
– Milyen szempontok alapján történik kiadványaik válogatása és megjelentetése?
– DVD-filmjeink és könyveink szentek és különleges emberek életét mutatják be, és a tartalmuknál fogva a szenteket népszerűsítő, illetve vallási, egyházat érintő és spirituális témákon keresztül jó példával segítik az embereket. A mi célunk – több kiadóval ellentétben – elsődlegesen nem az, hogy jelentős profitot termeljünk, hanem az alapítványi formához hasonló jelleggel, szerettünk volna egy olyan kiadót létrehozni, amely elsősorban arra koncentrál, hogy pozitív mintákat adjon az embereknek. Sajnos nagyon sok lélekroncsoló könyv, film jelenik meg mostanában, amelyek negatív irányban befolyásolják az embereket. Ez különösen a fiatalokra hat demoralizálóan. A mi célunk viszont ezzel szemben az, hogy pozitív mintákat mutasson fel a kiadványaink nézőinek, olvasóinak.
– Melyek voltak a legkedveltebb kiadványaik?
A legelső kiadványaink közé tartoztak a Casciai Szent Ritáról, Páduai Szent Antalról, Don Boscóról, Szent Pióról készült filmjeink, s hamar kiderült, hogy igen nagy az érdeklődés irántuk. Külön is kiemelendő a Pio atya – A csodák embere című, kétrészes filmünk. Pio atya iránt valóságos szeretetláz tombol, az emberek hatalmas tömegben zarándokolnak el San Giovanni Rotondóba, érzik, hogy ez a szentéletű atya teljesen önzetlenül, a saját érdekeit félretolva, isteni akarathoz igazodó, tiszta életet élt. Mindez nagyszerűen kijön a filmből, Pio atya soha nem gondol magával, teljesen átadja magát a másokért való szolgálatnak, maximálisan követve Krisztust, még a szenvedésben is, stigmái révén. A Pio atyát alakító Sergio Castellito pedig tökéletesen azonosul a szerepével, olyan hitelesen veszi át Pio atya gesztusait, mozdulatait, arcjátékát, hogy amint az a dokumentumfelvételekből látható, sok jelenetben szinte meg sem lehet különböztetni őket. Ez gyönyörű film, amely a legmodernebb technikai eszközökkel készült, s úgy érzem: nem csak a vallásos emberek számára jelent nem mindennapi élményt, hanem minden jóakaratú ember számára is.
– Az Önök által kiadott filmek többsége rendkívül érzelemgazdag, s emellett abszolút természetes bennük a transzcendens létezése. A mai, érzelmileg ingerszegény, többnyire csak a matériában, a kézzelfogható dolgokban gondolkozó, a cinizmusra az átlagosnál hajlamosabb lelki közegben milyen hatásuk lehet ezeknek a filmeknek?
– Tény, hogy sokan egyszerűen félnek, idegenkednek a vallástól, a szentségtől, a szellemi és lelki dolgoktól, nehezen megmagyarázható ellenállás van bennük. Ezért sok olyan ember van, aki eleve elutasítja, nem nézi meg az olyan filmeket, melyek az általunk kiadott alkotások lelkiségét, szellemiségét hordozzák. Ennek talán az az egyik oka, hogy ezek a filmek szembesítenek önmagunk gyengeségeivel, gyarlóságaival, s erre csak kevesen hajlandók. Csakúgy mint annak belátására, hogy a transzcendens az élet szerves része, sőt, annak alapja, nélküle semmi nincsen. Egyre többször tapasztalom viszont azt is, hogy a kiadványainkat megismerő emberek másoknak is ajánlják ezeket a filmeket, amelyek így olyanokhoz is eljuthatnak, akik alapvetően idegenkednének a hasonló alkotásoktól. Egy jól elkészített, lelkiekben és gondolatokban gazdag film olyan, mint a csali a halnak: a jó filmrendező beveti a hálóját és az alkotásán keresztül egyfajta katarzis élményhez segítheti a nézőt, amely pozitív változást idézhet elő az életében. Ezért a kiadónknak missziós küldetése is van, hiszen például a filmjeinken keresztül sugárzó, jó példa segít az embereknek abban, hogy változtassanak az életükön. Ezért is adtuk a Sugárzó életek címet a nagy játékfilm-sorozatunknak. Assisi Szent Ferenc, Casciai Szent Rita, Don Bosco, Pio atya, Teréz anya, Don Gnocchi, II. János Pál sugárzó életútja segíti a kétkedő, élete értelmét kereső embert abban, hogy képes legyen eligazodni a kor útvesztőiben. Az olasz Szent Paolino Kiadón kívül mi vagyunk világszerte az egyetlen kiadó, amely összeállította és terjeszti ezt a sorozatot. A kiadónk nagy büszkesége és öröme, hogy ezeket a gyönyörű alkotásokat átadhatjuk az embereknek.
– A játékfilmeken kívül dokumentumfilmeket és ismeretterjesztő filmeket is kiadnak.
– A Keresztény Filmtár sorozat keretében jelentettük meg a Roger testvérről, Boldog Teréz anyáról, Szent Pio atyáról és Mindszenty József bíborosról készült filmeket. A Magyarság Szentjei Dokumentumfilm sorozat keretében adtuk ki a Szent Istvánról, Szent Imréről, Szent Lászlóról, Árpád-házi Szent Erzsébetről, Árpád-házi Szent Margitról, Boldog Özsébről szóló filmeket. A Csodás kegyhelyek sorozat keretében pedig a Fatimát, Mátraverebély-Szentkutat, Máriapócsot, Csíksomlyót bemutató kegyhelyeket.
– A közelmúltban új sorozatot indítottak Gyöngyszemek a filmművészetből címmel.
– Igen, a filmművészet ma már klasszikusnak számító, olyan alkotásait szeretnénk megjelentetni, melyeket áthatnak a keresztény értékek. Az első két film A nyomorultak, Jean Gabin főszereplésével, és Pier Paolo Pasolini Máté evangéliuma című alkotása. A Viktor Hugo regényéből készült filmben Jean Valjean az önzetlen, másokért élő, cselekvő szeretet megtestesítője. Az őt alakító, a szerepével tökéletesen azonosuló Jean Gabin zseniális játéka pedig filmtörténeti kuriózum. Ez a film, immáron klasszikus értéke, világszerte ismertsége okán nagyon sok olyan emberhez tud eljuttatni fontos üzenetet, akiben megvan a hajlam a jóra, a szépre, de – mint az előbb már említettem – idegenkedik a vallástól, a transzcendens hittől. A Máté evangéliumát illetően pedig túl a film vitathatatlan művészi értékén, van egy másik szempont is. Vannak ugyanis művészklubok, amelyekben nem keltenek érdeklődést a filmjeink. Pasolini neve és munkássága viszont garancia arra, hogy sokan megnézik a filmet, s így olyanok is megismerkedhetnek az evangéliummal, akik egyébként nem érdeklődnének iránta, s más módon talán el sem jutna hozzájuk az örömhír. Nagyon drága volt ennek a filmnek a jogdíja, de mégis, bár tudtuk, hogy üzletileg nem lesz nyereséges, megvásároltuk, pontosan emiatt.
– Milyen terveik vannak a 2009-es esztendőre?
– Tervbe vettük, hogy jövőre kiadjuk a Jézus közelében című DVD-sorozatot, amelyben az Olaszországban rendkívül népszerű filmrendező-operatőr, Raffaela Mertes négy részben – Hitetlen Tamás; Mária Magdolna; Názáreti József; Júdás – dolgozza fel az evangéliumi történetet. Tervezzük a kiadását a világhírű reformer pedagógus, Maria Montessori életéről készült, kétrészes filmnek is. Kiadjuk Giacomo Battiato Karol – A pápa, aki ember maradt című filmjét, valamint A gyermek, akit Jézusnak hívtak című trilógia második részét, A várakozás címmel. Ezenkívül könyveket is adunk ki, a közelmúltban jelentettük meg Assisi Szent Klára Fioretti című kötetét és Monika-Maria Stöcker Egy nagy szeretet kalandja című, Lisieux-i Szent Terézről írt regényét. Alapelvünk a továbbiakban is az marad, hogy ne a darabszámra, ne a mennyiségre figyeljünk, hanem a minőségre.
Bodnár Dániel/Magyar Kurír