Inkulturáció és ökumené

Vatikán: A szinódus 11. plenáris megbeszélésének vezérfonala a Krisztusban való egység keresése. A keresztények egységének témájáról Lubomyr Husar bíboros, az Ukrajnai Görög Katolikus Egyház szinódusának elnöke beszélt. „Nem lehetnek kételyeink afelől, hogy az Eucharisztia az egyház életének és missziójának forrása és csúcsa. De ez igaz az ortodox egyházakra is!” − hangsúlyozta. Ha a liturgia a hit szabályának a kifejezője, ha az azonos a keleti egyházak és az ortodox egyházak ünneplésében, ha kölcsönös az elismerés a püspökök apostoli szukcessziójával kapcsolatban, „akkor az a kérdésem: mi kell még az egységhez? Van-e más forrás, van-e magasabb csúcs az Eucharisztiánál? És ha nincs, miért nem megengedett a koncelebrálás?” – tette fel a kérdést a bíboros. Végezetül a Keleti Egyházak kérdésével foglalkozó szinódus összehívását kezdeményezte.

Az ökumené és az interkommúnió témájával foglalkozott hozzászólásában Djura Džudžar püspök, a Szerbia–Montenegró-i bizánci rítusú katolikusok exarchája is, aki rámutatott arra, hogy a keleti és a nyugati liturgiát egyaránt különbözően ítélik meg. A keleti liturgia ellen sokszor azt hozzák fel, hogy szimbólumai érthetetlenek és régiesek, ellentétét pedig a nyugati rítus egyszerűségében látják. Sokan viszont úgy vélik: a keleti rítus misztikája jobban megszólítja a hívőket, a nyugati liturgia pedig elszegényesedett. Vajon melyikben ismerheti fel egy nem keresztény ember az egységes keresztény rítust?

A koncelebrálásnak a hétköznapokban erős üzenete lehet. Azonban világosan kell látni azt is, hogy liturgikus szinten meddig lehet együttműködni azokkal a keresztény egyházakkal és közösségekkel, amelyek az egységnek kis mozaikjait képezik. Ahhoz, hogy a szentáldozás ne a párbeszéd puszta apropója legyen, elkötelezetten kell kérnünk imáinkban, hogy az egység valóban létrejöjjön.

Az interkommunió az ülés egyik vitatott pontja volt. Ez a kérdéskör főképp azoknak a híveknek az igényéből indul ki, akik az „ökumenikus határterületeken” élnek, és nap mint nap felteszik maguknak a kérdést: ha az egyházak különbözősége nem az Eucharisztiával kapcsolatban nyilvánul meg, miért ne lehetne az áldozásban is részesülniük a nem katolikusoknak? Džudžar püspök rámutatott, hogy ennek két oka van: az előítéletek és a relativizmus.

A liturgia hatékony inkulturációjához szükség van arra is, hogy a keresztény közösség teljes tudatában legyen az Eucharisztia ünneplésének. Mindezt először Paul Lungu püspök jegyezte meg, aki a zambiai Chipatából érkezett. Szerinte a tudatosság hiányára vezethető vissza, hogy a hívek kis számban jelennek meg a szentmiséken. Nem ritka ugyanis, hogy a liturgiában egyedül a pap vesz részt, miközben a hívek teljesen háttérbe szorulnak, és csak akkor kapcsolódnak be rövid időre a liturgiába, amikor a rítus szerint válaszolnak. Hogyan lehetne mégis elérni, hogy Isten népe valóban „aktívan és mozgalmasan” vegye ki részét az Eucharisztia ünnepléséből? Lungu püspök úgy véli, a zenéből, az énekekből és a szavakból kell kiindulni, és összességében egy reálisabb, modernebb nyelvezetet kell kialakítani. Ahhoz, hogy megfeleljünk a bármilyen nemzetiségű és kultúrájú keresztények elvárásainak, a nemzetközi találkozókon el kellene törölni a kötelező orgonaszót, a gregorián éneket, vagy a latin nyelv használatát, és olyan kifejezőeszközöket kellene találni, amelyek valóban egyetemesek. Az afrikai püspök így zárta felszólalását: „Fontos, hogy az Eucharisztia kérdésében legyen bátorságunk nosztalgia nélkül megfelelni a mai kor lelkipásztori kihívásainak”.

Francesco Cacucci, Bari–Bitonto érseke szintén sürgetőnek érzi, hogy a mai lelkipásztori gyakorlatban misztagógiai fordulat következzék be, főképp azoknak a keresztényeknek az érdekében, akikre az elvilágiasodás ellentmondásai a leginkább hatást gyakorolnak. „Sine dominico non possumus” vagyis „a vasárnapi Eucharisztia nélkül nem tudunk élni” – a keresztény mártíroknak e híres mondását idézve Cacucci érsek hangsúlyozta: ahhoz, hogy a keresztények aktívan és tudatosan vegyenek részt a vasárnapi liturgián, arra is szükség van, hogy kíséretet kapjanak a hit elmélyítésének útján, s ezáltal felülvizsgálják közösségi életüket. Az idén Bariban megtartott Eucharisztikus Kongresszus egyik következtetése például az volt – számolt be az érsek –, hogy a közösségek heti találkozóit a világiaknak, különösen is az animátoroknak kellene megszervezniük.

Asmara püspöke, Menghistear Tesfamariam úgy véli, hogy az ünneplés és az imádás elválaszthatatlanok: mindkettőt ugyanolyan szinten kell megélni. Az ünneplésben megemlékezünk arról, amit Isten a Fia által véghezvitt, az imádásban pedig Isten nagysága és hatalma előtt hajtunk fejet. A hívőknek e kettőt „elválaszthatatlan egységként kell megélniük”, hogy „ünneplő és imádó” közösség legyenek.

A lelkiség és az elvilágiasodás között csak a kommunikáció építhet hidat, amelynek szükségképpen modernnek kell lennie, hogy a Szentírás szavai mindenkihez eljuthassanak – mondta Oswald Gracias, Agra érseke, aki felszólalásában arról beszélt, hogy meg kell erősíteni a kapcsolatot „az Eucharisztia és a lelkiség” között. A feladatot a püspököknek kell elkezdeniük, elkerülve a veszélyt, hogy főszereplőkké váljanak. Arra kell törekedniük, hogy a Püspöki Konferenciákkal együtt új eszközöket találjanak a liturgia jobb inkulturációjához. Csak így lehetnek a hívek „az egység hírnökei és a béke hordozói”.

Korazym/Magyar Kurír