
Az eset a vajdasági magyarság mély felháborodását váltotta ki. A meggyalázott sírokat december 29-én Nagy Ferenc, Magyarország szabadkai főkonzulja is körbejárta. A sírkertben tett körséta után a főkonzul nyilatkozott az újságíróknak: „Meglehetősen szomorú alkalom miatt jöttem ide, arra gondoltam, hogy az év végét egy szép, a főkonzulátuson megrendezett betlehemi ünnepséggel zárjuk, de sajnos nem így történt. Mindenekelőtt el kell mondanom: mindenféle temetőrombolást – teljesen függetlenül attól, hogy milyen temetőről van szó, és hogy milyen motivációval rombolják a síremlékeket – elutasítok!” A főkonzul hozzátette: „Teljesen függetlenül attól, hogy ezt részegek, gyerekek vagy sátánimádók teszik, a sírrombolás elítélendő tett”.
A főkonzult a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselői, valamint az újvidéki temetők karbantartásával megbízott közvállalat illetékese is elkísérte a sírkertbe, aki elmondta, hogy
jövőre már lesz őrszolgálat a Futaki úti katolikus temetőben, és egy kamerás megfigyelőrendszer kiépítését is kilátásba helyezte.
Magyar Szó/Negyela László/Magyar Kurír
Kép: www.konkoly-thege.hu. A kép illusztráció.