Jacques Hamel atya boldoggáavatási eljárása a remény jele

Kitekintő – 2017. április 19., szerda | 16:10

Április 13-án, nagycsütörtökön jelentette be Dominique Lebrun, Rouen érseke: megkezdődött a tavaly meggyilkolt idős pap, Jacques Hamel boldoggáavatási ügyének egyházmegyei szakasza.

Jacques Hamelt múlt év július 26-án gyilkolták meg szentmise bemutatása közben iszlamista terroristák a franciaországi Saint-Étienne-du-Rouvray település templomában. Dominique Lebrun, Rouen érseke a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott a boldoggáavatási eljárás elindításáról.

„A híveket nagyon mélyen érintette a döntés, ami azonban várható volt. Korábban már beszéltem arról, hogy ez [ti. az eljárás megindítása] lehetséges, és most látom, hogy nemcsak a keresztény közösségből érkeznek reakciók. Hamel atya esete továbbra is hatással van az emberekre, nem felejtették el. Sőt, lassanként fénnyé, reménnyé válik, amire nagy szükségünk van” – mutatott rá a roueni püspök.

„A fájdalom továbbra is nagyon élő elsősorban a család és a plébánia hívei számára, akik különösen közel álltak hozzá. Az aggodalom szintén jelen van, mert a támadások folytatódnak, ahogy Svédországban és Egyiptomban történt a közelmúltban. Az erőszak e megnyilvánulásai, úgy tűnik, nem szűnnek meg, különösen is keresztény testvéreink ellen. Az egyiptomi koptokra gondolok, akikkel egységben érezzük magunkat” – hangsúlyozta a francia püspök.

A boldoggáavatási eljárás első lépéseiről szólva elmondta: „Most, hogy megkezdődött az eljárás, belépünk az első nagy fázisába, ami az egyházmegyei vizsgálat szakasza. Ennek során összegyűjtjük az összes dokumentumot, amelyet teológusok vizsgálnak majd meg. Jacques Hamel írásairól, homíliáiról van itt szó. Meghallgatják majd halálának és életének tanúit, hozzátartozóit, más papokat, a plébánia híveit Az egyházmegyei szakasz végén jelentést küldünk Rómába, minden anyagot csatolva. A Szentek Ügyeinek Kongregációja választ egy relátort, aki egybegyűjti majd az összes dokumentációt, és előterjeszti a pápának végső döntésre Hamel atya vértanúságának elismerése érdekében” – tájékoztatott a roueni főpásztor.

A boldoggáavatási eljárás elindítását húsvét előtt jelentették be. „Nagyon meghatott, amikor azt hallottam a papoktól, hogy ez a hír nagyon jót tesz. Természetesen a seb továbbra is megmarad. A papok megjegyezték: »Én is lehettem volna a helyében…« Nem egy apró pszichológiai és spirituális sebről van tehát szó. Ugyanakkor nagy öröm az, hogy van egy ilyen útitársunk, aki nagyon visszafogott volt, és most a remény jelévé vált mindannyiunk számára” – zárta az interjút Dominique Lebrun.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria