Ki szeretné, ha szeretnék? – film egy megtérésről és a kölcsönös tiszteletről

Amikor a Jézusról szóló könyvek elkezdtek sokasodni férje éjjeliszekrényén, Anne Giafferi nyugtalankodni kezdett. És ha a férje esetleg egy szekta tagja lett?

Két hónappal korábban a tévéproducer hittanórákra kezdett járni egy Párizs melletti plébániára, a felesége nélkül. „Kérte, hogy menjek én is vele, de nem akartam – meséli az asszony. – Eleinte ő is kelletlenül indult el, és csak azért ment, mert nem akarta megbántani a fiunk tanárát, aki a hittanórára elhívta.”

A folytatást megtudhatjuk Thierry Bizot 2008-ban megjelent, Anonim katolikus című könyvéből, mely mára Anne Giafferi rendezésében mozifilmen is látható, a Ki szeretné, ha szeretnék? A film alcíme akár ez is lehetne: Egy férfi rátalál Istenre, a felesége pedig megfilmesíti.

„Ez a film egy eszköz nekem arra, hogy elmondjam Thierrynek: megértettem, amit átélt. Az én ötletem volt, hogy filmre vigyem a könyvét, mert a története nagyon megrendített. A benne lezajló változás rengeteg mély beszélgetést indított közöttünk. A könyv megjelenése óta gyakran beszélgetünk a vallásról egy-egy barátokkal elköltött vacsora közben is, pedig korábban ez nem volt beszédtéma közöttünk.”

A Bizot családban a megtérés folyamatán csak a férj ment keresztül, de ez a család egyensúlyát nem borította fel. A vallási meggyőződés Thierry és Anne számára is elsősorban „belső ügy”, a saját belső világát pedig minden embernél tiszteletben kell tartani. Ez a kölcsönös tisztelet és elfogadás magyarázza, miért érzik továbbra is úgy, hogy összhangban vannak egymással.

„Volt valami Thierryben, ami csak egy égi jelre várt, hogy kibontakozzon - folytatja Anne Giafferi, aki vallását nem gyakorló katolikus családban nőtt fel, és soha nem jár misére.  -  Látva a férjem hitének erejét, és nem is nevezhetem magam hívőnek mellette. Számomra a katolicizmus inkább kultúra, mint vallás. De azt például el sem tudtam volna képzelni, hogy ne legyen templomi esküvőnk.”

„Ellentétben azzal, amit sok ember feltételez, nekem nem okoz fájdalmat, hogy Anne nem hívő. Soha nem győzködtem, és soha nem akartam erővel rávenni, hogy jöjjön misére velem. A miséket úgy élem meg, mint a saját kis pillanataimat – mondja Thierry Bizot. – Soha nem próbálom ráerőltetni senkire a hitemet, hiszen mindenkinek jogában áll szabadon megválasztani a meggyőződését.”

„Vannak, akik gratulálnak, amiért fel merem vállalni a hitemet, és sajnálkoznak, hogy bennük nincs meg ez a bátorság. Azt felelem nekik, hogy senki sem köteles nyilvánosan felfedni a meggyőződését. A lényeg az, hogy az ember önmagával békében legyen.” Thierry is rátalált erre a harmóniára: „Megbékéltem önmagammal. El tudtam engedni a régi félelmeimet, és kellemesebb ember lettem. De erről inkább a feleségemet kellene megkérdezni.”

„Az elején megijedtem, hogy ez a változás teljesen fel fogja forgatni Thierryt és a kapcsolatunkat. De nem így történt. Épp ellenkezőleg: Thierry sokkal derűsebb lett, kevésbé érdeklik az anyagi dolgok, és sokkal jobban az emberek. Nyitottabb lett mások felé. Mintha Jézussal való kapcsolata egy szűrő lenne, amin keresztül a világot nézi” - mondja Anne Giafferi. Arra a kérdésre pedig, hogy időközben egyszer sem merült-e fel benne, hogy ő is részese legyen annak, amit a férje átél, így válaszolt: „Nem, de tagadhatatlan, hogy Thierry története sok kérdést vetett fel bennem, amikre választ kell találnom.”
 
Férjével ellentétben Anne nem imádkozik Miatyánkot minden este elalvás előtt, de a könyv, majd a film arra késztette, hogy számos vallási könyvet elolvasson. Filmjében azokat a kérdéseket teszi fel, amikre a férje már választ talált. „Éppen ezért akartam olyan filmet készíteni, ami a nagyközönséghez szól, és nem csak egy szűk réteghez. Ha elérem, hogy az emberek elgondolkodjanak a meggyőződéseiken, akkor már jót tettem, nem igaz?”

La Croix/Magyar Kurír