Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára 349 keresztény szervezet nevében kiadott egy ökumenikus kiáltványt, hogy Líbiában hallgassanak el a fegyverek és kezdődjenek meg a tárgyalások az átmeneti kormány felállítására: „ez az egyetlen módja annak, hogy véget vessünk a jelenleg zajló vérfürdőnek, és valóban megvédjük a líbiai nép érdekeit és biztonságát”. A L’Osservatore Romano, a Vatikán félhivatalos napilapja is közzétette a kiáltványt, május 6-i számában.
Tripoli érseke is szüntelen arra buzdítja a politikai vezetőket, hogy vessenek véget a líbiai háborúnak és lépjenek a párbeszéd útjára. Giovanni Martinelli érsek Líbiában született olasz szülőktől, negyven éve püspök. Ismeri az ország helyzetét, de hiába hallatja hangját. A pápa békefelhívásait követően mindig elmondja, hogy céltalannak tartja a háborút, amely csak felerősíti a konfliktusokat, a gyűlöletet, a megosztottságot.
Az Asia News hírügynökség internetes portálján Piero Gheddo, napjaink talán legtekintélyesebb katolikus misszionáriusa fejtette ki véleményét a háborúról.
Hangsúlyozza, hogy Líbia nem olyan, mint Tunézia vagy Egyiptom: nem egységes állam, nem egy modern társadalom. Az ottomán birodalom óta két tartományra tagolódik, Tripoli és Cyrene központtal, törzsekből, családi klánokból, iszlám testvériségekből áll össze. A Nyugat ebben a háborúban az egyik tartomány mellé állt, nem pedig a párbeszéd és a közös kormány megalakítása mellé, és ezzel a gerillaharcok, bosszúhadjáratok, terrorista csekedetek végtelen láncát indította el.
Kadhafi egyértelműen diktátor, ám Gheddo atya azt is elmondja: ő volt az iszlám világban az, aki legerőteljesebben indította el népét a modern világ felé. A kilencvenes évektől kezdve arra használta fel végtelen olajkészleteit, hogy iskolákat, kórházakat, egyetemeket hozzon létre, orvosi ellátást biztosítson a falvakban, utakat építsen a sivatagban, olcsó lakásokat teremtsen. Sokat tett a nők felszabadításáért, a lányokat iskolába, egyetemre küldte. A sivatagban 800–1000 méterről hozatott fel vizet, két földalatti csatornát építtetett (8-900 kilométer hosszan). Líbiában ma mindenkinek jut víz. Kadhafi Gheddo szerint is diktátor, akit meg kell állítani. Ám amikor a nyugat Hitlerhez hasonlítja, és azt mondja, mindenáron el kell pusztítani, akkor gyűlöletet kelt azok ellen is, akik az ő oldalán állnak.
Igaz, hogy Kadhafi nem biztosított politikai és sajtószabadságot. Azonban taníttatni kezdte a líbiai népet, és ellenőrzés alatt tartotta a mecseteket, a Koránon alapuló iskolákat, az imámokat, az iszlám szervezeteket, amelyek sok más iszlám államban teljesen kívül esnek a politika hatalmi körén, és nyugatellenes ideológiákat terjesztenek. Líbiában ez nem így van. Tripoliban működik az iszlám tudósainak bizottsága, amely irányítja a vallásos nevelést, minden péntekre előkészíti az anyagot. A helyi imám csak ezt olvashatja fel. Ha nem ezt teszi, új imámot tesznek a helyére.
1986-ban Kadhafi arra kérte II. János Pál pápát, hogy küldjön szerzetesnővéreket ápolónak a kórházaiba. A pápa küldött is majdnem száz nővért. Ma Líbiában a sok katolikus orvoson kívül körölbelül nyolcvan szerzetesnővér dolgozik, és tízezer, nagyrészt fülöp-szigeteki ápolónő. Martinelli érsek is hangsúlyozta, hogy ezek az nők a kedvességükkel, hozzáértésükkel fokozatosan megváltoztatják a nép véleményét a kereszténységről. Líbia eddig egyike volt annak a kisszámú iszlám országnak, ahol a keresztények teljesen szabadon élhettek, kivéve természetesen azt, hogy nem téríthettek át muzulmánokat a keresztény hitre.
Jegyzete végén Gheddo felteszi a kérdést: kinek áll hát érdekében ez a háború?
Magyar Kurír
(tzs)