Jelöltek, novíciusok, örökfogadalom-tétel Pasaréten

Megszentelt élet – 2013. szeptember 13., péntek | 16:35

Szeptemberben mozgalmas az élet a 115 fős ferences rendtartományban.

Ilyenkor költöznek be a szegedi kolostorba az új jelöltek. A tavalyi jelöltek pedig ekkor öltik magukra a rendi ruhát, és kezdik meg Szécsényben az egy évig tartó noviciátust. A noviciátust befejezők ekkor teszik le első fogadalmukat, és költöznek a pasaréti rendházba, hogy megkezdjék növendékéveiket, teológiai, illetve tanár szakos tanulmányaikat. Az örökfogadalom-tétel is szeptemberben szokott lenni.

Ketten kezdték meg a jelöltévet. Egyikük felszentelt világi papként szeretne csatlakozni Szent Ferenc fiaihoz, a másik pedig műszaki végzettségű, de szociális területen is tevékenykedett. A noviciátusba öten érkeztek, közülük hárman a magyarországi, ketten pedig az erdélyi rendtartomány tagjai. Négyen fejezték be a noviciátust, és tettek első fogadalmat. Ők nagyon fiatalok, hárman közülük rögtön érettségi után léptek be a közösségbe.

Az örökfogadalom-tételt szeptember 14-én 18 órakor tartják. Ekkor kötelezi el magát életre szólóan a szegénység, tisztaság és engedelmesség vállalásával Fejes István testvér, aki már az esztergomi diákotthon egyik prefektusa. Egykor itt érettségizett, majd agrármérnöki diplomát szerzett, néhány évig dolgozott, és utána lépett be a ferencesekhez.

Örvendetesen fejlődik az utóbbi években a szomszédos országok ferences provinciái között a kapcsolat. Ezt jelzi, hogy a zágrábi rendtartomány magyar nemzetiségű növendékei a pasaréti rendházban és a Sapientia Hittudományi Főiskolán a magyarországi testvérekkel együtt készülnek fel hivatásukra, valamint a szlovák provincia is nyelvtanulás céljából Magyarországra küldött egy fiatal rendtagot. Így lehetőség nyílik arra, hogy a délvidéki és felvidéki ferences templomokban a magyar nyelvű lelkipásztori tevékenység ismét fellendülhessen.

A szlovák-magyar kapcsolatok erősödését jelzi, hogy Érsekújváron már évek óta a magyar rendtartomány egyik tagja a magyar lelkész, és most szeptembertől egy éven át egy magyarországi ferences szolgálja Füleken a magyar híveket. Újdonság az is, hogy hosszú évek után ismét lesz magyar lelkésze a New York-i Szent István királyról nevezett ferences plébániának, ahol sok évtizeden át működtek magyar ferencesek.

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír