Karácsony titka – A teológia és az irodalom tükrében

A kötet szerzői a szeretet-Isten, Jézus Krisztus megtestesülésének misztériumát próbálták-próbálják értelmezni.

Szent Hitvalló Maximosz számára nyilvánvaló, hogy a megtestesülés nagy titka mindig misztérium marad. „Mi módon van jelen személyesen az isteni Ige az emberi testben, amikor ugyanaz a személy teljes lényegében az Atyánál van? S hogyan lehet teljes isteni természete és ugyanakkor teljes emberi természete is, amikor semmit sem veszít el abból, ami benne isteni, sem pedig abból, ami emberi?” Szent Maximosz szerint ezeket a titkokat egyedül a hit fogja fel, hiszen a hit azoknak a dolgoknak az alapja és valósága, amelyek meghaladják az emberi értelem erejét.

Nüsszai Szent Gergely kiemeli, hogy a mindenható és mindenekfölött álló Isten az emberi természethez vegyül, hogy „magával ragadja az emberi természetet az istenség fényébe.” Mivel az embert másként nem lehetett kiváltani a súlyos bajokból, „vállalta ezt a teljes szenvedélymentesség Királya, hogy a saját dicsőségét felcserélje a mi életünkkel. Így jött el a mi mocskunkba a tisztaság, de a szenny a tisztaságot nem érintette”, ahogy János evangéliuma írja: „A világosság a sötétségben világított, a sötétség azonban azt nem fogta fel” (1,5). A fény megérkeztével ugyanis megsemmisül a homály, „a Napot nem homályosítja el a sötétség… A romlásnak indultat megmenti a romolhatatlan. A romlás nem érinti a romolhatatlanságot.”

Eckhart mester prédikációjában felhívja a hívek figyelmét: ha az ember megalázkodik, Isten az ő határtalan jóságában nem tudja megállni, hogy le ne szálljon, „és bele ne áradjon az alázatos emberbe, s a legcsekélyebbnek mutatkozik meg a legteljesebben és adja oda magát a legegészebben. Amit Isten ad, az az ő léte, léte a jósága, jósága pedig az ő szeretete.” A középkor nagy misztikusa hangsúlyozza, hogy az öröm és a szenvedés a szeretetből ered. Az embernek nem szabad félnie Istentől, mert ez esetben kerüli is a Teremtőt. Az ilyen félelem ártó félelem. A helyes félelem viszont az, ha az ember attól fél, hogy elveszíti Istent. „Az embernek nem félnie kell őt, hanem szeretnie, mert Isten, és mert teljes, legmagasabb tökéletességével szereti az embert.”

Puskás Attila már magát a megtestesülést is kinyilatkoztatásnak nevezi, Isten meglepetésének az ember számára. „Az a valaki, akinél nagyobb nem gondolható el, egészen hozzánk kicsinyíti önmagát. A megtestesülés arról az Istenről beszél, aki úgy tud szeretni, hogy valóban az ő sorsává lesz az, ami velünk történik: örömünk az ő öröme, fájdalmunk az ő fájdalma, halálunk az ő testben elszenvedett halála.” Karácsony a kezdet húsvét csodájához, hiszen a testté lett Ige „testi föltámadásával kivezető utat mutat a halál sötétjéből… Üdvözítő igazságával hitet, reményt és szeretetet ébreszt.”

Lukács László felidézi az édenkerti bűnbeesést, és megállapítja: Isten, aki megteremtette Ádámot, „nem nyugodott bele a kudarcba, nem hagyta magára a pórul járt embert, sőt teljessé tette a teremtés eredeti tervét, az ember üdvözítését, fölemelését szentháromságos isteni szeretetébe… Az Ige, akibe az Atya egészen beleadja magát, emberré lett. A szeretet legbelső dinamikája: eggyé válni a szeretett másikkal. Véges világunkban ezt nem tudjuk beteljesíteni. Egyedül Isten volt képes rá, amikor Fia Szűz Máriától emberként született e világra. Eddig nem ismertük fel Isten harmadik, legfontosabb ajándékát – most ebben az Újszülöttben megtestesült szeretete láthatóvá válik. Belőle tudjuk meg, hogy Isten az önmagából kilépni képes, önmagát elajándékozó teljesség, aki azért teremtette meg az embert, hogy ennek a boldogságnak részesévé tegye.”

Török Csaba tanulmányában rámutat, hogy a megtestesült Isten egyszersmind emberi személlyé vált Isten is. Ennek következtében nem a filozófiai abszolútumban, hanem „a személyes és húsban-emberi valóban megszületett Istenben hiszünk. Ez pedig a Krisztushoz kötődést nem metafizikai belátásként, hanem eleven, személyek közötti, élő lüktető valóságként mutatja fel nekünk. Nem azért hiszünk, mert belátjuk az abszolút igazságot, hanem azért, mert szeretet-tapasztalatra teszünk szert a megtestesült Istenben, és így abszolút bizalomra ébredünk iránta.”

Képes Géza számára a karácsony csillag, mely Betlehem fölött felragyogott és ragyog ma is, és ez a csillag a költészet és a kisgyerekek ünnepét jelenti. „Békesség ragyog belőle és biztatás is: a kisgyermek a jövendő. A gyermeket meg kell menteni a hatalom hóhéraitól és imádással kell körülvenni. Költészet és gyermek egy anyaméhből született – költő, akiben már nem él, vagy sosem élt a gyermek: csak lélektelen pengő érc.” Eszünkbe juthatnak Jézus szavai: „Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert ilyeneké a mennyek országa” (Mt 19,13-14).

Pilinszky János Isten egyetemes szeretetét emeli ki, azt állítva, hogy a teremtés nem lett volna teljes, ha Isten maga is nem vállalja a megtestesülést. A karácsonyi bölcsőben „a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül. Vajon valaha is meg fogja teremteni valódi gyümölcseit köztünk?” – teszi föl a kérdést a költő csaknem negyven esztendővel ezelőtt, s látva a világ békétlenségét, sajnos a kérdés ma is égetően aktuális. A végtelen hatalmú Isten szeretetből eljött közénk, alázatosan lehajolt hozzánk, ám az emberiség jelentős része nem vesz erről tudomást, szívében nem, legfeljebb szavaiban él Krisztus.

(Vigilia Kiadó 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Magyar Kurír