Illés napja

A bibliai elbeszélés szerint az ószövetségi prófétát tanítványa, Elizeus szeme láttára tüzes szekéren ragadta égbe az Úr. A mennybe távozó csodatévő palástja Elizeusra maradt, aki ezzel átvette mestere örökét (II.Kir 2,1–15). A történet az ortodox vallásos művészet kedvelt témája. A bibliai Illés történetében leveredik a történelem és a mítosz: a hívő zsidók Illést a messiás hírnökeként várják vissza, szó szerint értelmezve a Malakiás próféta tollára bízott isteni üzenetet: „Imé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja” (Mal 4,5). Illés és Jézus között sok a hasonlóság; Jézus Illés számos csodáját megörökli (csodálatos kenyérszaporítás, halott feltámasztása, mennybemenetel).

A Szentírás szerint Illés a Kármel hegyén a hamis prófétákkal szemben Jahve jogait védelmezte, Hóreb hegyén pedig az élő Isten bensőséges megtapasztalásában részesült (1Kir 17–19). Illés próféta a hagyomány szerint a karmelita rend atyja, példaképe. Ünnepén, július 20-án teljes búcsút nyerhetnek azok, akik a kármelita rend skapuláréját szabályszerűen felvették.

Illés prófáta kultuszát, amely főleg a Balkánon virágzik, Árpád-kori szakrális népéletünknek bizánci rétegeiből örököltük. Először a Zágrábban őrzött, XI. századbeli Hahóti-kódex kalendáriumában bukkan föl. Ünnepe több középkori misenaptárunkból hiányzik, ami azt bizonyítja, hogy hazai kultusza nem volt egyenletes. Kedveltségét a magyar parasztság körében gyakori keresztnevünk, továbbá nevéből képzett családneveink – Illés, Illyés, Illye, Éliás, Ila, Ilia – is igazolják.

Magyar Kurír

Forrás: Bálint Sándor – Ünnepi kalendárium; Jankovics Marcell – Jelkép-kalendárium