„A kereszténység: A szabadság lélegzete”

Wolfgang Beinert születésétől kezdve követi nyomon a kereszténység történetét. Megrajzolja a korabeli Júdea társadalmát, azt a környezetet, amelyben a kereszténység létrejött, majd elterjedt, bemutatja Jézus életének főbb mozzanatait, a katolikus, illetve protestáns, valamint a keleti egyházak tanításait, dogmatikai hittételeiket, liturgikus szokásaikat, ünnepeiket, intézményeiket.

A könyv szerzője Jézus etikájának lényegét így fogalmazza meg: „az isten- és emberszeretet kettős – egy parancsa.” Hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztusnál az emberi cselekvés mércéje nem a bevált régi, sem a sokat ígérően új, hanem az őseredeti, Isten jósága a világ és az emberek iránt. A kereszténység bátorítás a szeretetben rejlő és a szeretetből fakadó szabadságra. Ennek a szabadságnak megteremtése a keresztény magatartás mércéje és próbaköve, Krisztus követésének és követőinek ismertetőjegye. A német professzor ízig-vérig eleven személyiségnek ábrázolja Krisztust, aki feddhetetlen életvezetésével, kiáradó, szeretetre méltó jóságával, szilárd nézeteivel sok embert magával ragadott. Vannak azonban érdesebb vonásai is: egész földi életében feszült a viszonya családjával, beleértve anyját, Szűz Máriát is, a vitákban gyémántkeménységű, és hidegen hagyják a diplomáciai szempontok, amikor küldetéséről, az Atya akaratának hirdetéséről és teljesítéséről van szó.

A szerző tényként szögezi le, hogy kétezer év alatt a kereszténység megváltoztatta a világot. Története az emberi nagyság és hősiesség, a szolgáló szeretet, az áldozatos irgalmasság és az életszentség legszebb példáit mutatja fel a világnak, de nem mentes a botlásoktól, a gyengeségektől, a visszaélésektől, sőt a bűnöktől sem. Ám a kereszténység mindezek ellenére az üdvösség örömhírét, Krisztus megváltó üzenetét és az emberi beteljesülés egyetlen hiteles ígéretét hirdeti a világnak.

Wolfgang Beinert figyelmeztet: a kereszténység a krisztológián áll vagy bukik: ahol a kereszténység és a keresztények megvalósítják önmagukat, ott a szabadságot valósítják meg, amennyire csak lehetséges, a legteljesebb mértékben. Ahol viszont ez nem történik meg, vagy csak töredékesen, ott a kereszténység önmagát fosztja meg küldetésétől és létjogosultságától. A szerző kiemeli, hogy Isten a Szeretet – ez az Abszolútum lényege. Ebből pedig egyenesen következik, hogy ha Isten szeret bennünket, akkor nekünk is szeretnünk kell egymást, mégpedig isteni szeretettel. A kereszténység elvet mindenfajta diszkriminációt, vallja minden ember egyenjogúságát. Nem véletlen, hogy a szociális, egészségügyi szolgáltatások terén a keresztények voltak az elsők, akik megkülönböztetés nélkül gondozták a társadalomból kitaszított, nyomorult embertársaikat.

A szerző egyik alapkérdése: a mai, erkölcsi relativizmust hirdető korban miként őrizheti meg a keresztény ember identitását, hogyan maradhat hűséges Krisztushoz? Beinert felhívja a figyelmet, hogy a pozitív jogi normák nem mindig fedik egymást az általános erkölcsi törvénnyel, és még kevésbé a vallási parancsokkal. Így az abortusz sok országban a terhesség bizonyos időpontjáig a büntetőjog szerint legális, elfogadott, keresztény szempontból azonban ettől még korántsem lesz azzá. Az élet éles helyzeteiben a keresztény embernek mindig lelkiismerete szavát követve kell döntenie, még akkor is, ha döntése esetleg ellenkezik a legmagasabb állami, vagy akár egyházi ítélettel.

Fontos figyelmeztetése a német professzornak, hogy hiába a minden képzeletet felülmúló technikai fejlődés, a korunkban felhalmozódott súlyos problémákat – szociális, demográfiai, etnikai, környezeti, erkölcsi – már csak az etikai szemlélet uralkodóvá válásával tudjuk megválaszolni. Az ethosz pedig elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan szabadság nélkül, de éppígy, szabadság sem létezhet szeretet nélkül.

A kereszténység jövőjét illetően Wolfgang Beinert hangsúlyozza: meghatározó lesz, hogy milyen mértékben és milyen nyomatékkal sikerül a keresztényeknek – egyénenként és egyházi közösségként – Jézus Krisztus üzenetét a szabadság és a humanitás programjaként közvetíteniük a mai világnak. Szükséges az ökumené kiterjesztése, és a más vallásúakkal való dialógus is. A kisebbségi lét visszafordíthatatlan, de a keresztény univerzalizmus törvényszerűen vezet el a párbeszédre minden jóakaratú emberrel. Az egyház ügye minden kereszténynek feladata: lelki emberként kell helytállniuk ebben a világban és ebben a korban. Azt pedig, hogy a lelkiség mit jelent, és hogyan lehet felismerni, Szent Pál fogalmazza meg: „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17). Vagyis „A szabadság lélegzetéből, Jézus Krisztus Szent Lelkének leheletéből élnek a keresztények – és él a keresztényekben a kereszténység”.

A rendkívüli alapossággal megírt monográfia értékét növeli a kötet végén olvasható bibliográfiai jegyzék, amely a témában megjelent tengernyi mű közül említ meg néhányat, valamint a részletes név-és tárgymutató.

(Vigilia Kiadó)

Magyar Kurír