Az 1956-os forradalom 50. évfordulós budapesti rendezvényein – ahogy a Szentszék fogalmazott: „a magyar szabadság ünnepségein” – Angelo Sodano bíboros képviseli XVI. Benedeket.
Magyarország, illetve az évforduló megbecsülését jelzi a szentszéki delegáció magas szintje. Sodano bíboros ugyanis, noha államtitkárként nemrég nyugalomba vonult, továbbra is a Bíborosi Kollégium Dékánja, s így a katolikus egyház rangban második méltóságának számít (hiszen széküresedés esetén államfői funkciót lát el). Ezen felül a Szentatya őt az alkalomra pápai legátussá, vagyis oldalkövetté nevezte ki, ami a legmagasabb szintnek számít a pápai követek között.
A pápai legátus, másszóval oldalkövet olyan bíboros, aki nem állandó jellegű képviseleti funkciót lát el, hatáskörét a pápai megbízólevél határozza meg. Általában arra kap megbízatást a pápától, hogy valamely ünnepségen vagy gyűlésen az ő személyét képviselje, „mint hasonmása” (CIC 358. kánon). Az oldalkövet küldetése teljesítése alatt (Róma városán kívül) elsőbbséget élvez minden más egyházi méltósággal szemben, a többi bíborost is beleértve. A világi hatóságok – éppen „alter ego” minősége okán – államfőknek kijáró tiszteletadással szokták fogadni, joga van keresztet vitetni maga előtt.
Manapság oldalkövetet főleg egyházi természetű eseményre küld a pápa, de alkalmanként jelentősebb világi, nemzetközi rendezvényt is oldalköveti rangú képviselőjével tisztel meg. Küldetése azonban ez utóbbi esetben is tisztán egyházi természetű.
A pápa követeinek „második osztályának” nevezhető a nemzetközi diplomáciai gyakorlatban sem ismeretlen különmegbízottaké (missus specialis, missus extraordinarius, special envoy). A különmegbízott olyan bíboros, akire „valamilyen lelkipásztori feladat elvégzését bízzák” (CIC 358. kánon). Bizonyos esetekben nem bíborosi rangú prelátus is kaphat különmegbízotti kinevezést, akire különleges természetű, akár világi hatóságokhoz szóló diplomáciai természetű vagy reprezentációs feladatot bíz a pápa olyan esetben, amikor nem lehetséges bíborost küldenie. Küldetése alatt ő is elsőbbséget élvez – a bíborosok kivételével – a többi egyházi méltósággal, illetve az ugyanazon szertartáson részt vevő világi különmegbízottakkal, vagy nagykövetekkel szemben.
A gyakorlat alapján úgy tűnik, hogy az oldalkövet vagy különmegbízott küldése függ az adott esemény jelentőségétől, valamint a pápai képviselő saját rangjától is. Így például a bíboros államtitkár, vagy a bíborosi kollégium dékánja mindenesetben oldalköveti kinevezést kap, miközben más bíborosok, akár hasonló jellegű eseményre is, csupán különmegbízottit. Angelo Sodano bíboros például mindig oldalköveti kinevezést kap, akár egyházi, akár világi jellegű küldetéssel bízza meg a pápa (legutóbb Budapesten 2000. augusztus 20-án, a Magyar Millennium alkalmával). De oldalkövetként volt jelen Joseph Ratzinger bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja, Luigi Giussani milánói temetésén 2005 februárjában.
Bíboros különmegbízottra példa Pio Laghi, illetve Roger Etchegaray bíborosok küldetése az amerikai, és az iraki elnökhöz 2003 tavaszán, az iraki háború kitörését megelőzően. A lengyel Solidarnosc alapításának 25. évfordulós megemlékezésein Stanislaw Dziwisz krakkói érsek – akkor még nem bíborosként – különmegbízotti minőségben vett részt.
Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír