Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius homíliája a Mátyás-templomban

Kitüntetés számomra, hogy idén is annak a szentmisének lehetek a főcelebránsa, amelyen Szentatyánk, XVI. Benedek pápa megválasztásának negyedik évfordulójára emlékezünk. Megtiszteltetés számomra, hogy köszönthetem a Bíboros, Érsek és Püspök Atyákat, az Állami Tisztségviselőket, a Diplomáciai Testület tagjait, a klérus képviselőit és mindenkit, aki eljött, hogy velünk adjon hálát a Mindenható Istennek szeretett Szentatyánk pápaságáért.

Az Evangélium, amelyet éppen hallottunk, segít bennünket, hogy ráébredjünk Szent Péternek és utódainak a küldetésére, ma főképp Benedek pápára gondolva. Halála és feltámadása előtt Jézus különleges küldetést ígért Péternek: „te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18), egy misszió, amelyet a feltámadás után erősített meg, ahogy az Evangéliumban az imént is hallottuk: „Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat” (Jn 21,15-17). Bár minden püspök, egységben Péter utódával, folyamatosan őrzi, hirdeti és magyarázza Isten igéjét (vö. XII. Püspöki Szinódus, Zárónyilatkozat, 6), a Péternek adott különleges tekintélyt jelzik, amikor Jézus azt mondja neki, hogy „te erősíted majd meg testvéreidet” (Lk 22,32). Szent János Evangéliuma sokkal több, az egységre vonatkozó utalást hoz, ékesszóló képekkel. A pásztorról és az akolról szóló példabeszéd például Krisztus és titokzatos Teste, az Egyház közötti kapcsolatról szól, egy olyan egységről, amelyért maga Jézus imádkozik: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned” (Jn 17,21). Szent Pál szintén leírja ezt az egységet, ahogy a szentleckében hallottuk: „Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van” (Ef 4,4-6). Péter és utódai arra vannak meghívva, hogy ennek az egységnek látható jele és princípiuma legyenek. A II. Vatikáni Zsinat szavaival: „A római pápa mint Péter utóda örök és látható princípiuma és alapja mind a püspökök, mind a hívők sokasága egységének” (LG 23).

Péter háromszor vallja meg a szeretetét Krisztus iránt – a szeretet, nem pedig a félelem atmoszférája jellemzi a Péterre és utódiaira bízott küldetés teljesítését. Krisztus Péter esetében szenvedésről, sőt egyenesen vértanúságról beszél, egy prófécia, amely teljesen valóra vált. Látjuk még Péter csodálatos hitét a feltámadásban. Az Úr Jézus, feltámadva a halálból, legyőzve a bűnt és a halált, megtölti Péter szívét mérhetetlen erővel, és úgy megerősíti a hitét, hogy betölthesse a rábízott küldetést. Ezt az erőt és meggyőződést találjuk ma Péter utódában. Húsvétvasárnap a Szentatya kijelentette: „Mi tudjuk, hogy Krisztus valóban feltámadt a halálból. Igen, valóban! [...] Ez az alapvető magja a hitvallásunknak; ez a győzelmi kiáltás, amely ma egyesít bennünket. És ha Jézus feltámadt, tehát él, ki választhat el bennünket tőle?” (2009. április 12.).

Az elmúlt 12 hónap alatt sok illusztrációját láttuk ennek a Krisztus győzelmében való entuziazmusnak és hitnek, a Szentatya egységért végzett fáradhatatlan munkájának és önzetlen szeretetének számos példáját. Lássuk, például, legutóbbi látogatását Kamerunban és Angolában, ahol a remény üzenetét prédikálta az afrikai Egyház egysége építésének a vágyával, és a nyugati sajtó értetlensége ellenére a pápa szavai a Nyugat-Afrikai Regionális Püspöki Konferenciát a következő üzenetre ösztönözték: „Hálásak vagyunk a remény üzenetéért, amelyet a Szentatya ránk bízott Kamerunban és Angolában. Azért jött el hozzánk, hogy bátorítson bennünket: éljünk egységben, kiengesztelődve az igazságosságban és a békében, hogy az afrikai helyi egyház saját maga váljon a remény égő lángjává az egész földrész élete számára” (vö. Szentszéki közlemény, 2009. április 18.).

A Szentatya hasonlóképpen a remény Evangéliumát hirdette Ausztráliában tavaly júliusban, az Ifjúsági Világtalálkozón, megerősítve testvéreit és nővéreit a hitben. Akkor a Szentatya felhasználta a lehetőséget arra, hogy más vallások képviselőivel találkozzon, és ott az együttműködéshez konkrét területeket nevezett meg. Azt mondta: „A vallások az embereket hiteles szolgálatra, áldozatvállalásra és önfegyelemre tanítják, amelyet a maga idejében önmegtagadás, mértékletesség és a világi javak mértéktartó használata által kell művelni.” Hozzáteszi: „A vallás emlékeztet bennünket a végességünkre és a gyengeségünkre, arra ösztönöz bennünket, hogy a végső reményünket ne ebbe a múlandó világba vessük. Mindannyian megtapasztaltuk a csalódást, amikor nem tudtuk beteljesíteni a jót, amit szerettünk volna, és azt a nehézséget, hogy helyesen válasszunk összetett helyzetekben.” A Szentatya eljött, hogy megerősítse, az Egyház keresi az őszinte párbeszédet más vallásokkal, „azzal a hittel, hogy a szabadság igaz forrása a Názáreti Jézus személyében található meg.” Megnyugtatta a jelenlévő képviselőket, hogy „Az Egyház buzgón keresi a lehetőségeit annak, hogy meghallja más vallások lelki tapasztalatát.” (2008. július 18.)

Franciaországban tavaly szeptemberben a Szentatya a kultúra világának képviselőihez szólt, és Európa keresztény gyökereiről beszélt, rávilágítva, hogy a monasztikus szerzetesek létesítették a kultúra és tanulás nagy központjait szerte a kontinensen. A pápa megismételte az Egyház meggyőződését, miszerint a hit, az ész és a kultúra szorosan egymáshoz kapcsolódnak. Ebben az összefüggésben, például, a pápa sommásan állapítja meg: „Az, ami az európai kultúra fundamentumát adja – Isten keresése, valamint azt a készség, hogy figyeljünk rá –, ma is minden hiteles kultúra alapja” (2008. szeptember 12.).

Õszentsége az Egyháznak a világ felé való nyitottságát világosan kijelentette abban a beszédében, amelyet a Szentszékhez akkreditált Diplomáciai Testület tagjaihoz intézett ez év január 8-án. Ott Benedek pápa beszélt azokról a közös gondokról, amelyekben az Egyház bármely kultúrájú és vallású emberekkel osztozik. A Szentatya főleg a szegények nehéz helyzetére és arra a tényre hívta fel a figyelmet, miszerint a béke azok méltóságának helyreállításától függ, akik szenvednek. Ennek figyelembevételével fontos, magyarázta, visszatérni a világgazdasági rendszer irányításának etikai szemléletéhez úgy, hogy az jobban az emberi személy méltóságán alapuljon. Azután megjegyezve, hogy az Egyház mélységesen érdekelt abban a közös kihívásban, amellyel az egész emberiség szembenéz, Õszentsége a következőket mondta a Diplomáciai Testületnek: „A Boldogságos Szűz Mária Szent Bernadettnek történt megjelenése 150. évfordulója alkalmából tartott Lourdes-i zarándoklatom alkalmával hangsúlyozni akartam, hogy a megtérés üzenete és a szeretet, amely a Massabielle-i barlangból árad ki, nagyon időszerű maradt, mint egy állandó meghívás arra, hogy építsük fel saját életüket, és abban a tudatban, hogy ez a testvériség feltételezi, minden embernek van egy közös Atyja, Isten, a Teremtő. Ezen felül egy társadalom, amely helyesen «szekuláris», nem hagyhatja figyelmen kívül a lelki dimenziót és értéket a vallás óta [...] amely nem akadály, hanem egy kellően szilárd alap az igazságosabb és szabadabb társadalom épülete számára” (2009. január 8.)

Mostani események lehetőséget adtak a Szentatya apostoli buzgóságának és alázatának utólagos hangsúlyozására, amellyel kereste, hogy elmélyítse az Egyház egységét a hitben és szeretetben. Néhány héttel ezelőtt a Katolikus Egyház püspökeinek írva, a Szentatya a küldtetését a következő módon határozta meg: „Péter utódjának legfőbb feladatát az Úr az utolsó vacsora termében félreérthetetlenül kijelölte: «…te erősíted majd meg testvéreidet» (Lk 22,32). Péter maga is újra megfogalmazza ezt első levelében: «…legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek» (1Pét 3,15). Napjainkban, amikor a világ nagy részén fennáll annak veszélye, hogy kialszik a hit, mint a láng, amelyet nem táplál semmi, mindent felülmúló feladat megjeleníteni Istent e világban, és megmutatni az embereknek az Istenhez vezető utat. [...] Elvezetni az embereket Istenhez, ahhoz az Istenhez, aki a Bibliában szól hozzánk: ez ma az Egyház és Péter utódának legfőbb és legalapvetőbb feladata. Ennek logikus következménye, hogy szívünkön kell viselnünk a hívők egységét.” (2009. március 10.).

Végül, mindazon kihívásban, amely a Szentatyát érintette, igazán hűséges volt a neki adott parancshoz. Hálát adunk Istennek, hogy ilyen biztos vezetőt adott nekünk, aki segít, ahogy Szent Pál mondja „hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet” (Ef 3,3), a hitünk egységét és Isten Fiának ismeretét (vö. Ef 4,3.13), valamint hálásak vagyunk, hogy ez a vezető, Benedek pápa, az egész világért szót emel, amikor a békére, az igazságosságra és a népek közötti harmonikus együttélésre szólít fel. Szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy kifejezzem köszönetemet a püspököknek és a Magyar Katolikus Egyháznak a Szentatya felé mutatott támogatásukért, és különösen is gondolok a magyar püspökök levelére, amelyet Benedek pápának címeztek akkor, amikor kritikák érték őt. A püspökök üzenetükben kifejezték nagyrabecsülésüket a világos tanításáért és a Szentlélekkel telt vezetéséért, valamint biztosították őt teljes lojalitásukról és imáikról (Magyar püspökök levele a Szentatyához, 2009. március 13.). Mindannyian, akik ma itt vagyunk, erősítsük meg odaadásunkat Péter utóda felé, és kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, hogy óvja és áldja meg őt most, és a jövőben is.

Ámen

Magyar Kurír