
– Az elsőt az elhunyt pápákért és püspökökért,
– a másodikat az elhunyt lelkipásztorokért,
– a harmadikat az elhunyt szülőkért és nagyszülőkért,
– a negyediket az elhunyt rokonokért
– az ötödiket az elhunyt kántorokért, tanítókért, nevelőkért és hitoktatókért,
– a hatodikat az elhunyt sekrestyésekért, harangozókért és templomszolgákért,
– a hetediket a templom, a plébánia és a középületek elhunyt építőiért, fenntartóiért és anyagi támogatóiért,
– a nyolcadikat az elhunyt politikusokért, a társadalmi és a közélet vezetőiért,
– a kilencediket az elhunyt ellenségekért, üldözőkért, rágalmazókért és rosszakarókért,
– a tizediket azokért, akiket megbántottunk, és akiknek lelki kárát okoztuk,
– a tizenegyediket azokért, akiket életünk során megbotránkoztattunk, bűnre csábítottunk és esetleg most miattunk szenvednek,
– a tizenkettediket a háborúk, az üldözések, a lágerek és a koncentrációs táborok elhunyt áldozataiért,
– a tizenharmadikat a temetőben nyugvó összes halottért, és a község minden halottjáért, akiknek teste idegen földben pihen,
– a tizennegyediket azokért, akiknek már hozzátartozói nem élnek, akikről megfeledkeztek, vagy akikért már külön senki nem imádkozik,
– a tizenötödiket azokért a meg nem született gyermekért, akik spontán magzatvesztés vagy művi vetélés áldozatai lettek.
Az áhítaton azok is részt vesznek, akik ritkábban járnak templomba, de kedves kötelességüknek érzik megemlékezni a halottakról. Új pogány világunkban, amikor a keresztény szokások elvilágiasodnak, a gyertyagyújtás és a sírok díszítése profanizálódik, jó ha ismét megtaláljuk a módját annak, hogy visszaadjuk ünnepeink keresztény tartalmát.
GB/MK
kép: GB