
A háború kitörése megakadályozta az építkezést. Hogy a pénz el ne értéktelenedjék, a Társaság megvette az Ulászló utca 15. szám alatti házat, és Õrangyal telep néven idősebb hölgyeknek, közösségre vágyó magányosoknak és a Társaság idős hozzátartozóinak otthont biztosított benne. Az alagsorban kápolnát is létesítettek, amelyet 1941-ben szenteltek fel, majd a háborús években a környék lakói számára is megnyitottak.
1948-tól a kápolna a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia gondnoksága alá került. Itt működött húsz éven keresztül Kováts István atya, akit mindenki csak „Doki atya” néven ismert, mert tíz évi gyermekorvosi működés után kapta hivatását. Õ indította el 1984-ben a szellemi fogyatékkal élő gyermekek nyaraltatását a sörédi plébánián, amelyben mindmáig számtalan önkéntes segítő vesz részt. Megalapította a Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítványt, részt vett a Magzatvédő Társaság és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége munkájában. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye családügyi referenseként is tevékenykedett, és ő szervezte meg először a Karizmák Ünnepét Máriaremetén. Sokrétű munkája mellett sohasem feledkezett meg a „Kiskápona" közösségéről. Gyógyíthatatlan betegsége idején a kápolna hívei éjjel-nappal gondozták, ápolták, együtt imádkoztak vele utolsó óráiban.
„Doki atya” halála óta Szentlélek Kápolna baráti köre Czike Imre János kápolnaigazgató vezetésével zarándoklatokat, kirándulásokat és kulturális programokat szervez. A közösség kezdeményezésére született a kápolna történetét feldolgozó kiadvány, amely több mint 45 visszaemlékezést és számos fényképet tartalmaz.
Adányi László/Magyar Kurír