A jézusi logika

Nézőpont – 2014. február 22., szombat | 20:00

Évközi 7. vasárnap  – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 5,38–48)

A tanító Jézus perikópánkban követi kora szokását, amelyet a rabbik, az írástudók is alkalmaztak: választ egy részletet a Tórából, majd ahhoz fűzi a maga magyarázatát. A szöveg azonban feszültséget hordoz magában.

A jézusi logika nem az egyszerű tanítóé: „ezt mondja az írás – így tégy eleget ennek”. Ő valódi kinyilatkoztató: „Én pedig azt mondom nektek…” A mondatot kezdő én kifejezésre juttatja a sajátos tekintélyt, amellyel a názáreti megszólal. Ő nem egyszerűen értelmezi, de egyenesen adja a törvényt. A pedig kötőszó emellett rámutat még arra is, hogy a törvény és annak bevett, megszokott értelmezése, ha nem is helytelen, de önmagában véve kevés. Valami többet, mélyebbet vár az Isten az embertől, mint a szabályok külsődleges és személytelen megtartását. Mi ez a többlet? A hegyi beszéd teljes szövege több ilyet is felmutat (a külső törvénytisztelet helyett belső, lelki istentisztelet; a merő formális engedelmesség helyett belső azonosulás Isten akaratával).

Mostani perikópánk az igazságosság klasszikus elgondolását pontosítja. A régi etika ugyanis az igazságosságot mint arányosságot, egyensúlyt értette. Ezért azzal szemben, aki kárt okozott, jogos a hasonlóan sebző fellépés. „Szemet szemért, fogat fogért”. Csakis így állhat helyre a megbontott egyensúly. Ha valaki gyűlöl engem, azt én is gyűlölhetem. Így logikus, nem?

Az evangéliumi igazságosság túlhaladja ezt a hozzáállást. Középpontjában nem az ember és ember (akár Isten ítélőszéke előtt szemlélt) viszonya, hanem az ember és Isten benső, személyes kapcsolata áll. Ha valaki kárt okoz nekem, s én ugyanígy megkárosítom őt, ezzel lehet, hogy emberi szinten egyensúlyt teremtek – az isteni logika szerint azonban csak megduplázom a rosszat. Az kiszúrta a szememet, én is kiszúrom az övét – ennek az „összeadásnak” nem nulla, hanem mínusz kettő a végeredménye.

Az igazságosság belső egyensúlya akkor születik meg, ha kiszúrt szemmel is képes vagyok jót tenni az engem megbántóval. Így áll helyre a rend: az ő mínusz egyére az én plusz egyem felel. A keresztény etika alappillére ez a meglátás, miként a Szentírás is fogalmaz: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21). Lehet, hogy az emberi „igazságérzet” elégtételt követel, a krisztusi evangélium azonban jót követel: jót, amely képes jó maradni akkor is, ha szembenéz a rosszal, húsáig-csontjáig megszenvedi azt. Vigyázzunk, ne emberi „igazságot” és „elégtételt” követelő felszínes törvénytisztelők, hanem szívük-lelkük mélyéig evangéliumi keresztények legyünk!

Török Csaba

Kapcsolódó fotógaléria