimateai Józseffel. A sírbolt kövének elgördülésekor Longinus arcát látjuk. Tekintetében földöntúli döbbenet és rémület, az eléje táruló, ésszel felfoghatatlan látványtól, miközben a mindent beborító fény egyre erősebben világítja meg az egész arcát.
Longinus megvakul a fénytől, teste összeég, beszéde nehézkes, akadozó. A lázadástól rettegő Pilátus az őrültek völgyébe záratja, a sivatagon túl, távol a világtól, hogy senkinek ne beszélhessen a történtekről. A Jézus holttestét makacsul megrögzötten kereső Tamás felkutatja a magatehetetlen Longinust, aki bár vak, de lelkileg megtisztult, megvallja Jézust. Longinus egyike Jézus gyilkosainak: „… én szegeztem a kereszthez, a saját kezemmel. Ahogy… ahogy felkiáltott, Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Ez az… ez az ember valóban Isten Fia volt. És én… átszúrtam a lándzsámmal, a vére rámfröccsent… én… én… eltettem a lándzsa hegyét… És… én megtaláltam.” Tamás ezt nem mondhatja el magáról, ő még változatlanul csak keresi Jézust. Visszatérve Jeruzsálembe, minden korábbinál jobban gyötri az önvád, úgy érzi, cserbenhagyta Jézust és a tanítványokat, a barátait is, méltatlan lett a bizalmukra, a szeretetükre. Az őt vigasztalni próbáló Johannának zokogja: „Longinus… Longinus… Ó… Elmondta, hogy ő szögezte a Mestert a kereszthez, hogy megostorozta, megölte. Mégsem ő okozta a Mesternek a legnagyobb szenvedést, hanem én… Én kételkedem! Kételkedem benne, magamban, benned, kételkedem mindenkiben, a testvéreimben is… Nem érdemlem a megbocsátásukat! Hogy bocsáthatnának meg? Nincs helyem Jézus barátai között!”

Ebből a totális reménytelenségből emeli fel Tamást Jézus fent említett, evangéliumban leírt megjelenése és az apostolok megbocsátó közössége. Mertes filmjében a tanítványok tisztában vannak önmaguk gyengeségeivel, félelmeivel, kitörölhetetlenül beléjük égett annak szomorú emléke, hogy Jézus kereszthalálakor többségükben szétfutottak, magukra hagyták Mesterüket. Tamás kételkedése része ennek a gyengeségnek, bizonytalanságnak, ami hatalmukba kerítette őket, ezért, bár keményen, időnként indulatosan vitáznak Tamással, ellentmondanak neki, nem ítélkeznek, s szeretettel fogadják vissza őt közösségükbe.

A keresztény hagyomány szerint Tamás egészen Indiáig jutott el, ott hirdette az evangéliumot. A film utolsó képkockája érzékelteti Tamás megváltozott szemléletét, ahogy a csak látható dolgokban való hittől eljut a láthatatlan misztérium megvallásáig, a magasabb rendű, transzcendens valóságig. A már nem látható dolgokban is hívő Tamás így tanítja az indiai gyülekezetet: „És most a hitünk nagyobb a félelmünknél. Vegyünk egy kis búzamagot. Elpusztul a földben. De új növény születik belőle, és növekszik, beérik. Ezért ne csak arra vessük a tekintetünket, amit látunk, hanem inkább legyen hitünk abban, amit még nem láthatunk. Mert a látható dolgok egy pillanatig tartanak. Míg az, amit még nem látunk, örökké tart.”

Hitetlen Tamás
olasz film, 91 perc, 2001.
Rendezte: Raffaele Mertes
Forgatókönyvíró: Gareth Jones
Szereplők:
Ricky Tognazzi: Tamás
Francesco Pannofino: Péter
Danny Quinn: Jézus
Mehmet Gunsur: János
Maria Grazia: Mária Magdolna
Mathieu Carriére: Pilátus
Mathias Hermann: Longinus
Kiadja az Etalon Film Kft.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír